Református óvodát avattak Cserealján

2011. szeptember 13., kedd

Marosvásárhelyen két óvónővel és huszonöt gyerekkel vasárnap nyitotta meg kapuit az első keresztyén óvoda.

A Cserealji Református Egyházközség ezzel történelmet ír, hiszen olyan intézmény létesült, amelyre eddig nem volt példa a városban, s amely a felekezeti oktatás kiteljesedésének kezdetét jelenti az elemi és általános iskolai szint felé - fogalmaz az ünnepségről készült tudósításában a marosvásárhelyi megjelenésű Népújság című napilap. Az ünnepi istentiszteleten Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora hirdetett igét. 


alt– Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! – mondta Jézus Márk evangéliumában. Ma az egyházban hol van a gyermekek helye? A templomokban padot tartanak fenn a presbitereknek, az énekkarnak, a fiataloké a karzat. De a kisgyermekeknek nincsen kijelölt helyük. Eléggé nagy hangsúlyt fektetünk-e a kisgyerekekre? 72 Maros megyei műemlék templom közül csak a mezőbodoniban fedeztünk fel gyermekeknek fenntartott helyet. Máshol sehol! Pedig fontosak számunkra a gyerekek. Az ókori közösségben nem volt nagy „szerepük” a gyerekeknek. A tanítványok is igazodtak ehhez a szellemhez, ezért mellőzték volna a gyerekek jelenlétét. Azonban Jézus rájuk szólt: – Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! Ilyeneké a mennyek országa! Ezt a hívást ismerte fel a mai keresztyén egyház, a cserealji egyházközség: Jézus közelébe engedi és „tereli” a gyerekeket. Ide, a templom mellé épített óvodába. A III. évezred az opciók ideje, lehet ezt az opciót is választani. Keresztyén óvodát építeni, keresztyén szellemben nevelni a gyerekeket. Mi ezt választjuk. Azon kellene versengeni, ki tud több óvodát építeni, több gyermeket nevelni. Egy álom vált valóra, olyan óvoda épült, ahová a szülők bizalommal hozhatják legféltettebb kincsüket – mondta a generális direktor.

A gyerekeket Varga László nyugalmazott lelkipásztor áldotta meg.Az ünnepi istentiszteleten Papp Béni Zsombor tekintette át az óvoda építésének menetét, és köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatos munkát vállaltak és hozzájárultak az építkezéshez. – Hatalmas dolgot tett velünk az Úr! Az óvodaépítés gondolata 2002-ben merült fel. Három-négy évvel ezelőtt Demeter Irén három holland segélyszervezetet irányított ide – ezek: a Stichting OGO, a Stichting HOE és a Diestar Educatief –, akik vállalták egy marosvásárhelyi óvoda építésének támogatását. A Cserealjára esett a választás, hiszen itt a legtöbb a gyermek. A terv kivitelezése idén márciusban kezdődött el. Ami az anyagiakat illeti: az egyházközség 280.000 lejjel, a marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma 100.000 lejjel, a holland szervezetek 22.500 euróval, a polgármesteri hivatal 205.000 lejjel járult hozzá az építkezéshez. Jelentős összeg volt az ökumenikus imahéten begyűlt adomány is – mondta az építkezés „mozgatója”, Papp Béni Zsombor lelkipásztor.

– Ez az óvoda lesz az a hely, ahol szeretetet csepegtetünk a gyerekek szívébe. Ugron Katalin és Pataki Réka óvónőkre és a lelkészekre bízzuk a gyerekeket. Nyugodt lélekkel hozhatják ide legféltettebb kincsüket! – mondta Bende Sándor főgondnok, majd emléklapot nyújtott át a támogatóknak.

A felekezeti oktatás „építése” elkezdődött, a folytatás a gyülekezeteken, felelős lelkészeken, pedagógusokon múlik. Tőlük függ, hogy milyen nemzedékek nőnek majd fel Marosvásárhelyen - zárja tudósítását a Népújság.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.