Szociáletikai konzultáció Rómában

2010. február 11., csütörtök

altAz eutanázia kérdéséről, a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának megáldásáról és a női püspöki tisztségről is tárgyaltak az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE/CPCE) Etikai Szakbizottságának idei első ülésén. Az tanácskozást az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetségének meghívására február 8-9-én tartották.

A bizottság feladata etikai állásfoglalások és dokumentumok előkészítése és az említett ökumenikus szervezet tanácsa illetve elnöksége számára. Kiemelt jelentősége lesz annak a dokumentum-tervezetnek, amely az eutanázia kérdésében hivatott tükrözni az európai protestantizmus erkölcsi álláspontját, és amelyet a tanács rövidesen megküld véleményezés végett a tagegyházak. A dokumentumot 2012-ben, a soron következő nagygyűlésen kell majd elfogadni. Továbbá az elmúlt évben a bizottság debreceni ülésén elkezdett munka is folytatásra került. Ennek eredményeként olyan tanulmánykötet készül, amely az egyház és a vallás közéleti-társadalmi szerepét kívánja előtérbe helyezni, bizonyítva a protestantizmus társadalmi elkötelezettségét egy olyan világban, ahol a gazdasági és politikai érdek a vallást a privát szférába utalná vissza. Az utóbbi hónapokban az ortodox egyházak élesen bírálták a nyugati protestantizmus etikai relativizmusát, főleg az emberjogi kérdések, a női püspöki tiszt és a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának egyes országokban előforduló megáldása és egyházi szolgálatra való felhatalmazása kapcsán. A véleménykülönbségek mögött gyakran nemcsak teológiai, hanem kulturális különbségek is rejlenek. Különösen figyelni kell a kelet-közép európai országok tapasztalataira az egyház és társadalom ill. vallás és politika kapcsolatrendszerét tekintve. A GEKE érdemi vitát kíván folytatni e kérdésekben az ortodox egyházakkal és teológusokkal, ennek előkészítése, többek között, szintén a bizottság feladata. Végül a bizottság a valdens egyház vezetőivel és teológiai főiskolájának professzoraival is találkozott.

A GEKE/CPCE Etikai Szakbizottságának tagjai: Laura Cosario (Róma), Ulla Schmidt (Oslo), Dieter Heidtmann (Brüsszel), Heinrich Bedford-Strohm (Bamberg), Fazakas Sándor (Debrecen), Ulrich H.J. Körtner (Bécs), Sergio Rostagno (Torino), Jurjen Wiersma (Brüssel).

 

 

dr. Fazakas Sándor

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió