Sportaréna épül Sárospatakon

2017. június 10., szombat

Nemzetközi kézilabda-mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportaréna épül Sárospatakon, a református kollégium kezelésében lévő Iskolakertben. Az épület alapkövét június 8-án rakták le a beruházáshoz szükséges pénz adományozói jelenlétében.

Legutóbb százhúsz éve volt hasonló léptékű sportberuházás az intézményben. Az iskola diákjai 2018 tavaszán vehetik birtokukba a létesítményt, amelyet a tanórákat követően Sárospatak kézilabdázói is használhatnak majd. Az 1,2 milliárd forint költségvetésű fejlesztésből 800 millió forintot az iskola egykori diákja, Wáberer György üzletember adományozott az intézménynek, a fennmaradó összeget két másik öregdiák, Sándor József és Derczó István vállalkozók állják.

Stumpf István öregdiák beszédet mond

Wáberer György elmondta, hogy sokat köszönhet a nagy múltú gimnáziumnak, ezért is csatlakozott az iskola fejlesztésén dolgozó csoporthoz Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója felkérésére. A szintén sárospataki öregdiák Stumpf István alkotmánybíró arról beszélt, hogy az intézmény az elmúlt években végrehajtott fejlesztésekre alapozva, a Comenius hagyományait ápoló oktató-nevelői munka nyomán „világítótoronyként lehet jelen a magyar szellemi életben".

A sportcentrum Zemplén legnagyobb és legmodernebb sportlétesítménye lesz. Teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőteret 1218 négyzetméteresre építik, a mobillelátók nyolcszázötven szurkolónak adnak helyet. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány kuratóriuma egyhangúan úgy döntött, hogy az arénát Wáberer Györgyről nevezik el. A régi tornatermet – amely Magyarország legrégebbi, még ma is működő tornaterme – ugyancsak felújítják majd és sportmúzeumot alakítanak ki benne.

MTI, fotó: Vajda János

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió