Az élet sója

2016. július 12., kedd

Vasárnap ért véget a Budapesten megrendezett Föld sója Közép-európai Keresztény Találkozó, melyre különböző országokból érkeztek résztvevők és előadók. Képek és pillanatok a találkozóról.



Az ökumenikus Föld sója-találkozó központi programjainak az újbudai Tüskecsarnok adott otthont, ahová már csütörtök délelőtt megérkeztek a lelkes résztvevők.

A nyitó istentiszteleten Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök arról beszélt, mit jelentenek valójában Jézus bíztató szavai: „Ti vagytok a föld sója”.

Az alkalom közös úrvacsorával zárult, melyen a Magyar Református Egyház tagjai is, köztük Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, szolgáltak.

Az istentisztelet után a résztvevők közösen megnézhették a labdarúgó Európa-bajnokság esti meccsét, mely különösen a német vendégeknek jelentett sokat.

A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen az ország különböző részeiből érkező önkéntesek segítették folyamatosan a programok gördülékeny lebonyolítását.

Pál Feri atya szombati előadásában beszélt arról, hogyan válhat ez ember valóban a föld sójává. (Az atya egy térdműtét miatt kényszerült néhány hétre tolószékbe.)

Az alkalmakat közös, olykor több nyelven szóló éneklés kísérte, mely még közelebb hozta egymáshoz a különböző országokból érkezőket.

A szombat esti záró istentisztelet után a résztvevők a Kopaszi-gáthoz sétáltak és ötszáz mécsest úsztattak le a Dunán, ezzel készülve a reformáció ötszázadik évfordulójára.

Összeállította: Farkas Zsuzsanna, fotó: Asszonyi Eszter

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió