Átadták a Kanizsai Pálfi János-díjat

2015. április 13., hétfő

A Magyar Református Presbiteri Szövetség díjat alapított a kiemelkedő szolgálatú presbiterek jutalmazására.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség múlt évi közgyűlésének határozata alapján idén március 14-én (szintén az éves küldöttgyűlésen) adták át első alkalommal a Kanizsai Pálfi János-díjat. A kitüntetést a hitről adott bizonyságtétel, a több cikluson át végzett református presbiteri szolgálat, a példamutató életvitel és az anyagi áldozatkészség elismeréseként ítélik oda az országos és területi elnökségek szavazatai alapján.

Kanizsai Pálfi János pápai református esperes – későbbi püspök – négyszáz éve indította el a presbitériumok szervezését hazánkban. Az erre vonatkozó tervezetét a kutatások szerint 1615-ben tette közzé, annak megvalósítása két évet váratott magára. Presbiterek korábban is voltak, s még évtizedek teltek el, amíg a presbitériumok, mint az egyházközségek kormányzására hivatott testületek kötelezően megalakítandóvá váltak országszerte, mégis a pápai példa szolgált mintául a reformáció magyarországi történetében. A róla elnevezett díj egy 10 cm átmérőjű kétoldalas bronz plakettből és egy oklevélből áll.

Mivel a szövetség huszonöt éves történetében először került sor ilyen adományozásra, a küldöttgyűlés egyszerre három személyt tüntetett ki: Ritoók Zsigmondot, Nagy Ferenc Józsefet és Szabó Dánielt. 

Dr. Ritoók Zsigmond 86 éves akadémikus, egyetemi tanár, jelenleg a Tudományos Akadémia Ókortudományi Társaságának elnöke, volt Budapest-Kálvin téri főgondnok, az Magyar Református Presbitesri Szövetség első elnöke.

Nagy Ferenc József 93 éves nyugalmazott államminiszter, az Antal-kormány tagja, a Kisgazda Párt alapító tagja, egyházmegyei gondnokként az Ormánságban a lelkészhiány miatt igehirdetőként szolgált, a Magyar Református Presbiteri Szövetség második elnöke.

A kitüntetettek (balról jobbra): Ritoók Zsigmond, Nagy Ferenc József, Szabó Dániel

Dr. Szabó Dániel 82 éves lelkipásztor, több cikluson át volt tiszáninneni főgondnok, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Missziói Intézetének munkatársa, Sárospatakon és környékén koreai testvérek segítségével létrehozott hét cigány gyülekezet gondozója, a Magyar Református Presbiteri Szövetségnek három cikluson át volt elnöke.

A díjakat Szilágyi Sándor, a szövetség ügyvezető elnöke és Tóth András, a Pápai Református Egyházmegye esperese, mint Kanizsai Pálfi János szolgálati utóda adta át. A küldöttgyűlés együtt adott hálát a kitüntetettek életéért és elvégzett szolgálatáért.

refdunantul.hu – reformatus.hu 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.