Tábori püspökök adóztak a lengyel tragédia emlékének

2010. április 14., szerda

altÖkumenikus gyászistentisztelettel emlékeztek a Bazilikában Lech Kaczynski államfő és kísérete múlt szombati, oroszországi légikatasztrófájára.

A Szent István Bazilikában tartott megemlékezésen Bíró László katolikus tábori püspök és Lackner Pál protestáns tábori lelkész közös áhítatot tartott, a Magyarországi Református Egyházat Mészáros László alezredes, tábori esperes képviselte.

A szertartáson az Úr vigasztalását kérték, Bíró László pedig a második világháborús emlékhelyre igyekvő Lech Kaczynski államfő tervezett, de soha el nem hangzott beszédéből idézett. Az igazság soha nem múlik el – hangzottak volna Lech Kaczynski gondolatai.

A megemlékezésen felszólalt Tömböl László vezérkari főnök is, aki a hivatalos gondolatokon kívül személyes emlékeit is megosztotta, mivel a tragédiában odaveszett katonai vezetőkkel sokszor találkozott.

A Szent István Bazilikában tartott megemlékezésen sokan voltak jelen, a Honvédelmi Minisztérium, a hadsereg vezetése mellett a budapesti nagykövetségek katonai attaséi, valamint a magyarországi lengyel közösség számos képviselője.

A Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító Tu-154-es kormányrepülőgép április 10-én zuhant le az oroszországi Szmolenszk közelében. A lengyel államfő és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katinyba, magánlátogatás keretében.

A katasztrófában 96 ember vesztette életét, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője. Az áldozatok között van a lengyel fegyveres erők katonai, tábori  püspöke, a katolikus Tadeusz Ploski; titkára, és a tábori püspökség hivatalvezetője, Jan Osinski főhadnagy-lelkész; a lengyel ortodox egyház és az ortodox tábori püspökség vezetője, Miron Chodakowski érsek, és az evangélikus katonai lelkész, Adam Pilch.


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.