Reformátusok az Öt templom fesztiválon

2012. május 08., kedd

Koncertek és irodalmi estek, színházi produkciók és workshopok szerepelnek az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő programján Győrött. Az események helyszíne öt európai vallás egy-egy temploma Győr egyik városrészében, Újvárosban.

Az Európában egyedülálló ökumenikus fesztivállal a közösségek és a kultúrák békés egymás mellett élésének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet - mondta Borsa Kata, a rendezvény főszervezője az MTI-nek. Hozzátette: a fesztivál spirituális hangulata lehetőséget kínál arra, hogy közelebb kerüljünk a másik ember hitéhez, lelkiségéhez a tolerancia jegyében.

Immár már hetedik alkalommal adnak otthont az egymás közelében lévő templomok a programoknak. A csütörtöki nyitókoncerten a spanyol Le Tendre Amour 17.-18. századi zenét játszik eredeti hangszereken a volt zsinagógában. Másnap a pénzügyőr zenekar Händel, Wagner és Mozart műveit szólaltatja meg a katolikus templomban. Ferenczi György és a Rackajam Roby Lakatossal, a Brüsszelben élő világhírű magyar cigányprímással lép fel pénteken a református templomban. Az osztrák Ripoff Raskolnikov vérbeli közép-európai bluest játszik Nagy Szabolcs közreműködésével szombaton a görög katolikus templomban.

Felekezeti gazdagság - gazdag programok

A zsidó zeneirodalom gyöngyszemeit hallhatja a közönség a Goldmark kórus előadásában kántor szólisták közreműködésével vasárnap a volt zsinagógában. Wahorn András és a Voces Aequales kórus koncertje zárja a hangversenyek sorát hétfőn az evangélikus Öregtemplomban.

Szombaton a nógrádsipeki passiót adja elő a Nógrád megyei kis falu közössége az evangélikus konvent közelében. Áprily Lajos verseit zenés költői esten szólaltatja meg Heinzinger Miklós és Nacsinák Gergely a görög katolikus templomban vasárnap.

Az idén a zsidóság egykori idősotthonával bővült a produkciók helyszíneinek köre. A Kossuth utcai felújított menházban tartanak workshopokat építészeti, egyházzenei és képzőművészeti témában. Ez az épület ad helyet a kiállításoknak, köztük Elekes Gabriella építész diplomamunkájának. A fiatal építész Újváros egyik különleges épületében tervezett új otthont a győri Vaskakas Bábszínháznak. Ugyanott kaphatnak betekintést a zsidóság és a kereszténység tavaszi ünnepeiről az érdeklődők archív felvételek, fotók, filmdokumentumok segítségével.

A fesztivált a Nemzeti Kulturális Alapprogram négy millió forinttal, Győr városa két millióval támogatta.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.