Társadalmi felzárkózás: az egyház megkerülhetetlen szereplő

2014. március 13., csütörtök

Az elmúlt években hazánkban és nemzetközi szinten is fontos témává vált a felzárkózás-politika. A külföldi és hazai jó gyakorlatok bemutatását célozta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány közös szervezésében megvalósult február végi nemzetközi konferencia. A Magyarországi Református Egyház szerepvállalását Czibere Károly ismertette a budapesti rendezvény résztvevőivel.

Egymásra utalva: Felzárkózás-politika a XXI. században címmel szervezték meg azt a konferenciát, amelyen nemzetközi szervezetek, kormányzati szakértők és civil szervezetek együtt tekintették át a társadalmi befogadás eredményeit, aktuális kérdéseit, megvitatták az egyházi és civil, valamint az állami szereplők szerepvállalási lehetőségeit, közösen vizsgálták felül a jelenleg érvényes szakmai normákat, illetve javaslatokat tettek új irányok bevezetésére is.

A Magyar Református Szeretetszolgálat, egyben a Magyarországi Református Egyház társadalmi felzárkózásáért folytatott tevékenységét Czibere Károly, a Szeretetszolgálati iroda vezetője ismertette. Bemutatta a Szeretetszolgálat Mentőöv programját, amely a kilakoltatott, nehéz körülmények között élő családokat segíti albérlettel, életvezetési és pénzügyi tanácsadással, valamit támogatást nyújt a fokozatos talpra állásban. A bajai tanya-program kapcsán pedig kiemelte, hogy a hajléktalanoknak munkát és lakhelyet adó tanya kivezető utat jelent az intézményes ellátásból, illetve segíti a társadalmi visszailleszkedést, a szociális gazdaság pedig az anyagi biztonság stabilizálását jelenti. Ezek mellett – intézményes keretek között – a drogmisszió, cigánymisszió és a Nevelőszülői Hálózat is a felzárkózást segíti. A drogmisszió prevenciós, rehabilitációs szolgálatot folytat, részt vesz a mentésben, valamint alternatív szabadidő eltöltéssel segíti a megelőzést, például a Tisztás klubbon keresztül. „Legújabb kezdeményezésünk egy olyan kávézó beüzemelése, ahol gyógyult szenvedélybetegek dolgoznak. A józan kávézóban nem lehet majd alkoholt kapni, de tanácsokból, szeretetből és jó programokból nem lesz hiány" – fogalmazott az irodavezető.

A reménytelenségbe elvinni a remény üzenetét

„Nélkülözhetetlen szolgálatot lát el Nevelőszülői Hálózatunk, ahol jelenleg nyolcszáz gyermekről gondoskodnak. A nevelőszülői hálózattal életeket mentünk, hiszen olyan körülmények közül kerülnek református nevelőszülőkhöz a gyermekek, amikor nem csak az alapvető higiéniás szabályokat kell megismertetni velük, de a szakszerű és szeretetteljes gondoskodás mellé az életet jelentő biztonságot is megkapják" – ismertette a programot Czibere Károly. A fiatalok sokszor olyan megrázó történetekkel kerülnek nevelőszülőhöz, hogy a biztos hajlék mellett a szülői szeretetet és gondoskodást is ekkor tapasztalják meg először. Az elkötelezett, református, szeretetteljes nevelőszülői gondozás mellett biztos gyülekezeti háttér és minőségi addicionális szolgáltatások segítik református hálózatunkat.

A Magyarországi Református Egyház cigánymissziós szolgálata tanodát és szűrőbuszt is biztosít roma közösségek számára, valamint szakkollégiummal is segíti a társadalmi felzárkózást. A református Szeretetszolgálat gondozásában működő Bódvalenke Freskófalu projekt pedig egy teljes település talpra állítását célozta meg. „A református egyház mind intézményes keretek között, mind gyülekezeti keretein belül elhivatottan végzi a nehéz körülmények között élők szolgálatát, emellett nem csak alkalmi támogatást, hanem hosszú távú segítséget is nyújt a társadalom perifériájára szorultak számára" – értékelte az egyházi intézmények működését a Szeretetszolgálati iroda vezetője.

MRSZ

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.