Református alkotások az Ökumenikus Diákfilmszemle döntőjében

2012. május 14., hétfő

Az I. Ökumenikus Diákfilmszemle előzsűrije nemrég határozott arról, mely filmek kerülhetnek be a döntőbe, vagyis a diákfilmszemle vetítésére. A 28 döntőbe jutott alkotás közül 12 református.

Az I. Ökumenikus Filmszemlére a megadott beérkezési határidőig (május 2-ig) az ország harminc egyházi általános- és középiskolájából hatvan mű érkezett be. 16 katolikus, 11 református, 2 evangélikus és 1 ökumenikus iskola tanulói készítettek filmet, két témakörben, legfeljebb 10 perc terjedelemben. A rövid filmeket a hat tagú előzsűri, mely két katolikus, két református és két evangélikus filmes és kommunikációs szakemberből áll, megtekintette. Az előzsűritagok rangsora alapján nemrég kiderült, mely alkotások vehetnek majd részt a tényleges filmszemlén, május 19-én, szombaton délelőtt 10 órától kezdődő vetítésen. Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás várhatóan 16 órakor lesz.

Az ökumenikus diákfilmszemle célja, hogy visszajelzéseket adjon az egyházi iskolák videós műhelyeinek, erősítse és további alkotásokra lelkesítse őket, ezért a zsűri nemcsak a díjnyertes filmeket értékeli, hanem kitér a szemlén bemutatott valamennyi alkotásra. A szemlén három vetítési blokkban mutatják be a rövid filmeket, és a szemlezsűri minden vetítési blokk végén azonnal értékeli a filmeket.

A szemle kiemelt témája az "Álarcok". ÁLARCOK: Amikor - szándékosan vagy akaratlanul - más látszik kívülről, mint ami belül van. A diákok kreativitását jelzi, hogy sokféle stílusban, változatos hangvétellel és különböző műfajokban alkottak: kisjátékfilm, dokumentumfilm, riport, etűd, kísérleti film és számos animációs film is érkezett. Az ÁLARCOK-témában, az I. korcsoportban (5-8. osztályosok) 7 film érkezett, amiből 4 jutott tovább. Az ÁLARCOK-téma II. korcsoportjában (9-13. osztályosok) 15 alkotásból 7, végül pedig a szabadon választott téma kategóriában 38 filmből 10 került a döntőbe. Ezen a 21 filmen kívül további 7 film pedig információs vetítéskeretében fog részt venni a szemlén, melyek ugyan nem érték el a döntőbe kerülést, de erősen megközelítették azt.

A döntőbe 12 katolikus és 12 református, valamint 2 ökumenikus, és 1-1 evangélikus és görögkatolikus iskolai csoport filmje került. A tizenkét döntőbe került református diákok által létrehozott kisfilm kilenc református oktatási intézményben készült el, és  nem csak a régi, nagyhírnevű iskoláinkból érkeztek pályaművek a szemlére, hanem újonnan alakult református iskolákból is.

Ökumenikus Diákfilmszemle döntő: május 19-én, szombaton délelőtt 10 órától

Helyszín: Sapientia Főiskola Auditorium Maximum terme: Budapest, V. Piarista köz 1. (Erzsébet-híd pesti hídfőjénél.)

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →