Átadták a Kölcsey-emlékházat Sződemeteren

2019. május 26., vasárnap

Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni – a partiumi településen szombaton ünnepélyes keretek között felavatták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey Ferenc-emlékházat és a román vallásügyi államtitkárság támogatásával felújított református templomot.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Sződemeteri Református Leányegyházközség által szervezett rendezvényre több százan gyűltek össze Kölcsey Ferenc szülőfalujába, melynek ma mindössze 43 magyar lakosa van. A szabadban tartott hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos hirdette az igét.

A rendezvény után az MTI-nek elmondta: az Isten Ádámnak és Kainnak feltett kérdéseit idézve arról beszélt, hogy hol a helyünk, és ki az, akiért felelősséget vállalunk. Kölcsey Ferenc gondolatait említette, hogy mindenkinek a saját körében kell világítania. Balog Zoltán csodálatosnak tartotta, hogy amikor határok, véleménykülönbségek szaggatják szét a magyarságot, a Kölcsey által írt Himnusz, az „Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít, még a nem vallásosakat is.

A Kölcsey-emlékház a költő dédnagyanyja által építtetett református templom szomszédságában épült fel. Földszintjén a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be kiállítást, melynek egyik terme a szerzőt, másik a Himnuszt idézi. Az épület alagsorában 24 fő kiszolgálására alkalmas étkezdét, emeletén diákszállást alakítottak ki.

Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni – fogalmazott Pakulár István lelkész az MTI-nek. A szombati eseményre Nagykárolyból Sződemeterre hozták azt az egyházi anyakönyvet, amelybe 1790 augusztus 9-én bevezették Kölcsey Ferenc megkeresztelését. Egyelőre telefonos bejelentkezés alapján fogadják a vendégeket, de hamarosan kikerül az órarend is az emlékház ajtajára.

„Nem magunkért építettük az emlékházat, hanem a világ minden magyar emberéért. Azért, hogy aki ide eljön, legyen egy olyan szellemi kiindulópontja Kölcseytől, amely megerősíti a magyar öntudata megőrzésében” – nyilatkozata a lelkész.

Az eseményről részletes tudósítást közöl a Nagykárolyi Anziksz, ahol további fényképek is megtekinthetők.

Forrás: MTI, fotó: anziksz.com

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.