Már csak két napig lehet jelentkezni

2010. május 10., hétfő

altKözel négyezren regisztráltak már a május 21-én és 22-én zajló Református Önkéntes Napra. Az óvodástól a nyugdíjasig mindegyik korosztály ott lesz a Szeretethídon.

Közel négyezren regisztráltak már a május 21-én és 22-én zajló Református Önkéntes Napra. Vad Lilla a program koordinátora elmondta: az óvodástól a nyugdíjasig szinte mindegyik korosztály képviselteti magát a Szeretethídon.

Az eseményre május 16-ig lehet regisztrálni. "Nem csak Magyarországról, hanem Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is bekapcsolódnak a programba – emelte ki Vad Lilla – A legtöbben a Nagykunsági, a Bihari és a Szilágysági egyházmegyékből jelentkeztek, de sok résztvevőre számítunk Felvidékről is."

A felvállalt munkák ismét színes képet mutatnak. A temető rendbetétel, és szemétszedés mellett sokan vállalták, hogy műsorral kedveskednek a szociális intézmények lakóinak, egy óvodás csoport pedig süteményt süt majd az önkénteseknek!

Aki szeretne részt venni a Szeretethídon, de nem tudja kihez csatlakozzon és, hogy milyen munkát vállaljon, az keresse fel egyházmegyéje Szeretethíd-koordinátorát!

Fodor Zsófia

Istent keresem

Bír 19,22–30

„Ugyan, testvéreim, ne tegyetek rosszat! tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →