Érzékeny kérdések a skót zsinaton

2015. május 18., hétfő

Május 16-án kezdetét vette a Skót Egyház évenkénti egyhetes zsinati ülésszaka, ahová Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) lelkészi elnöke is meghívást kapott. A püspök május 22-ig tartó edinburgh-i látogatása során egyházvezetőkkel és bizottsági elnökökkel is konzultál.

Szombat reggel a megszokott, évszázados hagyományokat tükröző keretek között vette kezdetét a Skót Egyház Zsinatának tanácskozása. Péntek este költözött be a városba a brit királynő főküldöttje, aki zsinat ideje alatt a királynő edinburgh-i rezidenciáján lakik és a tanácskozás rendszeres vendége. Ezt a tisztséget idén David Hope nyugalmazott bíró, Craighead lordja látja el. A zsinat nemzetközi delegáltjai is részt vehettek az edinburgh-i palotában tartott fogadáson, melynek keretében a főpolgármester átadta a város kulcsát a királynő főküldöttjének.

John Chalmers megáldja utódját

A zsinati ülés szombaton a korábban már megválasztott új moderátor, Angus Morrison beiktatásával vette kezdetét. A leköszönő moderátor, John Chalmers – aki egyéves megbízatása alatt kétszer is járt Magyarországon az MRE Zsinatának vendégeként és skót-magyar testvéregyházi megállapodás aláírása alkalmával –, visszatér korábbi tisztségébe és zsinati tanácsosként folytatja szolgálatát.

A Zsinat 1560-as megalapítása óta majdnem minden évben ülésezett. Az egyhetes ülésre évente egyszer, májusban kerül sor. Az idei zsinat anyagait összesítő kiadvány, az Élő kövek címet viselő „kék könyv", egy korábbi zsinati döntés értelmében már „csak" 428 oldalas. A Zsinat elé kerülő előterjesztések terjedelme ennek mintegy másfélszerese. A speciális bizottságok teljes beszámolója az interneten keresztül érhető el. A 29 bizottsági előterjesztés alapján – a módosító indítványokat nem számolva – a zsinati tagok mintegy 250 határozatot fogadnak el. A 45 egyházmegye gyülekezeteit 850 szavazó tag képviseli, felerészt lelkészek, felerészt presbiterek Skóciából és az úgynevezett Tengerentúli Egyházmegyéből. A zsinati tagság egy ülés idejére szól. Egy lelkész nagyjából négyévente jut el a Zsinat ülésére, azaz egy zsinaton a lelkészek mintegy negyede vesz részt presbitereik kíséretében. Az idei zsinaton tanácskozási joggal további 20 ökumenikus és 30 nemzetközi delegált van jelen szerte a világból. Ugyancsak tanácskozási joggal 10 ifjúsági delegált kíséri figyelemmel az ülést. Az on-line közvetítést átlagban több mint 3200 ember követi.

Azonos neműek szolgálata az egyházban

A Zsinat új elnökének szolgálata első napján történelmi jelentőségű és meglehetősen érzékeny vitát kellett levezetnie, amely – sokéves belső egyházi vita lezárásaként – az idei ülésszak leginkább figyelemmel kísért döntése. A Skót Egyház évek óta küzd azzal a kérdéssel, elismerje-e házasságként s megáldja-e azonos neműek párkapcsolatát, illetve idén konkrétan azzal, hogy az ilyen kapcsolatban élők számára lehetővé tegye-e az egyházi szolgálatot akár felszentelt lelkészként, akár – a sákramentumok kiszolgáltatásán kívül minden egyéb egyházi szolgálatra felhatalmazott – diakónusokként.

A megosztó és sok feszültséget szülő vitában a Zsinat tavalyi döntése alapján a 45 egyházmegyének kellett állást foglalnia. Minthogy 31 egyházmegye elfogadta a javaslatot (a fennmaradó 14 nemmel szavazott), várható volt, hogy a Zsinat jóváhagyja az előterjesztést és lehetővé teszi az egyházi szolgálatot az érintettek számára.

Évente ülésezik a 850 tagú testület

A nagy többséggel, 309 igen és 182 ellenszavazattal elfogadott új szabályozás egészen pontosan azt mondja ki, hogy a Skót Egyház – megtartva hagyományos tanítását a házasságról, mint egy férfi és egy nő közötti élethosszig tartó szövetségről – az egyes gyülekezetek számára lehetővé teszi azonos nemű párkapcsolatban élő lelkészek és diakónusok alkalmazását.

„A Zsinat ma arról döntött, hogy megnyitja a lehetőséget a presbitériumok előtt, hogy az általuk felállított gyülekezeti választási bizottságok olyan lelkészek pályázatát is mérlegelhessék, akik azonos nemű párkapcsolatban élnek… Egy presbitérium sem kényszeríthető ugyanakkor arra, hogy meggyőződésével ellentétesen cselekedjen” – hangsúlyozta David Arnott, az egyház korábbi moderátora, a zsinati tanácsos irodájának vezetője. A leköszönő moderátor, Chalmers hangsúlyozta, hogy az egyháznak meg kell tanulnia összhangban élnie és a helyi közösségek szabadságát elismernie akkor is, ha ez súlyos vitákkal jár.

A mostani döntés nem érinti az azonos neműek házasságának elismerésével kapcsolatos kérdéseket. A folytatódó vita hátterében az áll, hogy egy a skót nemzeti parlament által 2014-ben elfogadott törvény jogi elismerésben részesítette az „azonos neműek házasságát”. Ez közvetlenül is érinti testvéregyházunkat, minthogy egy 1977-es szabályozás értelmében az egyház az állam által is elismerten anyakönyvezheti a házasságokat. A Skót Egyház ebben az ügyben korábban egy 5 bizottságból álló speciális munkacsoportot hozott létre, amelyik aktuális jelentésében azt javasolja, hogy az egyház, további döntéshozatalig, egyelőre ne tiltsa meg lelkészeinek az azonos neműek párkapcsolatának megáldását.

„A Teológiai Fórum elismeri, hogy »bárminemű közeledés azonos neműek házasságának legitim keresztyén értelmezésként való elfogadása felé alapvető változást jelentene« az egyház számára” – idézi a házasság ünnepélyes megáldásáról szóló közös javaslat a Misszió és Tanítványság Bizottság még 2012-ben a Zsinat elé tárt jelentését. A Teológiai Fórum a javaslat szerint formálisan is elindíthatná az egész egyházat érintő, alapos teológiai reflexiót és párbeszédet az azonos neműek házasságáról. „Amíg ez le nem zárul, a fórum nem lát semmilyen teológiai indokot arra, hogy lelkészeket és diakónusokat eltiltsák a házasságok megáldásától.” A kérdésben még nem született döntés.

Élő kövek szívvel lélekkel

A zsinat másnapján az évszázados formákból kitörve immár hatodik alkalommal került sor a Heart and Soul nevű szabadtéri rendezvényre. Az egyház a belváros parkjában mutatta be szolgálatát egy hatalmas Lehetőségek piaca keretében, ahol többtucat egyházi szerezet, missziói és diakóniai kezdeményezés mutatkozott be a mintegy ötezer egyháztag és érdeklődő előtt.

Négy színpadon egész nap zenés és evangelizációs programok zajlottak, kifejezésre juttatva a Skót Egyház vágyát arra, hogy gyülekezetei a nemzet és helyi közösségek szíve és lelke legyenek. A fesztiválon a Világmissziós Tanács is felállította sátrait, ahol a nemzetközi delegáltak rövid történeteket meséltek a betérőknek, akik játékos formában ismerhették meg a Skót Egyház külföldi testvéregyházait.

Fogadás a királyi palota udvarán 

Élő kövek mottója alatt zajló esemény keretében indították útjára a Skót Egyház legújabb, egyházi szolgálatra buzdító kampányát A lelkészi szolgálat évtizede címmel. A kezdeményezés célja, hogy az egyre súlyosbodó lelkészhiányra választ találjon.

Személyes partneri eszmecserék

Szabó István a zsinaton való részvétel mellett személyesen találkozik és egyeztet a leköszönő és az aktuális moderátorral, valamint számos zsinati bizottság elnökével és titkárával.

Kiemelkedik ezek közül az úgynevezett Zsinati Tanács, a „Council of Assembly” elnökével (Dr. Grant Barclay) és titkárával (Pauline Weibye) folytatott eszmecsere. A havonta ülésező száztagú testület ugyanis kiemelten fontos szerepet játszik a Skót Egyház működésében a zsinati ülések közötti időszakban. Adminisztratív döntéseket hozhat és koordinálja az egyház központi hivatalát. Bár a Zsinat nem ruházza fel általánosan azzal a joggal, hogy helyette eljárjon és döntsön, koordinációs feladatot lát el az egyes szakterületek munkáját felügyelő további öt Tanács és a szakbizottságok között is.

A püspök – akinek nem ez az első látogatása Skóciában az utóbbi években – a hét folyamán találkozik még az ökumenikus bizottság elnökével és titkárával, az elsősorban a gyülekezetek missziói szolgálatának támogatásáért felelős Misszió és Tanítványság Bizottság titkárával, az egyházreformért felelős testület tagjaival és Martin Johnstonnal, az Egyház és Társadalom Bizottság nemrég hazánkban is megfordult titkárával.

Külügyi Iroda

Fotók: churchofscotland.org.uk

Istent keresem

2Krón 1,18–2,17

„Áldott legyen az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →