Szellemi és erkölcsi támogatást várnak az egyházaktól - az államban már nincs bizalmunk a cigányoknak

2010. január 20., szerda

altNem politika, vagy ideológia mentén tárgyalják az indulatokkal terhelt cigány- magyar kérdést az egyházak. Közös gondolkodást és valós válaszokat szeretnének a problémákra – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök azon a közgyűlésen, ahol újjá alakult Út- Igazság- Élet - Európai Magyar Integrációs Cigány Szövetség. A budapesti Párbeszéd Házában püspök holnapunknak elmondta: hiteles munkatársakat kell találni, akik nem önös, vagy pártpolitikai érdekből, hanem értékeket és az embereket szem előtt tartva próbálnak tényleges segítséget nyújtani a cigányoknak.

Kamarás István, a szövetség elnöke arról beszélt, hogy identitásukban alapvető fontosságú a keresztyénség és egyszerre szeretnének magyarok, cigányok és európaiak lenni. Céljaik között említette a keresztyén értékrend közvetítése mellett a cigány nyelv és kultúra ápolását, a cigány-magyar párbeszédet és együttműködést. Utóbbira soha nem volta akkora szükség, mint ma. „Az államban már semmi bizalmunk sincs – mondta Kamarás István. Az egyházakkal kapcsolatban az elnök arról beszélt, hogy a cigányság és az egyház visszanyerheti az egymásban való hitet és „tudunk egymáson úgy segíteni, hogy ebből az egész nemzet hasznosulhasson.” Hozátette: Szellemi és erkölcsi segítséget várnak az egyházak cigány missziós és cigány pasztorációs tevékenységén keresztül.

Hallgassa meg a Kamarás Istvánnal készült interjúnkat!

Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a rendezvényen kiemelte: ez a szervezet abban különbözik a többi tömörüléstől, hogy tudatosan vállalja a keresztyén szellemiséget, és szakmaiság, elhivatott személyek fémjelzik.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.