Szemléletformáló kávé

2017. december 03., vasárnap

„Dolgozóink azt mondják, itt hasznosnak érzik magukat, mi pedig nem győzzük hangsúlyozni, hogy valóban azok, hiszen munkájuk nélkülözhetetlen” – a fogyatékos emberek világnapja alkalmából Dely Gézával, a Nem Adom fel Alapítvány elnökével beszélgettünk a szervezet különleges kávézójáról.

Közel két éve működik a nyolcadik kerületi Magdolna utcában a Nem Adom Fel Cafe and Bar. A hely különlegessége, hogy dolgozóinak közel nyolcvan százaléka fogyatékos: minőségi munkájuk és a hely hangulata hidat épít fogyatékos és egészséges emberek között. A kávézó ötlete évtizedek óta foglalkoztatta Dely Gézát és társait, de csak az utóbbi években válhatott valóra ez az álom. Hasonló helyek már léteznek külföldön, azonban Budapesten a Nem Adom Fel Cafe and Bar tette meg az első lépést.

Az Nem Adom Fel Alapítvány célja a hátrányos helyzetű emberek segítése, hogy saját erejükből tegyenek sorsukért, ezért velük együtt szerveznek különféle programokat. Segítenek abban, hogy mindneki felfedezze azt a lelki erőt és azokat a képességeket, amelyekkel a legtöbbet hozhatja ki saját életéből – ezt jelenti a „nemadomfel” lelkület. A Nem Adom Fel zenekar visszatérő vendég a Csillagponton.

A kávézó az alapítvány tulajdona, ami megkönnyíti számukra a munkát. Kezdetben közösségi helységnek szánták, ahol szemléletformáló programokat tarthatnak, de úgy döntöttek, sokkal többet tehetnek, ha egy nyitott teret alakítanak ki.  

„A helyszín nem a legjobb választás, nem annyira frekventált környék, tudjuk, hogy ide az jön el, aki ide akar jönni. De hiszem, hogy a légkörnek és a minőségnek köszönhetően pozitív tapasztalatuk lesz a vendégeinknek” – teszi hozzá az alapítvány elnöke. Mint mondja, kulturális programokkal és különböző előadásokkal igyekeznek minél inkább formálni látogatóik szemléletmódját, ebben zenei programok és beszélgetések is segítenek. „Ez a része teljesen olyan, mint amit megálmodtunk” – foglalja össze.

A kávézó reggel 10:00 és este 22:00 között tart nyitva, az idei év elejétől melegételt is árulnak, céljuk, hogy minőségi étteremként is gondoljanak rájuk.  A kezdetektől komoly hangsúlyt fektetnek a minőségre, az alapítvány számára nagyon fontos, hogy vendégeik több alaklommal is visszatérjenek.

„Eleinte azért jöttek hozzánk, hogy megnézzék, miben különbözünk más helyektől, de a minőség garancia arra, hogy ne egyszeri látogatást tegyenek nálunk” – fogalmaz Géza. Ebben segítséget nyújt kiváló séfük, Tóth Miklós, aki tíz évig a Várnegyedben működő Fortuna étteremben dolgozott, majd három évig a Pastrami Étteremben.

Mára már svédasztalos rendezvényeket, ültetett vacsorákat és konferenciákat is szerveznek a kávézóban, az alapítvány számára fontos, hogy különböző szervezetek vagy cégek programokat is hozzanak – ezzel még szélesebb körben válhat ismertté a hely.

Idén először nyílik lehetőség karácsonyra Nem Adom Fel Cafe and Bar ajándékkártyát vásárolni magánszemélyeknek és cégeknek is. A kártyát tetszőleges összeggel töltik fel, melyet a megajándékozott személy több alkalommal is levásárolhat, illetve folyamatosan tölthet rá további összegeket. A különleges lehetőség egyszerre ajándék és jótékonyság.

A Nem Adom Fel Cafe and Bar elsősorban munkahelyet teremt: kerekesszékes, látássérült, hallássérült, autizmussal élő és értelmileg akadályozott fiatalok állnak a pultban és szolgálnak fel, emellett közreműködnek a konyhai feladatokban is. „Természetesnek vesszük, amink van, de jó volna, ha tudatosan próbálnánk kiaknázni tehetségünket – mutat rá Géza. – Az tud másoknak adni, aki saját magát gazdagnak érzi, a fogyatékos emberek pedig bőven elég gazdagok ahhoz, hogy másoknak segítsenek.”

Farkas Zsuzsanna

Fotó: Braun Barbara/nemadomfelkavezo.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió