A hitoktatás kérdéseiről is tárgyaltak
2012. június 11., hétfőIdén másodszor találkoztak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a református és evangélikus egyházak püspökei. A közös imádsággal megkezdett beszélgetés alkalmával az egyházi vezetők áttekintették egyházuk belső életének és társadalmi szolgálatuknak időszerű kérdéseit.
Az egyházi vezetők – különös tekintettel a szeptembertől induló új egyházi oktatási intézményekre – megerősítették a 2006-ban közösen aláírt és azóta alkalmazott megállapodást, amelyben az általuk fenntartott iskolákban biztosítják a másik két felekezetből jövő gyermekek részére saját egyházuk hitoktatásának igénybevételét. Az új köznevelési törvény által bevezetett hit- és erkölcstanoktatás lehetőségével kapcsolatban elhangzott, hogy az egyházak tárgyalásban vannak az oktatási kormányzattal, mivel még több nyitott kérdés van. Az egyházi vezetők javasolják, hogy a hittanoktatás technikai lebonyolítása tekintetében szükség esetén egyházi ingatlant is igénybe lehessen venni az oktatás helyszíneként.
![]()
Az egyházi vezetők bizalommal és várakozással tekintenek az állammal való kapcsolatok mélyítése és rendszeres egyeztetések bővítése elé, mert meglátásuk szerint a folyamatos párbeszéd a kiegyensúlyozott és mindkét fél számára kielégítő együttműködés feltétele. Az egyházak – válaszolva a kormányzat megkeresésére – készséggel kapcsolódnak az idén először megszervezésre kerülő totalitárius rendszerek áldozatainak augusztus 23-i emléknapja szervezéséhez.
Az egyeztetések kiemelt témája lesz az egyház-finanszírozás rendszerének közép- és hosszú távú átalakítása, valamint az egyházak közfeladat-ellátásának finanszírozása, különösen is azért, mert a 2013. évi állami költségvetés még júniusban benyújtásra kerül a Parlamentnek.
Fotó: Barcza János
Ez történik továbbiak →
-
05. 21. kedd
Cigánymissziói konzultáció
Budapest, Meöt Székház -
05. 21. kedd
XVII. Pünkösdi Diakóniai Konferencia
Nagykőrös -
05. 23. csütörtök
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte
Olvasta már?
-
Wálisok segítettek a jótékonysági Mága-koncerten
A református cigány szakkollégium diákjai Mága Zoltán debreceni koncertjén vettek részt – nemcsak a hallgatóság részeként, hanem rendezőként is. Farkas Kitti szakkollégista beszámolója.
-
Hamburgi panoráma 2013
Sokak kérdése volt, hogy most már végkép nem tudjuk, hogy tulajdonképpen "mit higgyünk?" – állapítja meg Dr. Sípos Ete Álmos a hamburgi Kirchentagon szerzett tapasztalatokról írt cikkében.
-
És mikor a pünkösd napja eljött...
Pünkösd az egyház születésnapja. A keresztyén egyház akkor született meg, „mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának".
-
Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
A férfi családban betöltendő szerepéről olvashatunk a reForrás pünkösdi számában, melyben az iskolába készülő gyermekek szülei abban is tanácsot kapnak, hogy milyen nyári teendőkkel készülhetnek a szeptemberi iskolakezdésre.
-
Barnabás és Pál vagy Pál és Barnabás
Barnabás nélkül Pál talán el sem indul missziói útjára, Pál hittérítő tevékenysége mégis sokkal köztudottabbá vált.
