Református rektor előadása Bonnban

2011. július 06., szerda

Dr. Fazakas Sándor, a Debrecenei Református Hittudományi Egyetem rektora a Bonni Egyetem Protestáns Teológiai Fakultásán tartott előadást 2011. június 28-án „Barth Károly és magyar barátai – Barth és a magyar református teológia” címen.

Barth 1930-35 között a bonni egyetemnek volt professzora, itt hallgatta őt Nagy Barna sárospataki teológiai tanár, és ebben a korszakban születtek azon teológiai felismerései, amelyek az egyház és a teológiai tudományművelés szabadságát hangsúlyozták az önkényuralmi rendszerrel szemben. A magyar református teológia számára a barthi gondolkodás ideológia-kritikai irányultsága ma is inspiráló erővel hat.

A fakultás a kari ülésen is vendégül látta a rektort, ahol kiemelt figyelemmel érdeklődtek a debreceni hitéleti képzések és a magyarországi egyházi valamint politikai-társadalmi helyzet iránt. Az érdeklődés hátterében az áll, hogy miután a Rajnai Evangélikus Egyház testvéregyházi megállapodást kötött a Magyarországi Református Egyházzal, ezt követően a Bonni egyetem teológiai kara és a DRHE-vel való lehetséges együttműködés felől tájékozódik. A DHE hallgatói számára a Bonnban nemrég beindított angol nyelvű nemzetközi mesterképzés (természetesen német nyelven is) is lehetőséget biztosít a továbbtanulásra.  Ez rövid időn belül, akár Erasmus-szerződés keretében is megvalósulhat. A további együttműködés érdekében rövidesen újabb találkozókra kerülhet sor.

Forrás:www.drhe.hu

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →