Skócia térjen vissza a keresztyén értékekhez!

2009. december 22., kedd

A Skót Római Katolikus egyház feje, Keith O’Brien kardinális arra szólította fel a skótokat, térjenek vissza a keresztyén értékekhez. Ezt a „Hazatérés éve 2009” vége felé jelentette ki a főpap.

A „Hazatérés éve 2009” során Skóciában több, mint 400 rendezvény volt, ami valamiképpen kapcsolódik ahhoz a programhoz, aminek a célja: minél több skót térjen vissza szülőföldjére. A visszatérő, illetve a hazalátogató skótok mindinkább felfedezik keresztyén hitük gyökereit, ami felépítette a skót emzetet, és sok generációnak adott belső és külső tartást – mondta a kardinális. A 2010-es évet az egyházfő szerint jó lenne annak szentelni, hogy minél többen térjenek vissza a keresztyén értékekhez és a hithez. A nem hívőknek azt ajánlotta, ismerjék meg a keresztyén hitet a következő évben. A más vallásúaknak szintén azt tanácsolja a kardinális, tanulmányozzák azt a hitet, ami az országot befogadóvá, nyitottá tette, s aminek következtében nagyon sok más vallású találta meg ott második hazáját. (christiantoday.com – 2009-12-19/20 – dr. békefy-röhrig klaudia –www.reformatus.hu)

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →