Tanulni kell a vezetést!

2018. július 16., hétfő

Vezetőként rajtunk is múlik, hogy érzik magukat a beosztottaink a munkahelyen, a Szentírás pedig nagyon sok információt tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy hogyan bánjunk az emberekkel, hogyan vezessünk egy közösséget – mondja Kőműves Zsolt. A Kaposvári Egyetem oktatóját a keresztény értékrendű vezetés néven szeptemberben induló, országosan egyedülálló szakirányú továbbképzésről kérdeztük.

Az egyetemet végzett fiatalok jó eséllyel a jövő vezetői lesznek, képzésük során mégsem készítik fel őket kellően erre a speciális tudást, készségeket, képességeket és jártasságokat igénylő feladatra. Ez a probléma késztette a Kaposvári Egyetemen vezetési ismereteket oktató Kőműves Zsoltot, hogy megírja Jó vezetőket keresünk avagy a vezetés lényegi kérdései című tankönyvét. A hívő katolikus férfi munkájában természetes módon kapcsolódtak egymáshoz a tudományos elméletek és a keresztény értékrend, olyannyira, hogy Varga László kaposvári megyéspüspök arra kérte, dolgozzon ki és vezényeljen le egy féléves vezetői továbbképzést munkatársainak.

Új szín a felsőoktatási képzések palettáján

A tréning olyan népszerű lett, hogy sokan szorgalmazták a folytatást, köztük az egyetem gazdaságtudományi karának dékánja is. „Kollégáimmal azon kezdtünk el gondolkodni, hogyan lehetne ezt úgy tovább vinni, hogy még komolyabb rangot adjunk neki” – mondja Kőműves Zsolt, a kezdeményezés megálmodója. Mivel ilyen jellegű képzés jelenleg nincs a magyar felsőoktatásban, úgy döntöttek, ősztől keresztény értékrendű vezetés néven szakirányú továbbképzést indítanak.

A Kaposvári Egyetemen korábban is hangsúlyt fektettek a vezetői ismeretek oktatására, az agrármérnöki és a gazdasági képzéseknek is része heti néhány ilyen jellegű óra. Egyébként nem ez az egyetlen keresztény kötődésű szak Kaposváron, szintén szeptemberben indul – a pécsi egyházmegyével együttműködve – a katolikus hitoktatóképzés.  Kőműves Zsolt tankönyvének pedig hamarosan megjelenik a folytatása is.

„A katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyház helyi képviselőivel is egyeztettünk, az ő javaslatukra több tantárgy is bekerült a két féléves tanrendbe” – meséli a szak felelőse. Az ökumenikus szellemiségű levelező munkarendű vezetői továbbképzés fizetős, de minden szakma felé nyitott, a jelentkezés egyetlen feltétele bármilyen osztatlan vagy alapfokú végzettség (BA-s, BSc-s diploma). Az órákat kéthetente hétvégén tarják majd, hogy munka mellett is részt vehessenek rajtuk az érdeklődők. Aki gazdasági végzettséggel rendelkezik, az nem keresztény értékrendű vezető oklevelet kap a továbbképzés abszolválása után, hanem keresztény értékrendű vezetési szakközgazdász diplomát.

Nem csak keresztényeknek

Bár helyi igények hívták életre, a továbbképzést nemcsak a kaposváriak jelentkezhetnek, hanem az egész országból várják az érdeklődőket. „Sőt, aki nem vallásos, az is részt vehet a képzésben, nem zárunk ki senkit – teszi hozzá Kőműves Zsolt. – Csak fel kell arra készülni, hogy keresztény értékrend szerint oktatjuk a vezetési ismereteket, lesznek olyan tantárgyak, ahol a Szentírásra építünk, a gyakorlati feladatoknál is gyakran bibliai példákkal dolgozunk.”

A Kaposvári Egyetem a júniusi REND-en is várta a képzés iránt érdeklődőket

„Teljesen új megvilágításba szeretnénk helyezni a képzéssel a vezetéstudományt” – mondja a szak felelőse, aki szabadidejében maga is egy plébániai ifjúsági csoportot vezet. Úgy alakították ki a tanmenetüket, hogy az mindenki számára hasznosítható legyen, egy világi vezető is profitálhasson belőle. „Hogyan kell jól kommunikálni? Hogyan kell jól motiválni az alkalmazottat? Hogyan kell jól kezelni a konfliktusokat?” – szerinte ezek nemcsak a keresztény értékrendű munkahelyen fontos kérdések. „Jó vezetőket igyekszünk képezni. Csak példaként a Bibliát szeretnénk hozni, hiszen a Szentírás nagyon sok információt tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy hogyan bánjunk az emberekkel, hogyan vezessünk egy közösséget.”

És milyen a jó vezető?

„Az, hogy a dolgozó hogy érzi magát a munkahelyén, az rajtunk, vezetőkön múlik – véli Kőműves Zsolt. – Azon, hogy milyen légkört biztosítunk számukra. Olyat, ahol fenyegetve érzi magát, vagy ahol támogatva?” Az ősszel induló képzésen minden vezetőnek, aki szeretné munkatársait jobban motiválni, lehetősége nyílik saját képességeinek gyakorlati fejlesztésére és korszerű, keresztény szemléletű vezetési módszerek elsajátítására.

További információk a szakirányú továbbképzésről a Kaposvári Egyetem honlapján.

Feke György, fotó: Varga Gábor Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.