Silentium a Fasorban

2013. március 26., kedd

A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében tartotta hagyományosnak számító virágvasárnapi előadását az Evangélium Színház.

Silentium – a csendtől a szóig címmel mutatta be előadását az Evangélium Színház. A Wass Albert irodalmi életművéből összeállított, két szerepre írt darabot Ács Tamás és Papp Attila színművészek adták elő. Wass Albert életművének jelen válogatása nem új darab a színház életében, azt még Bánffy György Kossuth– és Jászai Mari–díjas, érdemes művész szerkesztette és rendezte.

Az előadáson többek között az Adjátok vissza a hegyeimet!, A szentek zendülése, Elvásik a vörös csillag, Záróvers, Ki a magyar?, Nagypénteki sirató, A láthatatlan lobogó, Miatyánk, Hontalanság hitvallása, Üzenet haza című alkotásokat szavalta el egymást felváltva, belső monológokat megjelenítve Ács Tamás és Papp Attila. A virágvasárnapi előadáson a résztvevők Wass Albert munkásságának színházi adaptációján keresztül megismerkedhettek az akkori kor kérdéseivel, amelyeket a két szereplő mintegy dialógusként jelenített meg.

Az előadásról a színház plakátján ezt olvashattuk: „Mellőzve minden szégyenteljes jelenkori aktualitást, ez a műsor nem valakik vagy valami ellen, hanem mindannyiunkért kíván szólni."

Galambos Ádám

Forrás: evangelikus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió