Száz éve alakult meg az Edinburghi Világmissziói Konferencia

2010. február 01., hétfő


altA skót fővárosban 1910-ben megtartott világmissziói konferenciának valóban történelmi fontossága volt a protestantizmusban, az ortodoxiában, és hatással volt a római katolikus egyházra is. Idén nyáron világtalálkozó lesz az évfordulón a születési helyen, aminek már most intenzíven folynak az előkészületei.

Az 1910-ben megtartott világmissziói konferenciának úttörő jelentősége volt abban, hogy az egyházak missziói látása és szolgálata egyre határozottabb és hatékonyabb formát öltött a 20. században. Idén június 2–6. között lesz, ugyancsak Edinburghban, a száz éves múltat, tevékenységet értékelő találkozó, amelynek feladata, hogy a 21. század viszonyaira is érvényes missziói koncepciót és stratégiát fogalmazzon meg. A világmissziói konferenciának jelentős hatása megmutatkozott abban is, hogy az Egyházak Világtanácsa (EVT) 1948-ban megalakult. Éppen ezért az idei ünnepségek előkészítéséből a Skót Egyház mellett erőteljesen kiveszi részét az EVT is. Júniusban a skót fővárosban 250 vezető missziói képviselő vesz részt az ünnepségeken, s együtt alakítják ki a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel új formáit, elképzeléseit, feladatait. Nem véletlen, hogy az idei jeles ünnepségnek ez a központi témája: „Bizonyságtétel Krisztusról ma”. A konferencia jelentős szerepet szán az ifjúság keresztyén missziói felkészítésének, és a multikulturális viszonyok közötti hatékony Krisztus-bizonyságtételnek. A világmissziói konferencia jubileumi ülésén az ortodox, anglikán, evangélikus, református, metodista, baptista, adventista, római katolikus, evangéliumi szabadkeresztyén, pünkösdi egyházak képviselői lesznek jelen. (oikoumene.org – 2010-02-01 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Istent keresem

2Tim 2,1–13

„...fiam, erősödjél meg a kegyelemben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →