Szeretethíd percről percre

2014. május 14., szerda

Május 16-án és 17-én megmozdul a Kárpát-medence, hogy segítsen a Szeretethídon. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes napjairól folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

Mégtöbb beszámolóért látogasson el a Szeretethíd oldalára!

2014. május 17., szombat

20:00 És még nincs vége

Bár mára búcsúzunk, várhatóan számos csoport még a következő napokban küldi a beszámolóit, melyeket a Szeretethíd weboldalán olvashatnak majd. Emellett sok helyszínről jelezték, hogy ugyan a cudar idő miatt a külső terepre tervezett feladatokat nem tudták elvégezni, ezeket várhatóan a következő egy-két hét folyamán mindenképpen megejtik.

A Szeretetszolgálat munkatársai – miután tegnap már megköszönték a koordinátoroknak és a csoportvezetőknek a munkájukat – ma hálát adnak azért is, „hogy Vad Lilla és Győri Judit, a Szeretethíd két fő szervezője szívét-lelkét kitette azért, hogy szép legyen az idei alkalom is. S persze – írják – ne feledkezzünk meg szponzorainkról sem, köszönjük támogatásukat! És hát jöjjön a legnagyobb csoport, akiknek szeretnénk kifejezni a köszönetünket: több mint 15 000 önkéntesünknek. Úgy véljük, csodálatos érzés egy közös ügyként, Isten nevében ennyi testvérünkkel közösen dolgozni azért, hogy szebbé, jobbá tegyük világunkat! Áldás, békesség!"

18:24 JÓ AZ ÚR!

Már hatszázöt begóniapalánta hirdeti az evangéliumot a Szilágyi Dezső téri templom előtti rézsűn. További száz darab pedig a gyülekezeti házat és környékét díszíti. A Szeretethíd itt virágból épül, hogy az erre járók is lássák, olvassák, és reméljük meg is tapasztalják, hogy JÓ AZ ÚR!

És a csodálatos időjárásban is megmutatkozott ez, pedig pénteken még sokan kételkedtek, hogy vajon a Szeretethíd szombatján földbe kerülnek-e a pénteken leszállított palánták. De az idő jó volt, volt sok szorgos kéz is, budaiak, de máshonnan érkezők is, akik a sok-sok fáradsággal járó munkát elvégezték.

Hisszük, hogy ez a felirat is Isten dicsőségét zengi, és ezt hirdeti az arra járóknak is. „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül." Zsolt 34,9

17:13 Szorgos nők Abán

Abán a református gyülekezet az igencsak aktív nőszövetséggel együtt kapcsolódott be a Szeretethíd idei programjaiba. A május 11-i nőszövetségi gyűlésükön nagy lelkesedéssel osztották ki a feladatokat az asszonyok és a férfiak között.

A programba az idősek meglátogatásával, templomkert-szépítési munkálatokkal kapcsolódtak be. Az elmúlt napok időjárása miatt a templom kerítésének ápolását elcsúsztatták ugyan, de a tervezett virágültetés nem maradt el.

A nőszövetség szinte minden tagja vállalkozott arra, hogy két-három társával együtt meglátogasson több nyolcvan év feletti idős református testvért, hogy beszélgessenek velük, igeolvasással és énekléssel növeljék egymás hitét. Mivel igen nagy volt a lelkesedés, a látogatások már tegnap elkezdődtek és még hétfőn is folytatódni fognak. Több asszonytestvér a helyi idősek otthonába látogatott, ahol nagy szeretettel fogadták őket nemcsak a református lakók, hanem a katolikusok is.

A szervezők hálásak „a Mindenhatónak azért, hogy ebben a percben már sok idős testvérünk érezheti az aktív gyülekezeti tagjaink szeretetét", és a templomkert is színes virágokkal várja őket a holnapi istentiszteletre.

16:00 Szemétszedés Kárpátalján

A hetyeni református ifisek először, de annál nagyobb lelkesedéssel vettek részt a Szeretethíd akcióban. Mivel a településre vezető út mellett már nagy mennyiségű szeméthalmozódott fel, amivel nem törődött senki, úgy döntöttek, hogy ennek ideje véget vetni. A tíz önkéntes egy jó nagy utánfutónyi szemetet szedett össze. Miután befejezték a takarítást, közös imában kérték Istent, hogy az emberek tudjanak felelősséggel viseltetni a környezetük iránt.

15:15 Röviden Gyuláról

Gyulán egy lelkészházaspár, Baráth János és Baráth Andrea családjával kiegészült önkéntescsapat töltött időt a hajléktalanszállón.

14:37 Debrecenből jelentik

A debreceni Klinika udvarán a gyerekeknek volt arcfestés, kézműveskedés és ingyen gyros mindenkinek. Majd többen a megnyitó után átmentek a debreceni állami idősek otthonába, ahol énekkel és süteménnyel kedveskedtek. Sajnálhatják, akik nem hallották, amint Zán Fábián Sándor püspök úr, Pál Sándor, a Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke és Balogh Barna, a karitatív szervezet lelkész-igazgatója közösen énekelt. Ők még ezután egy másik idősek otthonában is voltak, és sütit osztanak a gyerekeknek a gyermekklinikán.

14:11 Községszépítés Kárpátalján

A ráti önkéntesek a korábbi évekhez hasonlóan ismételten szemétgyűjtési és tereprendezési akcióval szerették volna szebbé tenni községüket, és bozótmentesíteni a temetőt. Az épülő gyülekezeti házuk környezetének megszépítésére is gondoltak.

13:40 A gyerekek nem szegregálnak

A szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskola elsős osztályából kilenc apróság és szüleik, tanáraik látogatták meg a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthont. „Sok esetben azt láttam a gyerekeken és a szülőkön is, hogy sok olyan dolog miatt panaszkodnak, ami körülveszi őket a mindennapokban, és egy kicsit belesavanyodnak a saját világukba. S gondoltam, hogy ez jó alkalom lesz arra, hogy kirángassam őket ebből a mocsárból, és meglássák azt, hogy mink is van, s talán semmi okunk nincs a panaszra, sokkal inkább a hálára – mondta a programtól Szabó Annamária, az iskola pedagógusa.

>> A látogatásról szóló tudósításunkat itt olvashatják.

13:21 Három generáció

A Csillaghegyi Református Egyházközségből egy család három generációja segített egyszerre. A Deák család rendszeresen részt vesz a Szeretethídon, most is természetes volt, hogy együtt jönnek Őrbottyánba.

12:53 Nem marad el

Több felvidéki településről, Somorjáról és Nagyölvedről is azt a hírt kaptuk, hogy mivel a tegnapi eső után még minden vizes, így a szabadtéri programjaikat – iskolaudvar rendbetétele, kerítésfestés, temetőtakarítás, szemétszedés – egy vagy két héttel elhalasztották. A vállalt feladatukat nagyon komolyan veszik. „Tavaly is így jártunk, de nem maradt el a Szeretethíd, később megtartottuk" – mondják. Kívánunk nekik jó időt!

12:22 Zsizsi néni, az örökifjú önkéntes

„Nem kell valakinek idős korára egyedül maradnia. Aki egyedül marad, maga tehet róla, mert mindig van mit csinálni" – mondja a nyolcvannyolc éves Zsizsi néni, aki aki idősen is azon szorgoskodik, hogy mások életébe egy kis napfényt hozzon jó kedélyével, segítőkészségével. Olvassák el a róla készült portrét!

12:08 Őrbottyánban a kemény mag

Az időjárás bizonytalansága miatt csak a lelkes „kemény mag" utazott Őrbottyánba a Csillaghegyi Református Egyházközségből.

A női részleg érkezés után egyből a konyha felé igyekezett. Harminc kilogramm krumplit és öt kilogramm hagymát pucoltak meg, a lelkesedésük tovább tartott, mint a zsák tartalma. Munkájuk befejeztével sétáltak az Őrbottyáni Juhász Zsófia Református Fogyatékosokat Ápoló-Gondozó Otthon lakóival. Eközben a férfiak füvet vágtak, a lapos tetős épületek tetejét takarították és csatornát tisztítottak. A gondozottak is bekapcsolódtak a munkába. A csillaghegyi gyülekezet már visszajáró vendég, hiszen a Szeretethíd alkalmával mindig Őrbottyánba látogatnak el.

11:43 Szentesen ma végzik a feladatok zömét

A tegnapi rossz időjárás miatt Szentesen mára halasztották a legtöbb önkéntes programot – tudtuk meg Vladár Sándor csongrádi koordinátortól. A Kiss Bálint Általános Iskola diákjai kertészkednek, időseket látogatnak, műsort adnak és igés kártyákat osztogatnak. Közben a felnőttek a város tereit csinosítják: rendbe teszik a vasútállomás melletti kerékpártárolót, visszaszedik és újrarakják egy idős néni kéményét, utcákat, tereket csinosítanak, a temetőben pedig a jellegzetes szentesi kopjafák állagát próbálják megóvni.

11:26 Kerítésfestés Kálnokon

Egy rövid szünet után, amit az eső okozott pénteken, végül sikerült az erdélyi Kálnokon elvégezni a tervezett kerítésfestést, a református templom körül. „Köszönet az Úrnak, hogy kegyes volt hozzánk az idő, és köszönet a csapatnak is az odaadó munkájukért!" – írta Dávid Ferenc.

11:05 Rövidhír Szegedről

Szegeden a Petőfitelepen a templom környékét csinosítják az önkéntesek: udvart rendeznek, kerítést festenek, járdalapokat fektetnek le. 

10:44 Nosztalgiavillamossal a debreceni megnyitóra

Debrecenben idén közelebb költözik az érintettekhez a Szeretethíd, a megnyitót a Klinika Gyermekosztályának főépülete előtt tartják ma délelőtt 11-kor, melyre a hívogató, lelkesítő muzsikát a Helyőrségi Zenekar szolgáltatja. A programok között idén is szerepel süteményosztás, kézműves foglalkozás, és színpadi produkció.

Szeretethíd nosztalgia-villamosok járják a várost, melyen süteményeket osztanak. Tíz órától indulnak a vasútállomás elől és várhatóan háromszor fordulnak. Emellett finom falatokkal kínálják meg a Pallagi úti idősek Otthona lakóit is.

10:19 Boldog akarsz lenni? Tégy jót másokkal!

„Magyarországon a legmagasabb az individualizmus, nem akarjuk észrevenni a másik ember szenvedését, miközben, ha segítünk másoknak, az az örömérzeten túl az immunrendszerünket is erősíti" – nyilatkozta Bagdy Emőke, aki Zán Fábián Sándor püspök mellett az idei Szeretethíd másik fővédnöke. Az elismert klinikai szakpszichológussal készített interjút itt olvashatják.

10:00 Friss és ropogós! Beszámoló a tegnapi megnyitóról

„Ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény" Ézs 58,10 – ezzel a bibliai gondolattal köszöntötte Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke a tizenötezer önkéntest a Szeretethíd tegnapi megnyitóján. A jó hangulatú központi esemény után Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök jó példával járt elöl, s ásót ragadott. 

>> A teljes tudósítást itt olvashatják

09:41 Rossz időben is volt Szeretethíd tegnap Berettyóújfaluban

„A mostoha idő ellenére, idén is megszervezte a Szeretethíd nevet viselő önkéntes napját a Berettyóújfalui Református Egyházközség. A megnyitó a regisztrációt követően a Diószegi Kis István Református Általános Iskola udvarán volt" – írja a hajdupress.hu. Varga Olga, Zsáka és Furta lelkipásztora hirdetett igét, melyben a közösen végzett munkára, annak örömére hívta fel a figyelmet, egyúttal a teherhordás és szeretet átadásának fontosságát hangsúlyozta.

A Diószegis felsősök az iskola környékén gyomláltak, ott, valamint a templom és múzeum előtt rózsát ültettek. A refis diákok egy csoportja a Gróf Tisza István Kórház gyermekosztályán verses-mesés-táncos produkcióval igyekezett felvidítani a beteg gyerekeket és szüleiket, a felnőtt gyülekezeti tagok pedig lelki szolgálatot végeztek az idősek otthonában. Az állami iskolák tanulói saját intézményeik és a lakótelepek környékét tisztították meg az alkalmi szeméttől, felnőttek egy csoportja virágokat ültetett a városban.

A jól végzett önkéntes munka után szeretetvendéget tartottak a Berettyóújfalui Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella

09:19 A jótékony hadsereg Dombrádon

Dombrádon, Szabolcs Bereg megye kisvárosában is lezajlott az idei Szeretethíd. Az ifjúság marék, de lélekben egy hadsereget is kitevő tagjai tegnap uzsonnát készítettek a helyi református általános iskola tanulóinak. Szendvicset készítettek, és tepertős pogácsát sütöttek, amibe a szívüket, lelküket is beletették, így okozva örömet, mosolyt és szeretetet diákoknak és tanároknak egyaránt.

A mai iskolaudvari festést a rossz idő miatt bár elhalasztották, de Isten kegyelmében bízva és reménykedve hamarosan pótolni szeretnék.

8:57 Híradás Erdélyből

Erdély is bekapcsolódik a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes programjába. „Hidat építünk rászorulók és segítők között, generációk között, templombajárók és kevésbé egyházközeli emberek között" – fogalmazott Gyéresi Blanka, az Erdélyi Református Egyházkerület területén az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) által megbízott koordinátor.

Az Új Magyar Szó Online kérdésére elmondta: összesen tizenegy csoport regisztrált Erdélyből, vannak köztük Kolozsvárról, Kalotaszegről, Maros megyéből és Háromszékről is többen. „Nagyrészt már tudták, hol és miben szeretnének segédkezni, de volt olyan csoport is, hogy együtt keresgéltünk a környéken a lehetőségek között" – avatott be a koordinátor. A többi csapat tagjai idős- és gyermekotthonokat látogatnak, kaput festenek, kerítést javítanak, templomkertet és templombelsőt takarítanak, temetőtakarításban vesznek részt, szemétgyűjtést végeznek.

De nem csupán a segítségnyújtás a lényeg, hanem a közösségi munka is, annak bizonyítása és megélése, hogy az elszigetelődés irányába haladó világban létezik még a jó célokért való közösségi összefogás. Ahogy a Szeretethíd honlapján olvasható: „bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés."

8:39 Zenés alkalom Szivárványországban

Nagy gyülekezet, sok segítő kéz. A budai gyülekezet egy újabb csoportja (Cédrus) még tegnap zenés-énekes alkalmat tartott a főváros I. kerületében működő Szivárványország fogyatékosok napközijében. Az alkalmon a gyermekek szülei és a napközi munkatársai is részt vettek.

08:22 Süss fel nap!

Az előrejelzések szerint „ma nyugaton még többnyire felhős időre számíthatunk, de keleten – a délutáni erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett – már hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet és kisüthet a nap. Délelőtt elszórtan várható eső, zápor, majd délután inkább már csak az ország keleti felén valószínű csapadék, ott intenzív záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás is lehet. Délelőtt még csak a Dunántúlon élénkülhet meg időnként az északnyugati szél, délután viszont már keleten is várhatók zivatarok környezetében erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 14 és 18, másutt 18 és 22 fok között várható. Késő este 9, 14 fokra számíthatunk."

Imádkozzunk a jó időért, hogy meg tudják tartani a programokat. Hála, Budapesten már süt a nap!

08:00 „Jó reggel!" 

Nem elírás, ezzel a furcsa köszönéssel kalandok sora veszi kezdetét a Hobbit című könyv főszereplőjének életében. A Szeretethíd első napján húsz különböző helyszínről jelentkeztünk. Háromszáztizenkilenc másik helyen zajlik még önkéntes program, igyekszünk ma is minél több csapatot és feladatot bemutatni. Reméljük, minden résztvevő jó élményekkel és felejthetetlen kalandokkal gazdagodik ma.

2014. május 16., péntek

20:20 Holnap folyt. köv.

Vége a Szeretethíd első napjának, tartalmas nap van az önkéntesek mögött. A szél és az esős idő miatt sok szabadtéri programot el kellett halasztani, de nagyon sok helyszínen elvégezték a vállalt feladatokat. Szombaton újabb helyszínekről jelentkezünk.

19:54 Akik már sokkal korábban elkezdték a Szeretethidat

„A Szeretethíd szervezése rengeteg időt igényel a koordinátoroktól, akik már hónapokkal korábban megkezdték a munkát. Ezúton szeretnénk nekik köszönetet mondani áldozatos szolgálatukért. Szintén szeretnénk megköszönni azt az óriási segítséget, amit Balázs László önkéntesünk végzett: ő töltötte fel a honlapon található feladatok jelentős részét" – áll a Szeretetszolgálat munkatársaitól érkezett levélben.

És álljon itt akkor a koordinátorok névsora: Győrfi Bálint, Dományházi Éva, Csenki Zsuzsa, Ábrahám Angéla, Kozákné Kovács Ildikó, Sulyánné Benkó Katalin, Czeilinger Antal, Sándor Emma, Somogyiné Gyüre Mária, Sisakné Páll Klára, Tenyei Ildikó, Halászi Attiláné, Bátki Dávid, Kalocsai Réka, Bódi Noémi, Gajdos János, Petró József, Tóth Tamás, Bagyinszki Zoltánné Zsóka, Vladár Sándor, Kovács Győri Zsuzsannak, Márian Dorina, Czető Norbert, Fodor-Csipes Anikó, Szilágyi Sándor, Szűcs László, Bélbász Sándorné, Sipos József, Gyéresi Blanka, Fazakas Ferencz Sándor, Móricz Árpád és Csiffáry Ildikó.

„S bár kiemelni – szerencsére – túl hosszú lenne mindenkinek a nevét, aki egy-egy csoport vezetőjeként akár több száz embert is koordinálva szintén alaposan kivette a részét a Szeretethídból, köszönjük nekik is áldott munkájukat!"

18:07 A cserkészek nem félnek az esőtől

Ismét Budáról jelentkezünk: a Szilágyi Dezső téri gyülekezet 304. számú Kőrösi Csoma Sándor cserkészcsapatának Panda őrse – cserkészhez illően még az esővel is dacolva – elültette a virágokat annak a társasháznak az udvarán, ahol a cserkészotthonuk van. Már nem először, mert az elmúlt évek során, mióta az őrs megalakult, ezt a feladatot mindig örömmel vállaltak el és hajtották végre.

17:31 Szeretethíd Felvidéken is

„Isten kegyelméből éppen abban az időben, amikor a Szeretethíd programunk volt, nem esett az eső" – számolt be Lipták Mónika a szlovákiai martosi Református Egyházi Alapiskola pedagógusa. A hat és tizenegy év közötti gyerekek csoportokra osztva látogatták meg az időseket, akiknek nem csak énekeltek, de saját készítésű mézeskaláccsal is meglepték őket. Emellett minden néni és bácsi kapott egy-egy igét is: „Minden lehetséges annak, aki hisz!" (Mk 9,23)

Az idősek nagyon meghatódtak, látszott rajtuk, hogy mennyire fontos számukra, hogy odafigyeljenek rájuk, mivel ma már kevés helyen adatik meg, hogy több generáció együtt él. Lipták Mónika szerint a gyermekek számára is nagy élményt jelentett ez az alkalom, teljesen feltöltődtek. Az iskola tanulói egyébként is mindig nagyon várják a szeretethidas programokat: volt már, hogy szemetet szedtek, volt, hogy kerítést festettek. „Nekik is fontos, hogy ne csak beszéljünk a hitről, hanem tegyünk is valamit" - mondta a pedagógus.

17:04 Visszatérő vendégek a Reménysugárban

A budapesti Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola diákjai a közeli Reménysugár Habilitációs Intézet gondozottait látogatták meg ma délelőtt. Énekkel, tánccal, vidám műsorral készültek a fogyatékkal élőknek, akik nem csak tapsviharral köszönték meg a fiatalok előadását, de saját készítésű hűtőmágnessel is megajándékozták a hozzájuk látogató Szeretethidasokat. Tuliné Varga Mónika, az intézmény munkatársa arról mesél, hogy a Szeretethíd keretében már harmadik alkalommal látogatnak el diákok a Reménysugárba. Mint mondja, minden évben érezhető, hogy egyre nyitottabbak és közvetlenebbek a gondozottakkal.

16:38 Temetőrendezés Gyulán

Híres gyulai személyek és I. világháborús katonák sírjait tették rendbe lelkes önkéntesek Gyulán. Zúgtak a fűkaszák péntek reggel a Szentháromság temetőben. A gyulai hajléktalanszálló munkatársai és ellátottjai is részt vállaltak a feladatokból. Megküzdöttek a feladattal az önkormányzat dolgozói is a református újtemetőben. Itt a Közüzem közreműködésével megszépültek az első világháborús sírok.
A Szeretethíd programjai nemcsak a temetők rendbehozataláról szólnak.

16:00 Idősek között Biharkeresztesen

A biharkeresztesi Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola közel száz fővel vesz részt a Szeretethídon. A nap folyamán körülbelül száz idős emberrel beszélgettek. Saját készítésű kókuszgolyóval és irodalmi és zenés műsorral, református énekeikkel, népdalokkal, saját készítésű kézműves ajándékokkal örvendeztették meg őket.

A gyerekek az intézményi ellátásban részesülők mellett olyan néniket és bácsikat is meglátogattak, akik otthonaikban, teljesen egyedül, magányosan élnek. Az idősek könnyes szemekkel köszönték meg a gyermekektől kapott sok szeretetet, törődést. Mint mondták, nagyon várták már őket és nagyon jól eső élmény számukra a fiatalokkal beszélgetni. Nagyon nagy hálát éreznek a szívükben azért, hogy ők is esélyt kaptak a közösségi élményre.

15:32 Mustármag a hajléktalanok között

Budapesti tudósítónk jelenti a szobi utcai hajléktalan lábadozóból: A Budai Gyülekezet Mustármag csoportja visszatérő vendég a Szobi utcában, nem csak a Szeretethíd alkalmából látogatnak el ide. Most süteményeket hoztak magukkal és egy teológus vezetésével rövid áhítatot tartottak. Ezt követően beszédbe elegyedtek a hajléktalanokkal, akik nyitottak, igénylik ezt.

15:00 A tavaszi szél frissességét vitték az idősek klubjába a Károlisok

A Károli Gáspár Református Egyetem népdalköre a budapesti Őszikék Idősek Klubjába látogatott el, és az egyetemisták lelkesedéséről sokat elmond, hogy minden idősre jutott két önkéntes. A harminc tagból álló lánycsapatot már csinos megjelenéséért tapsvihar fogadta, még mielőtt egy hang is elhagyta volna torkukat.

Az önkéntesek nem csupán gyönyörű népdalokkal és versekkel készültek, de közös éneklésre invitálták az időseket, sőt, még egy citera is megszólalt. A műsor végén még néhány pajkosabb nótára is rágyújtottak, ezzel igencsak megmosolyogtatták a klubba járókat. S mivel a szó elszáll, a lányok emlékként igés kártyákkal kedveskedtek az időseknek.

A képre kattintva videó nyílik

„A tanárnő szervezte le, de mindenki nagyon szeretett volna jönni, mert nagyon szeretünk énekelni. Jó volt látni az arcokon, hogy ilyen szép délutánt tudtunk szerezni az időseknek" – mondta el Nagy Dóra Karolina, az egyik énekes.

„Nagyon szépek voltak az énekek, a versek és a lányok. Sok erőt és békét és boldogságot kívánok nekik, hogy még máskor is el tudjanak jönni" – mondta Mónika néni, mire a többiek bólogattak, karácsonykor is szívesen látnák a népdalkört.

14.53 Látogatóban Máriaremetén

Megérkeztek Máriaremetére a pesthidegkúti gyülekezet tagjai, hogy az idős pedagógusokat köszöntsék. A nemrég elállt eső után most süt a nap, a kis csapat a lehető legnagyobb jókedvvel érkezett meg a pedagógusotthonba. Az elmaradhatatlan sütemények mellett hegedű és pianinó műsorral, református énekekkel, versmondással köszöntötték a szépkorú pedagógusokat. A gyülekezet lelkipásztora, Kovács Gergely rövid köszöntőt mondott: Isten és ember, valamint emberek között kiépülő hidakról beszélt Lukács 10:25-37 alapján. Ezt követően meghitt beszélgetés vette kezdetét.

14:18 Isten dicsőségére – budapesti megnyitó

 

„Bulihelyszín, bulihangulat" – tudósítónk átért a Szeretethíd budapesti megnyitójára, melyet a nagy szél és az esőfelhők miatt nem az Erzsébet téren, hanem a tér földalatti szórakozóhelyén, az Akváriumban tartanak. „Az újpesti református fiatalokból alakult Szövetség zenekar húzza a talpalávalót. Kicsit más a rigmus, mint egy átlagos itteni buliban" – tudtuk meg a helyszínről. 

 

„Mindazt, amit teszünk, azt Isten iránti hálából és egymás iránti szeretetből tegyük!" – zárta köszöntőjét Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök. A Szeretethíd egyik idei fővédnöke a budapesti központi megnyitón beszélt. (A vele készült korábbi interjút itt olvashatják.) Csomós Miklós főpolgármester-helyettes beszédében emlékeztetett arra, hogy mostanra az oktatási program része lett az önkéntesség.

 

Ondreász Celeszta, a Baár-Madas Református Gimnázium tanulója énekel. „Aki nem látja, hallja most, ne sajnálja, mert a hangja alapján valószínűleg úgyis fogja még hallani a valamelyik tehetségkutató műsorban" – lelkesedik tudósítónk. De elmaradhatatlan szereplőként itt van Bődi Lui, a 2010-es kampányfilm egyik sztárja. A Szeretethídon sokszor a rászorulókból lesznek az önkéntes segítők, fogyatékkal élő fiatalok is bekapcsolódnak a programba.

 

„Nemcsak műsor volt, segítenek is" – a megnyitó végén a résztvevők elindulnak az Erzsébet teret szépíteni. 

14.11 Fordított nap Orosházán

Az orosházi reformátusok két tanítási nyelvű általános iskolájában ma reggel kicsik és nagyok a Szeretetszolgálat önkéntes akciójáról tudhattak meg többet az iskolarádió Szeretethidat bemutató műsorán keresztül.

Ezt követően, az elméletet gyakorlatba átültetve, a második osztályosok csoportja látogatást tett az ovisok körében és bábelőadást tartott azok nagy örömére. Ezt beszélgetés követte a kicsikkel, akik igés kártyákkal, képeslapokkal és süteménnyel várták a nagyokat.

Az iskolások emellett a mai napon átvállalták a konyhás nénik és takarító nénik feladatait: asztalt terítettek, folyosót és osztálytermet, ablakpárkányt tisztítottak, virágokat gondoztak. Ahogy a kicsik mondták: ezzel köszönték meg a dolgozóknak, hogy egész évben értük fáradoznak, dolgoznak.

13.20 Utólagos Anyák napi köszöntés Gyulán


A Magvető Református Általános Iskola és Óvoda óvodáscsoportja nemrég érkezett vissza a gyulai idősek otthonából, ahol gitárkíséret mellett zenés-verses műsorral lepték meg az idős gondozottakat az Anyák napja jegyében. A kicsik nagyon élvezték a szereplést, az időseknek pedig rendkívül jólesett a kedveskedésük. A virágültetést a rossz idő miatt hétfőre halasztották.

13:02 Lala bohóc a Heim Pál Gyermekkórházban

Beteg gyerekek számára szervezett zenés, játékos alkalmat Háromszéki Botond kórházlelkész és társai szervezték, akik a Budai Gyülekezetből érkeztek. A Heim Pál Gyermekkórház különböző osztályairól tizenöt beteg gyűlt össze megnézni Lala bohóc műsorát. Tudósítónk szerint a gyerekek között két-három évesek és serdülők is vannak.

12.45 Lélekmelegítő ebéd Szászfán

Éppen ezekben a percekben érkezett meg az Európa Rádió a szászfai parókia udvarára, ahol már üstben rotyog a finom leves, amit az önkéntesek főznek az idősek számára. A főétel mellé természetesen készült sütemény, tea és kávé is. Fiatalok és idősek beszélgetnek egymással, nagyon jó a hangulat. „Örömmel vagyunk együtt" – ezekkel a szavakkal összegezte a tiszteletes asszony az alkalmat. 

Míg a szászfai önkéntesek a parókiát és környékét csinosítják, addig Homrogdon harmin fős csapat takarítja a görög-katolikus templomot és környékét.

11:38 Generációk találkozása Mezőtúron

A Mezőtúri Református Kollégium Óvodájának Szivárvány csoportja a helyi református egyházközség Szendy Pál Idősek Otthonában vendégeskedett május 15-én, csütörtökön.

„A 97 éves Dr. Dobos István verset mondott a kicsiknek, a Kutya meg a nyúl címmel. A gyermekek verssel és énekkel köszöntötték az időseinket, és közösen játszottak. Időseink süteményt sütöttek és azzal kínálták meg őket, és küldtek még sütit a kiscsoportos ovisoknak is. Az otthon dolgozói pedig a középiskolások szeretethidas csoportjának sütöttek süteményt" – tudtuk meg Váradiné Sipos Judit diakónustól.

Közlemény: Ha esik az eső, álljunk be a Szeretethíd alá!


Bár az idő nem igazán kedvez a kinti önkéntes munkálatoknak, a Szeretethidat központilag megtartják, s a Szeretetszolgálat munkatársai kérnek minden szervezőt, koordinátort és önkéntest, hogy ne hagyja magát eltántorítani a cudar idő által. 

 

„Mindazonáltal az adott területek koordinátorai és a csoportjai megítélésére bízzuk, hogy május 16-17-én végzik-e az önkéntes feladatukat, vagy inkább elhalasztják pár nappal vagy egy héttel, míg kedvezőbb időjárásban lesz részünk. Emellett buzdítunk mindenkit, hogy imádkozzon a holnapi és a szombati jobb időért!


Ezúton is köszönjük mindenkinek a lelkesedését, és áldott munkavégzést kívánunk!" – írják közleményükben. 

11:27 A bajai CÉDRUS Református Egyesített Szociális Intézményből jelentik

A Fogyatékosok Nappali Intézetének kliensei is önkénteskednek Baján, az intézmény csapata három csoportra osztva már kora délelőtt óta sürög-forog. Tizenöten az intézmény konyháján készítenek finom süteményeket, a csapat egy másik része a Bajai Városi Kórház Gyermekosztályán fekvő kis betegeket örvendezteti meg játékos, énekes, zenés programmal. A harmadik, főként fiúkból álló csoport a helyi temető rendbetételét, gazolását végzi jókedvvel, vidáman. A napot imával kezdte a csapat, melyben a szolgálathoz megfelelő időt kértek. Az eső jelenleg szemerkél, de ahogy a tiszteletes úr fogalmazott, ez a feladatok ellátásához való idő, amit értékelnek és hálás szívvel köszönnek.

11:00 Isten a szögesdrótokon túl is munkálkodik

A Budapesti Fegyház és Börtön épületeiben a délelőtti órákban hét önkéntes végzett munkát: az egyik helyiséget meszelték ki, tették rendbe. Mindez előkészülete a május 27-i Kálvin versenynek, melynek döntőjét nyolcvan résztvevővel éppen itt tartják majd.

Miközben kívül a rideg falak fogadják az embert, és szabad emberként is nyomasztja a szürkeség, a szögesdrótok látványa és a zárt ajtók, a helyiségbe érve már egy egész más hangulatba kerül az ember látva a szorgosan és örömmel munkálkodó fogvatartottakat. Öröm ide bejönni, de öröm innen elmenni is, magyarázza L. Molnár István lelkipásztor, és míg utóbbiban nem is kételkedik az ember, ez előzőről sikerült meggyőződni.

„Ez egy sokkal másabb miliő, amikor önkénteskednek, lehet látni a kommunikációjukon, a viselkedésükön – mondja L. Molnár István. – Itt minden parancsszóra történik, ezt a munkát azonban önként vállalják, és az önkéntesség a szabadságnak a jele."

Az intézményben, mely az egyik legkeményebb letöltőház, jelenleg közel ezerötszázan vannak, közülük huszonöten jelentkeztek a Szeretethídra, s huszonegyen részt is tudnak rajta venni. Most, hogy kisütött a nap is, amiért oly sokan imádkoztak, várhatóan a szabadban tervezett takarítási, fűnyírási munkákat is el tudják majd végezni.

„Az, hogy önkéntes munkát végezhetnek a Szeretethídon belül, a hitüket is segíti – vallja a lelkipásztor. – Ez egy bizonyítéka annak, hogy azért az ő életükön keresztül is tud munkálkodni Isten." Itt megnézheti a börtönlelkésszel készült interjút.

10:12 Két megnyitó

Debrecenben szombat délelőtt 11 órakor, a Klinika udvarán nyitják meg hivatalosan az idei önkéntes napokat, ide fúvós zenével várnak minden érdeklődőt, a budapesti Erzsébet téren (rossz idő esetén az Akváriumban) pedig pénteken délután kettőkor kezdődik a központi megnyitó és a Szeretetszolgálat családi napja.

09:47 Hadisír-gondozás Debrecenben

Már hagyománnyá vált, hogy a debreceni református gimnazisták hadisírokat gondoznak a Szeretethídon. Idén viszont már május 10-én elkezdték az önkéntes munkát. A százhúsz diák és tanáraik Kázmér László főhadnagy irányításával megtisztították a debreceni Hősök Temetőjét, összeszedték a felesleges növényzetet és kialakították a Hősök Panteonját.

A Refis diákok most is felkeresték az I. világháborúban fiatalon elesett Dr. U. Szabó Gyula református főgimnáziumi tanár, tartalékos zászlós sírját, melyet néhány éve éppen a Szeretethídon fedeztek fel.

>> A részletes tudósításért kattintson!

09:25 A Szeretethídról

A Magyar Református Szeretetszolgálat először 2009 őszén rendezte meg önkéntes akcióját, hogy a válság közepette arra bátorítsa a reformátusságot, lépjen ki a világba, legyen jelen ott, ahol szükség van rá. Erről Vad Lilla programkoordinátor beszélt a Szeretethíd május 14-i budapesti sajtótájékoztatóján.

Azóta az egész Kárpát-medencére kiterjesztették, s időpontját a református egység vasárnapjához igazították, mely idén május 25-ére esik. 2012-ben tizenegyezer önkéntes csatlakozott a megmozduláshoz, tavaly pedig több mint tizenhatezren önkénteskedtek. Az idei Szeretethídra is csaknem ugyanennyien jelentkeztek, ebből több mint tízezren Magyarországról, s kétezerötszázan Szlovákiából. A programok 339 helyszínen 34 koordinátor segítségével zajlanak.

08:59 A debreceni fogvatartottak is önkénteskednek

A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai a Debrecen-Árpád téri templom megszépítésében segédkeznek május 16-án – írja a Cívishír arról, hogy a börtönmisszió is kiveszi a részét a Szeretethídból.

„A templom tornya egy nyertes pályázatnak köszönhetően, 34 millió forintból megújul, azonban a templombelső is renoválásra szorul. A Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség ezen munkálatok elvégzésére további pályázati forrásokra vár, addig is a gyülekezeti tagok és most elítéltek fáradoznak a vizes falak állapotának javításán. Az önkéntes nap keretében a templom belsejében leverik a vakolatot, és kihordják a törmeléket" – olvasható a híradásban.

08:30 Noé bárkája Budán: az időjárás is hozzájárult az özönvíz történetéhez

„Évek óta nézzük a sok kis alsóst amint a szünetekben a kicsi udvaron játszanak. Ám most az udvarból különleges helyet varázsolunk összefogásból, szeretetből, álomból és persze némi festékből" – a Budai Református Gyülekezet megszépítette a budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium udvarát.

Noé bárkája úszik majd a falon, kicsi gyermekek tenyérnyomaiból fog elkészülni a szivárvány színeiben. Az iskola minden diákja részt vesz a nagy munkában, segítve a református hittanosokat, hitoktatókat és a vágyak valóra váltóját, Szekeres Zsuzsit. A festés a május 5-i héten kezdődött a kis diákok nagy örömére. Az iskola azóta lázban ég: minden szünetben azt találgatják a lurkók, vajon melyik állat jelenik meg legközelebb a falon. A munkálatokban ők is lelkesen részt vesznek: a szünetekben és a délutánokon mindenki padot csiszol, rajzol, dekorál. A református hittanórák is vízivilág- és mezőfestéssel telnek.

„A maga módján az időjárás is hozzájárul az özönvíz történetéhez, ezért a Szeretethíd hetén nem tudjuk befejezni a projektet, ám a HÍD közöttünk már megépült, eshet bármennyi eső. :)"

08:15 Időjárás-előrejelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nyugaton ma borult marad az ég, de keleten és a középső tájakon rövid időszakokra már kisüthet a nap. A Dunántúlon esőt várnak, ugyanakkor az ország középső harmadában is kialakulhatnak záporok, zivatarok, helyenként jelentős mennyiségű csapadékkal. A hőmérséklet kora délután a Dunántúlon 10, 15, másutt 17, 21 fok között várható. Reméljük, hogy az erős szél és az eső nem hiúsítja meg a programokat.

08:00 Kezdődik

Ma és holnap megmozdul a Kárpát-medence reformátussága, hogy két napon keresztül segítsen másoknak a Szeretethídon. A Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes programjába tizenötezren kapcsolódnak be Magyarországon és túlról. Fiatalok, családok, gyülekezeti közösségek, korábbi támogatottak végeznek két napon át önkéntes feladatokat – segítenek másokon vagy szebbé teszik környezetüket. Megpróbálunk minél több helyszínről hírt adni.

A tudósítást a Magyar Református Szeretetszolgálat és a reformatus.hu munkatársai (Botos Regina, Gilicze Réka, Szoták Orsolya, Csepregi Botond, Feke György) készítik. Ha az Ön is részt vesz a Szeretethídon vagy mások önkénteskednek a környezetében, küldjön nekünk pár sort vagy egy fotót a reformatus.hu@reformatus.hu címre!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió