Református díjazott a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálén

2016. április 29., péntek

Kustár Gábor képzőművész, a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának tanára, a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálén a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díját nyerte el munkájával. A református lelkész a pályázatról, az alkotói folyamatról, a magyarországi szentek témakörének jelentőségéről és terveiről vallott a tiszántúli egyházkerület honlapján.

„A közvetlen inspirációt a kiírás témája jelentette: Magyar és magyarországi szentek. Az, hogy reformátusként egy ilyen téma megfogott, akár furcsának is tűnhet. A szentekhez nincs erős kötődésünk, de a szentséghez igen, és erről reformátusként is sok mondanivalónk van. Munkáimban egyébként is megjelenik ez a fajta vívódás, ami a keresztyén életszentség nagy kihívása – egyszerre megmutatni a szakrálist és a földi anyaghoz kötöttséget" – nyilatkozta Kustár Gábor az interjúban.

A biennáléra a Szent László szekere című munkájával pályázó alkotó többek között elmondta, hogy ez a kecskeméti kiállítás „egy megtisztelő, kiemelkedő állomás volt" pályáján, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíja pedig „külön elismerés az elismerésben".

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: ttre.hu, fotó:  Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.