Összerázódva

2017. augusztus 09., szerda

A Zsinati Ifjúsági Iroda pályázatot hirdetett az áprilisi Zsinati Ifjúsági Fórumon (ZSIF), melynek a tevékeny szerepvállalás és a kezdeményezés fontossága volt a témája. A fiataloktól olyan pályaműveket vártak, melyekben a találkozón hallott projektismeretek köszöntek vissza gyülekezetépítő programok megtervezésén és lebonyolításán keresztül. A pályázat nyertesével, Vitéz Bertalannal beszélgettünk.

Pályázatának megvalósításában meghatározó szerepe volt a Zsinati Ifjúsági Fórumon töltött hétvégének. Nagyon megtetszett neki, hogy tevékenyen vehet részt közvetlen közössége életében.

„Úgy éreztem, nemcsak részem van az egyházban, feladatot is kell vállalnom benne”

– emlékszik vissza rá Berci.

Pályázata egy könnyed, de tartalmas összejövetel volt, ahol gyülekezetének két ifjúsági csoportja kerülhetett közelebb egymáshoz, jobban megismerve a másik tevékenységeit, mindennapi életét. A vacsora után Berci áhítatot tartott a csapatnak. „Jób történetét kapcsoltam össze egy interneten olvasott cikkel, melynek lényege az volt, hogy hajlamosak vagyunk Isten terveként emlegetni az átélt eseményeket, jóllehet Istennek teljesen más tervei voltak. Jób könyve nem a büntetésről szól, ahogy egyetlen félresikerült élethelyzetünk sem, hanem arról, hogy Isten próbára tette hitét és Jób kiállta a próbát.” Az ifisek közül már aznap este többen jelezték, hogy lenne igényük tovább hasonló alkalmakra.

Elsőtáborozó

A 21 éves egyetemista az Zsinati Ifjúsági Fórumon kapott kedvet a Csillagponthoz is: „Arra gondoltam, ha ilyen fantasztikus, hogy különböző helyekről itt vagyunk ötvenen Isten nevében és együtt dicsőítjük Őt, milyen csodálatos lehet ezt egy nagyobb közösségben is megtenni”. A főelőadások, a dicsőítő koncertek, a legváltozatosabb témákat feldolgozó délutáni előadások által Isten végtelen szeretetét tapasztalja meg. Emellett kiemelte, hogy a „Csillagpont egyedi abban, hogy nem érzi az ember olyan kötöttnek, mint a hasonló rendezvényeket. Míg más táborokban gyakran éreztem úgy, hogy kötelező részt vennem az előírt programokon, itt ilyen nincs. Ha szeretnék kicsit elcsendesedni, elvonulhatok egyedül, ha szeretnék másokkal lenni, énekelni, oda megyek”.

Úgy érzi, sokat fejlődik a délelőtti kiscsoportos beszélgetéseken, és bár vannak különbségek, nem az számít, hogy ki hány évesen, honnan, milyen gondokkal érkezett, hanem hogy Isten jelenlétében együtt vannak, közösen magasztalják az Urat.

„Olyan ez, mint egy kis Sziget Fesztivál, csak káros szenvedélyek nélkül”

Miben segít Csillagpont?

A fiatalember a nyári időszak egyik legnagyobb kihívásának azt tartja, hogy ugyanolyan mélységgel élje meg hitét, mint az év többi szakában. Erről is beszélgettek a fiatalok az önkéntesek közösségépítő estéjén. A nyár azért más – mutat rá –, mert könnyebben felejtjük el reggelente leemelni a polcról a Bibliát. Nincs annyi kihívás, mint évközben vagy vizsgaidőszakban, úgy érezhetjük nincs is miért hálásnak lennünk. Ebben is segít a Csillagpont: elmélyíti az Istennel való kapcsolatot, így vakációban is.

„Úgy érzem azzal, hogy közelebb kerülök Hozzá, sok kérdésemre választ találhatok a jövőmmel kapcsolatban, vagy, hogy hol a helyem a gyülekezetemben, mit kell tennem, hogy valóban úgy érezhessem, tevékeny fogaskerékként vagyok része az egyháznak.”

Azt is elmondja, hogy a szerdai főelőadás témája – a tékozló fiú példája – sokkal közelebb vitte lelkét Istenhez és kérdései megválaszolásához. Amikor visszatér a fiú, bár ő teszi meg az első lépést, mikor az atya elé fut, de az atya érte, értünk is ugyanígy kifut házából és visszafogad oda. „Nagyon jó élmény ezt nap mint nap megtapasztalni… bárcsak hosszabb lenne a Csillagpont.”

Szoták Orsolya, Fotó: Dimény András

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió