Szabó Sarolta lelkipásztort iktatták be a felvidéki Nagykeszin

2010. június 08., kedd

altTemplomszentelési és lelkészbeiktatási ünnepséget tartottak a hétvégén Nagykeszin. Ez utóbbira utoljára ötven évvel ezelőtt került sor.

 

A templomszentelési prédikációt Fazekas László püspök végezte, a Lk 10,1–11 versek alapján a hetven tanítvány szolgálatba való kiküldetésének kapcsán a gyülekezeti összefogásról.

A gyülekezetben már tíz éve szolgáló Szabó Sarolta lelkipásztort, akit a presbitérium három évvel ezelőtt már meghívott és megválasztott az egyházközség élére, Dobai Sándor esperes iktatta be hivatalába. A lelkipásztor a zsúfolásig megtelt templomban a Mt 13,1–9, a magvető példázata alapján hirdette Isten igéjét. A gyülekezet ebből az alkalomból új palásttal ajándékozta meg a lelkipásztort, így köszönve meg neki az eddigi munkálkodását.

Ezt követően számolt be a templom felújításának munkálatairól az ünneplő gyülekezetnek Fitos András gondnok.

Hosszú várakozás után újult meg az idei évre – kívül és belül is – a gyülekezet temploma, amelyen utoljára a hetvenes években végeztek némi felújítási munkálatokat, de nagyobb méretű beavatkozásra akkor nem került sor. A gyülekezet a megfelelő pénzösszeg előteremtése után – 2004 nyarán – látott hozzá a templom teljes tatarozásához. Az eltelt hat év alatt megújult a tetőszerkezet, ill. új cserepet kapott a tetőzet. Megújult a torony külseje, új süveg készült a régi helyére. A templom külső falainak homlokzata is megújult, majd a belső tere is új festést kapott. Az ezzel járó munkálatok közel 37 800 eurót tettek ki. Az összeghez hozzájárult a helyi önkormányzat, a földműves szövetkezet, a Szülőföld Alap, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Segélyalapja és természetesen a gyülekezet tagjai is szépen adakoztak.

Az alkalom után a gyülekezet szeretetvendégségre hívta az ünnepségen megjelenteket. „A sok hányattatást megélt múlt után egy igazi örömünnepen vehettünk részt, hálát adva a mi teremtő és megtartó Istenünknek!“ – mondta a két jelentős ünnepség kapcsán honlapunknak Szabó Sarolta lelkipásztor.

forrás: reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió