Segítség a hidegben

2012. december 09., vasárnap

A Magyar Református Szeretetszolgálat krízisjáratot indított és túlélőpontot nyitott a nagy hidegben, valamint ételosztást is tart, hogy így segíthessen a fagyoskodókon.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az eddigi gyakorlatának megfelelően a hideg időjárás beköszönte miatt több segítségnyújtási lehetőséggel készült a nélkülözők támogatására.

Ideiglenes túlélőpontot nyitott a segélyszervezet a ezen a hétvégén, a XIV. kerületben. A huszonöt fő számára kialakított melegedőben forró innivalóval és étellel várják az otthontalanokat, valamint mivel hétvégén kevesebb szálláshely áll rendelkezésre, péntek estétől hétfő reggelig itt tartózkodhatnak az otthontalanok. A Szeretetszolgálat az utcán élőknek és járókelőknek is segít a nagy hidegben, hiszen december 10-től hétköznap esténként a főváros utcáit járva forró teát és ennivalót ad a rászoruló fagyoskodóknak. Nem csak Budapesten van szükség segítségnyújtásra a hidegben, ezért például Szankon is ételosztást tartott szombaton a Református Szeretetszolgálat. Egy tál meleg ételért bárki betérhetett a helyi Idősek Klubjába.

Az otthonukban, de nehéz körülmények között élő családokat Tűzifa programján keresztül tüzelővel támogatja az MRSZ. A krízisben lévő családokat támogathatják a Szeretetszolgálat 13 600-as szám 66-os kódjának hívásával. Az adományvonalon fogadott hívás 250 forintot jelent a nélkülözők megsegítésében. Csatlakozzon segítségnyújtásunkhoz! Kis adomány, nagy segítség!

www.jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.