„Színről színre” – jövő nyáron Grazban lesz a következő Közép-európai Keresztyén Találkozó

2019. november 18., hétfő

2020 nyarán immár 10. alkalommal rendezik meg a Közép-európai Keresztény Találkozót, ezúttal az ausztriai Grazban. A Generális Konvent elnöksége is részvételre buzdítja a magyar reformátusokat.

A Stájerország fővárosaként emlegetett és a magyar határhoz közel fekvő reformációi város, Graz nagy eseményre készül: 2020. július 3–5. között rendezik meg az immáron hagyománnyá vált Közép-európai Keresztény Találkozót. 2016-ban Budapesten találkoztak az egymástól távol élő, különböző nyelvet beszélő, mégis aztán igazi keresztyén közösségként jelen levő testvérek. Körülbelül háromezren voltak kíváncsiak a programok igen sokszínű palettájára és a magyar fővárosra. 2020-ban Grazban sem számítható másra: a találkozás öröme, a programok színessége, a közösség élménye mindnyájunkat hívogat. A helyszín pedig festői szépségű, amely amellett, hogy reformációi város és a világ kulturális örökségének része, helyt adott a második Európai Ökumenikus Nagygyűlésnek is. 

A Generális Konvent elnöksége is részvételre buzdítja a magyar reformátusokat. A találkozón többek között bemutatkozik a Kárpát-medencei cigánymisszió, valamint a program részeként a magyar református egyházak közös, a kárpát-medencei református közösség szolgálatát bemutató standot állítanak fel Grazban.

A találkozó mottója a korinthusiakhoz írt első levélben található Szeretethimnusz egyik szókapcsolata: „Színről színre” (Róm 13,12), amely utal arra, hogy lehetőségünk van egymás által jobban megismerni Isten munkáját, Isten össze- és megtartó szeretetét. Az egymás felé fordulás – „face to face”, ahogy a német nyelvű honlap címe és a plakátok is hirdetik – lehetőséget ad arra, hogy megélhessük a keresztyén közösség szépségét, az egymásban kapott lehetőséget és Isten ajándékát arra vonatkozóan, hogy közelebb kerülhessünk az egyházhoz, Krisztushoz, távol élő testvéreinkhez, egymást jobban megismerhessük, könnyebben elfogadhassuk.

Ebben segítenek a találkozó programjainak vezérfonalát adó témák is, például az egyházi és társadalmi változások 1989 után; a kisebbségben élők helyzete; a digitalizáció; a mesterséges intelligencia vagy a közösségi média mint mindent átszövő jelenség. Több bibliai történetet is feldolgoznak a három nap folyamán az istentiszteletek és bibliatanulmányok keretében: az emmausi tanítványokét, az Úr megjelenését Ábrahámnak Mamré tölgyesében, illetve Jézus megjelenését a magdalai Máriának. A fentebb említett igeszakasz a programok közös pontja: komoly- és könnyűzenei koncerteken, színházi előadásokon, vitaesteken és kifejezetten ifjúsági programokon, előadásokon, istentiszteleteken, bibliatanulmányokon találkozhatunk a mottó alapján készült feldolgozásokkal. Nem beszélve a közös étkezések és éneklések adta élményekről! A Graz szépségét és a város élénk hangulatát megtapasztalni vágyóknak pedig lesz lehetőségük szervezett városnézésen is részt venni.

További információ és jelentkezés az alábbi oldalon, ahol lehetőség van mind egyéni, mind csoportos regisztárcióra: www.face2face2020.at

Forrás: Evangelikus.hu/Reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.