Román-magyar közös film nyerte el az ökumenikus filmdíjat Locarnóban

2010. augusztus 25., szerda

altMarian Crişan Morgen című, román-magyar-francia koprodukcióban készült filmjét díjazta a 63. locarnói filmfesztivál ökumenikus zsűrije.

A rendező-forgatókönyvíró Crişan filmje a román-magyar határon játszódik. Főszereplője, Nelu rendfenntartó az egyik bankban. Szenvedélye a halászat. Minden reggel, mielőtt dolgozni indulna, halászni megy a határvidék csatornáihoz. Egy nap valami különöset fog ki: egy török bevándorlót, aki Németországba próbál szökni Magyarországon keresztül. A két szereplő – minden nyelvi és kulturális különbség ellenére – időről időre egyre több közös pontot fedez fel a másikban.

A film elnyerte a zsűri különdíját, az ifjúsági zsűri harmadik díját (Cineclub Don Quijote-díj), a Filmegyesületek Nemzetközi Szövetségének díját, valamint az ökumenikus zsűri díját. A 2009 őszén Nagyszalontán és Sarkadon forgatott film főszerepét Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, másik főszerepét Dankó István alakítja, s feltűnik benne Hajdu Szabolcs is.

A svájci evangélikus és a református egyház közös ökumenikus zsűrije 1973 óta minden évben olyan filmművészeket jutalmaz húszezer svájci frankkal, akik alkotásaikkal vallásos, emberi és szociális értékek iránt tudják érzékenyebbé tenni a közönséget. (kath.ch - ref.ch – magyar kurír.hu – 2010-08-23- dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió