Támogasson egy árvízkárosult családot!

2010. július 14., szerda

Folyóinkon lassan levonult az árhullám és lassan hátradőlünk a karosszékben, mondván: túl vagyunk rajta. Pedig az érintett családoknak csak most kezdődik a neheze. Most kell az életüket teljesen újraszervezni. Segítsünk együtt! Támogasson egy árvízkárosult családot!

 

altFolyóinkon lassan levonult az árhullám. Tudjuk, hogy sok helyen több évszázados rekordokat döntött meg a vízállás. A víz mindent elvitt. Elvitte a házakat, az emlékeket, az állatokat, a termést. Ma már alig hallunk a médiában ezekről a családokról. Lassan hátradőlünk a karosszékben, és azt mondjuk, hogy túl vagyunk a nehezén. Pedig az érintett családoknak csak most kezdődik a neheze. Most kell az életüket teljesen újraszervezni. Segítsünk együtt!

Hálásak vagyunk azért, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat is segíthetett a bajba került családoknak, településeknek. Élelmiszerrel, matracokkal, takarókkal, fertőtlenítőszerekkel, ruhákkal és szivattyúkkal próbáltuk enyhíteni a kitelepített családok szenvedését.

Sok támogató, sok szervezet lassan elvonul az árvíz sújtotta térségekből. A Magyar Református Szeretetszolgálat nem szeretné magukra hagyni ezeket a családokat a jövőben sem. A MRSZ ezért hozta létre a Támogasson egy árvízkárosult családot programot.

A program lényege, hogy egy-egy családot hat hónapon keresztül, minimum 5000 forint értékben lehet támogatni. A támogató megkapja az általa segített család adatlapját, fényképét és elérhetőségeit. A szeretetszolgálat szeretne lehetőséget biztosítani arra, hogy a jövőben személyes kapcsolatok és támogatói barátságok is kialakuljanak a program segítségével.

Kérjük, gondoljon Ön is arra, hogy az árvízkárosult családoknak a következő hónapokban is segítségre lesz szükségük, és támogasson egy családot!


Bővebb információ:
Vad Lilla: 30/678-7355
arviz@jobbadni.hu
www.jobbadni.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.