Szelíden, szamárcsikón ülve

2013. március 23., szombat

A békesség városában nincs békesség, a rend, ha nem a Léleké, csak ritkán szavatolja – Visky András írása virágvasárnap alkalmából. A kolozsvári író, dramaturg, egyetemi tanár a nagyhét minden napján jelentkezik egy-egy írással, így kísérjük végig Jézus történetét húsvét hétfőig.

A békesség fejedelme bevonul a békesség városába és nem talál békességet. „Hozsánna!", kiáltják a tanítványok, „Áldott a király, aki Jahve nevében jön!", éneklik önfeledten, mint akiket ismeretlen hatalom ragadott meg. Pálmaágakat lengető gyermekek kapcsolódnak be a bevonulási rituáléba, majd egyre többen felnőttek is, ők a felső ruhájukat terítik az élete első útjára indult, riadt szamárcsikó lábai elé. Akin meg csak egyetlen ruha van, meztelenre vetkőzik, mert nem akar kimaradni az eseményből, de ezt nem az Írásból tudjuk, hanem egy 12. századi bizánci stílusú mozaik alkotója vélelmezi, és ha nem is volna igaza, „tévedése" jelentős, megrázó és boldog, mert a névtelen mozaikmester személyes tanúságtételét rejti, gyermeki nyíltsággal, bátran, finoman.

Feltör az idő mélyéből a koronázási zsoltár, a tanítványok meg csodálkozva ízlelik a régi ének új, ismeretlen jelentéseit. A külső szemlélőnek minden bizonnyal ügyetlen és együgyű Krisztus-performansz szelíd radikalitása kizökkenti a hagyományt a saját medréből és belefolyatja valami egészen másba, ami – Ki érti ezt? Senki! – tökéletes folytatása mégis a korábbinak. Dávid fia személyében nem lehet pusztán Dávid királyra gondolnunk, hanem valaki rajta és rajtunk túlira, miközben jó nem elfelejtenünk, hogy a szabadító Isten valóságos közelsége még a messiási dinasztia egyik legtehetségesebb és legreménytelenebb, önmagát válogatott eszközökkel mindegyre fölszámoló figurájában is a maga teljességében tudott megmutatkozni.

„Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat!", szól a hagyomány szava, cenzúrázd meg őket, adj ismert és megnyugtató formát ennek az idétlenségnek – és ki ne adna igazat neki? Aki egész lényét átadja a bevonulás-eseménynek meg sem hallja a rendpártiak komor, mindig humortalan szavát, amikor pedig meghallja mégis, maga is csodálkozva csak annyit tud mondani, mint később a tanítványok, hogy „nem tehetjük", egyszerűen nem áll módunkban másként cselekedni, nem mi énekeljük a zsoltárt, hanem fordítva, a zsoltár énekel bennünket, jó helyen vagyunk. Létezik egy szilárd, jégtiszta elképzelés a rendről, ami fölülírja a Lélek spontaneitását, mindegyre egyszeri eseménynek tüntetve fel a minden pillanatban bekövetkezhetőt.

A békesség városában nincs békesség, a rend, ha nem a Léleké, csak ritkán szavatolja. De a békesség hiánya önmagában nem tragédia, ha a szamárháton felénk tartó Istenfiú láttára lekerül rólunk a felsőruha, sőt az alsó is, és önfeledten pálmaágakat lengetve befogadjuk a békesség fejedelmét, aki az ünneplést követően majd leszáll a szamárról és nekilát a templom megtisztításának, beleértve testünk templomát is.

Visky András

Nem mondom meg. "Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más" – Visky András írásfűzérének második darabja.

 

Tavaszi munkák a szőlőben. Illúziótlan, tömör, fokozhatatlan drámaiságú írásmű, az evangéliumi elbeszélés legmagasabb pontjai közül, a borzalmak borzalma – Visky András húsvéti gondolatfűzérében a szőlőművesek példázatáról. Harmadik nap.

 

Nem a holtaké. A puszta ismeret, az Írásé is: nos az még önmagában tévelygés. Jézus különbséget tesz az Írással és (az) Istennel fenntartott kapcsolat között – negyedik nap.

 

Azon az éjszakán. A tizenegyek bizony elérhetetlen magasságban vannak, szépséges fény ragyogja körül őket, Júdást viszont mindenestől fogva érzékelem. Ötödik nap, nagycsütörtök.

 

Halott Krisztus. Krisztus vajúdása az ember feltámadását szüli meg, az ember vajúdása a halott Krisztust – nagypénteken.

 

Szombat van, örülni kellene. Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél – nagyszombat.

 

Egyetlen idegen. Azután a Megbocsátás szólított vissza, halandó Isten, a halhatatlanba – húsvétvasárnap.

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →