Káosz, sebesültek, fosztogatók - útnak indult a katasztrófa sújtotta Haitibe a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata

2010. január 15., péntek

altElmondhatatlan és leírhatatlan állapotok fogadják majd a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapatát Haitiben – mondta indulásuk előtt néhány perccel Tóth Judit orvos. Az MRSZ ötfős csapata pénteken hajnali két órakor indult útnak a katasztrófa sújtott térségbe. A keddi földrengés következtében több százezer ember meghalt, vagy hajléktalanná vált Haiti fővárosában. Bátorság, megszállottság kell ahhoz, hogy valaki a hír hallatán azonnal maga mögött hagyjon mindent és segítsen a több ezer kilométerre lévő ismeretlen embereken. A félelem mindenkiben ott van – állítják a mentőcsapat tagjai, mégis vállalkoztak az embert próbáló feladatra. A magyar orvosok és ápolók felkészültek arra, hogy mostoha körülmények között teljesítik küldetésüket, s akár napokig nem ehetnek, nem mosakodhatnak. Érzéseikről, várakozásaikról és félelmeikről is beszéltek péntek hajnalban elutazásuk előtt stábunknak.

 

alt

Haiti fővárosa, Port-au-Prince romokban hever. Ezrek vannak még az összedőlt épületek alatt. Az országban szolgálatot teljesítő ENSZ-békefenntartók segítenek a helyi lakosoknak az áldozatok felkutatásában. A fővárosban káosz uralkodik, távközlési kapcsolat híján a helyi hatóságok nem képesek megszervezni a mentési munkálatokat. Nincs élelmiszer, ivóvíz és orvosság. Semmit sem tudni Haiti más, földrengés sújtotta vidéki városairól. Az ENSZ becslése szerint a földrengés által érintett térségben csaknem 3,3 millió ember él.

Hallgassa meg a Református Szeretetszolgálat telephelyén készült riportunkat!


Nézze meg, hogyan készült az útra az MRSZ mentőcsapata
!

 

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.