Reménységgel tölteni be a világot

2015. január 16., péntek

A kilencvenedik születésnapját ünneplő Udvaros Béla színházi rendezőt köszöntötték január 15-én a budapesti Duna Palota színháztermében. Az ünnepelt a rendszerváltás után közvetlenül alapította meg a református és az evangélikus egyház által támogatott Evangélium Színházat, amelynek húsz éven át igazgatója is volt. A társulat két évtizedes működése során harminc darabot vitt színre félezernél is több előadásban szerte a Kárpát-medencében.

– Az emberi élet értelmét nem az évek száma, hanem a véghez vitt tettek és cselekedetek határozzák meg – osztotta meg az ókori római bölcselő, Seneca gondolatát az ünneplésére összegyűlt több mint kétszáz fővel Udvaros Béla. A színházi rendező hozzátette: kreatúraként jövünk a világra, de akkor lesz teljes életünk, ha nem kreatúraként, hanem kreátorként, alkotó-teremtő emberként éljük az életünket, mert nekünk is hozzá kell adnunk valamit a Teremtő rendjéhez.

A református egyház nevében Tarr Zoltán zsinati tanácsos köszöntötte az ünnepeltet, aki által Isten a református közösségeket is csodálatos előadásokkal ajándékozta meg szerte a Kárpát-medencében. A lelkipásztor hangsúlyozta: a református egyházban sok ezren nagy-nagy szeretettel gondolnak most Udvaros Bélára.

A személyes beszélgetések élményét idézte fel köszöntőjében Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: ezekből is megannyi inspirációt merít jelenlegi munkájához, melynek célja „a kulturális alapellátás" megteremetése, az értékes kultúra eljuttatása mindenkihez. A politikus megköszönte Udvaros Béla bátorságát, amellyel a rendszerváltás után a magyar irodalomnak a korábban csak „ízlelgetett nagyságait" – Tamási Áront, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Nyírő Józsefet – vitte színre.

Az Evangélium Színház első előadása az 1990-es taxisblokád idejére esett – emlékeztetett beszédében Albert Gábor író, majd hozzátette: Udvaros Béla és társulata a káosszal és a gyűlölettel szemben a rend, a művészet és a szeretet programját hirdette meg azokban a napokban, és ezt képviselte az azt követő két évtizedben is. A szónok szerint az Evangélium Színház a nemzet egyesítésének és az örömhír hirdetésének a színháza is volt, hiszen nemcsak Budapesten, hanem vidéken és a határon túl is játszott, illetve legfőbb célja az volt, hogy „bétöltse reménységgel a világot" (Tamási Áron).

Az esten bemutatták Udvaros Béla legújabb könyvét is. Az Egy kis nemzeti színház című alkotás az Evangélium Színház húszéves működésének történetét mutatja be. Az ünnepségen az egykor színre vitt darabok egy-egy részletének megszólaltatásával közreműködtek az Evangélium Színház társulatának tagjai is.

Kiss Sándor
Fotó: Keppel Ákos
Megjelenik a Reformátusok Lapjában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.