Szél

2015. május 21., csütörtök

Miért éppen a szél a Szentlélek egyik szimbóluma? Mert az Isten jelenléte letaglóz – Kovács Enikő pünkösdi áhítata.

„A Lélek azonban olykor rombol, azért, hogy újat építhessen."

A debreceni Kistemplom tornya csonka, mert a múlt század elején megrongálta egy szélvihar. Helyreállították, aztán egy még erősebb vihar végleg megbontotta. Azóta sem nyerte vissza eredeti formáját.

Nem szeretem a szelet. Ahol élek, dühödt erővel söpör végig az év legtöbb napján, mert semmi sem állja útját. Megszaggatja a virágaimat, egy alkalommal pedig a behúzott kézifék ellenére nekilökte az autómat a vasból készült kapunak. Félek a széltől, mert kiszolgáltatottá tesz, képtelen vagyok megállítani, uralkodni fölötte vagy védekezni a pusztításával szemben.

Miért éppen a szél a Szentlélek egyik szimbóluma? Miért éppen ez az olykor félelmet keltő, vad, rombolásra képes erő?

„Amikor mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat." Ijesztő élmény lehetett ez a tanítványoknak, szívet szorító. Bizonyára apróra zsugorodtak hirtelen. Hallottak, éreztek valamit, ami megmagyarázhatatlan, váratlan és félelmet keltő volt egyszerre.

Miért éppen a szél? Galamb is szállhatott volna rájuk. De egy galamb senkit sem dönt le a lábáról. Az Isten jelenléte viszont letaglóz. Aki nem érezte még magát egészen picinynek és esendőnek az Isten nagyságát és dicsőségét tapasztalva, akiben soha nem ébredt még félelem a mennyei erők láttán, az nem hisz igazán. A Lélek ereje alázatra indít. Most nem én cselekszem, hanem Te, Uram. Én csupán mozdulatlanul és ámulva figyelem erődet, és elakad a szavam. Mindnyájunk életében vannak ilyen pillanatok, még ha villanásszerűek is. A pünkösdi történet sem ismétlődött meg ebben a formában soha többé. Hatása mégis egy életen át tartott azoknak, akik átélték.

Ha a szelet figyeljük, eszünkbe juthat a Lélek végtelen ereje. Aki rombolásra is képes. A Szentlélektől csupa szép dolgot várunk: vigasztalást, útmutatást, bölcsességet. Ám a Lélek néha pusztít, mint az orkánerejű szél. Romba dönti gondosan eltervezett álmainkat, elsöpri bebiztosított útjainkat, összetöri túlméretezett énünket, megtépázza keresztyéni gőgünket. Igen, a pusztítás is bizonyulhat a Lélek munkájának, bár mi szívesen vennénk, hogy minden változatlan, azaz kényelmesen biztonságos és megszokott maradjon. A Lélek azonban olykor rombol, azért, hogy újat építhessen. A tanítványok minden kételkedését, önigazultságát, emberektől való félelmét le kellett rombolnia. Ez megrázkódtatással jár – de mit tegyünk, ha leginkább a megrendítő tapasztalatokból értünk és azok hatására engedünk teret az Isten munkájának?

A szél hozza az esőt, az eső pedig áldás. Meg kell tanulnom szeretni a szelet, tisztelni erejét, várni az áldást.

Meg kell tanulni, hogy a Lélek sosem öncélúan pusztít. Csak azt veszi el, amire úgysincs igazán szükségünk, még ha mi ragaszkodnánk is eltervezett, megszokott dolgainkhoz. Az új azonban csak ott tud fölépülni, ahol romba dőlt a régi.

„A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született."

Kovács Enikő

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. május 24-i számában.

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →