Reformátusok a 72 órán

2016. október 17., hétfő

Kilencedik alkalommal rendezték meg október 6-9. között a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes szolgálatot a katolikus, evangélikus és református egyház szervezésében. Összeállításunkban néhány, a programban résztvevő református csoport tevékenységét mutatjuk be.

Add magad! szlogennel vette kezdetét idén a mozgalom az „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom” (ApCsel 3,6) igeszakasz alapján. (A kezdeményezésről bővebben az esemény sajtótájékoztatójáról készült tudósításunkban írtunk.)

Közös szolgálat Miskolcon


Ezzel a lelkülettel vetette bele magát a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági missziójának (TIREKIFI) közel 30 fős középiskolás csapata a munkába. Egy kisebb csoport a Szatmári Irgalmas Nővérek szerzetesrend elhunyt apácáinak sírrendezését vállalta a mindszenti temetőben, megtisztítva a ritkán gondozott síremlékek környezetét is. A többieknek köszönhetően megtisztult a régi „grafikáktól” a fiatalok számára nemrég megnyitott TIREKIFI Ifjúsági Tér és Közösségi Centrum terasza. A szorgalmas és ügyes kezek sepregettek, súrolták a korlátot, falat festettek. „A hideg idő ellenére vidáman, jó hangulatban telt a szombati szolgálat, a fiatalok könnyen megtalálták a számukra legtesthezállóbb feladatot” – tudtuk meg Rácz Nelli csoportvezetőtől. Mint mondta, együtt mozdulni, csapatban dolgozni egy közös és nemes cél érdekében mindig lélekemelő. „Ezen a napon nálunk valóban mindenki önmagát adta. Büszkék lehetnek önkénteseink önmagukra és a munkájukra. Jövőre pedig ígérhetem: újra magunkat adjuk!” – fejezte ki büszkeségét Nelli.

Előre terveznek a Lónyayban

A Kálvin téri Református Egyházközség szervezésében a Lónyai Utcai Református Gimnázium mintegy 40 tanulója végzett közösségi szolgálatot a 72 óra keretében. Az iskola technikai dolgozóinak koordinálásával a tornatermi padokat újították fel, csiszolták és festették. A pincében selejteztek, az iskolaudvart kitakarították, de a teremrendezésben, padmosásban és dekorálásban is aktívan részt vettek. „Nagyon élvezték a diákok, hogy a tanárokkal közösen szépíthették iskolájukat, miközben kevésbé formális helyzetekben találkozhattak, ismerhették meg egymást új oldalukról” – mondta Szilasi Viktória, vallástanár. A református lelkész szerint közösségépítő ereje van az önkéntes akciónak, melynek eredményeit, kezük munkáját látva, jobban megbecsülik a fiatalok. Azt is megtudtuk, hogy az iskolában már hagyománynak számít a részvétel a 72 órás önkéntes mozgalomban, s hogy jövőre gyülekezetekben, idősek között is szívesen vállalnának szolgálatot.

Kuckó Békésen

„Tavaly templomkerítést festettünk, tavalyelőtt a régi lelkész- és kántorsírokat hoztuk rendbe, idén közösségi teret alakítottunk ki az iskolában” – meséli Molnár Máté, a Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskola lelkésze. A helyiség szünetekben közösségi térként funkcionál majd, illetve a lelkigondozói beszélgetések helyszínéül szolgál. Mindezeket figyelembe véve bocsájtják szavazásra a névadást is, jelenleg kuckónak, „depiend szobának” is nevezik az új közös teret. Mint mondta, a résztvevők hálásan távoztak az akció végeztével, és már most várják a következőt.

72 óra Miszlán, Kölesden és Gyönkön

A tolna megyei falvakban már szintén hagyomány az önkéntes szerveződésekben való részvétel, így a református közösség évek óta aktív csoportja a 72 órának és Szeretethídnak is. Átlagosan 60-70-en kapcsolódnak be a feladatokba, mint azt megtudtuk. A gyerekekkel a gyülekezet időseit látogatják, a várost szépítik, virágokat ültetnek, köztereket tisztítanak, a nőtestvérek, sütnek, ebédet főznek, melyet szeretetvendégség keretében fogyasztanak el. Az esős időjárás miatt idén nem mindent tudtak megvalósítani terveikből, de így sem telt tétlenül a 72 óra. A következő évi tervük is megvan már: a gyönki temető háborúban elesetteknek, elhurcoltaknak állított kopjafáit szeretnék kigazolni, lefesteni, rendbe tenni. „Nagyon sok embert megmozgatunk a 72 óra keretében, közösen dolgozunk, főzünk” – avat be Czeilingerné Jőrös Rozália élményeikbe. Megtudjuk, hogy valamennyi korosztály részt vesz a közösségi mozgalomból a gyerekektől az egészen időskorúakig. „Volt olyan résztvevő, aki külföldön dolgozik, és kifejezetten azért jött haza, hogy csatlakozhasson hozzánk, enyhítse honvágyát, köztünk legyen. Sokuknak fontos a közösség megélése, a valahova tartozás érzése” – hívja fel figyelmünket az akció közösségteremtő erejére Czeilinger Antal lelkipásztor.

Szoták Orsolya

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.