Téglába zárt szerelem

2014. október 14., kedd

„Két lábon áll" a tiszaszentimrei református gyülekezet: megtalálta gyökereit, s tud a múltjából táplálkozni, valamint testvéri közösséget épít, s megtapasztalja a 133. Zsoltár áldásait.

Pestről felújított magyar IC kocsin érkeztünk, Füzesabonyban – villamos felsővezeték híján – átszállunk az orosz államadósság terhére beszerzett motorvonatok egyikére. Poroszló után a szürke „Uzsgyi" felkapaszkodik a töltésre, s mi hirtelen a Tisza-tó közepén találjuk magunkat. Víz és nádas mindkét irányban, a természet nyugalmát – rajtunk kívül – csak a part mentén úszó kotróhajó zavarja meg. Gémek emelkednek lassan a magasba, miközben átrobogunk a Tisza-hídon, s a holtág zegzugos szigetvilágát magunk mögött hagyva beérünk a tiszafüredi vasútállomásra. Innen Tiszaszentimréig még tizennégy kilométert autózunk Fodor Gusztáv lelkipásztorral.

„Ez egy »három Há-s«, azaz halmozottan hátrányos helyzetű vidék, a gazdasági mutatók alapján az egyik legelmaradottabb régió az országban" – mutatja be alkalmi sofőrünk azokat a falvakat, melyeken át vezet az utunk. Jász-Nagykun-Szolnok megye északkeleti peremén járunk, a Tisza és a Hortobágy ölelésében. Ugyan a kilencvenes években befejeződött a Kiskörei víztározó feltöltése, s a Tisza-tó mára jelentős turisztikai célpont lett, az elmúlt évtizedekben mégis rendre többen hagyták el a régiót, mint ahányan ideköltöztek, a térség fokozatosan elnéptelenedik.

„De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az identitásproblémák" – véli a tiszaderzsi református lelkész. Ősmagyar és kun gyökerei, s Szent István-i öröksége van ennek a XVI. században szinte teljesen reformátussá lett vidéknek, s bár a múltban többször is falvak néptelenedtek el, az emberek rendre visszajöttek, s először mindig a templomot építették újra, mert – ahogy Fodor Gusztáv látja – azt érezték, a kereszténység nemzetmegtartó erő. A kommunizmus évtizedei alatt a régió elveszítette történelmi és lelki gyökereit, azt a „református gerincet", ami ötszáz éven át megtartotta. (A környéken az ötvenes években kulák munkatáborok működtek, Szolnokot pedig „kis Moszkvának" is nevezték.) „A mi dolgunk az igét kálvinista módon hirdetni, átlépni ezt az ideológiai szennyezést, s visszaadni az emberek gerincét" – vallja a lelkész.

Nyitottan és közvetlenül

Felesége, Fodor-Csipes Anikó 2007 nyarától, közvetlenül a debreceni teológia elvégzése óta a tiszaszentimrei református gyülekezet lelkipásztora. Az alföldi falu bája már akkor megérintette, mikor első éves legátusként először ott járt. „Úgy éreztem, ide tartozom, egy álmom vált valóra azzal, hogy friss diplomásként ez lett a szolgálati helyem." Nem volt egyszerű dolga, ugyanis egy megfáradt, elöregedett és megfogyatkozott gyülekezetbe érkezett. Imádkozott, ismerkedett, sokat beszélgetett az emberekkel. A helyiek látták rajta, hogy jó szándékkal és nagy kedvvel fogott hozzá a szolgálatához, amiben csak tudták, segítették. Helyrehozták annyira a régi parókiát, hogy beköltözhessen, s lelkészszentelő istentiszteletére már egy busznyi ember utazott vele.

Tiszaszentimre a folyó egykori árterében, egy magaslaton épült. A falu szívében, a legmagasabb ponton áll jellegzetes, toronysüveg nélküli temploma. (Azért ilyen, mert aratáskor a torony tetejéről figyelték a határt, hogy tűz esetén félreverhessék a harangot, s oltásra hívjanak mindenkit.) Anikó érkezésekor a kétszáz éves épület már igencsak tatarozásra szorult, s a templomkert is elvadult. A polgármesternő biztatására a fiatal lelkésznő pályázott, s az elnyert európai uniós támogatásból sikerült felújítani és családbarátabbá tenni a templomot, s gyönyörű kertet varázsolni köréje. „Nagyon nagy élmény volt ez a gyülekezetnek, sőt az egész falut megmozgatta."

Férjével, aki korábban a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója volt, 2012-től pedig a szomszédos Tiszaderzs lelkésze, nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre: Anikó hittanórákat tart a helyi óvodában és általános iskolában, baba-mama klubot, kirándulásokat, gyerekfoglalkozásokat szervez, s gyakran a nappalijukban fogadja a fiatalokat. A lelkészházaspár vigyáz a privát szférájukra, de Anikó szerint a nyitottság a kulcs az emberekhez: „Az nem működik, ha hat napon át láthatatlan vagy, a hetediken pedig érthetetlen."

Lelkifröccs néven megújították, s újra népszerűvé tették a bibliaórákat is. „Családias hangulat és közvetlenség" – Fodor Gusztáv szerint ez a siker titka. A két és fél órás alkalmakat nem unják, épp ellenkezőleg, nagyon élvezik az emberek, mert izgalmas témákban valódi, parázs beszélgetések zajlanak, nem készen tálalják a lelkészek a válaszokat. Ötvözik a hagyományos és a modern énekeket, az alkalmak végén pedig egymás kezét megfogva imádkoznak. „A lelkészi szolgálatnak követni kell a megváltozott társadalmi igényeket, lépést kell tartani a korral, a mai emberek nyelvén kell megszólaltatni az evangéliumot" – állítják, s örömmel látják, hogy Isten megáldja a testvéri szeretetre törekvő közösséget.

A szeretet szolgálat

 

A reformátusság a gyülekezet számára azt is jelenti, hogy nem zárkóznak be a templomba, hanem jelen vannak a tágabb közösségben, s aktívan tesznek is érte. Bekapcsolódtak a Szeretetszolgálat különböző programjaiba, néhány éve pedig átvették a község szociális ellátórendszerét (idősek klubja, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés), azóta ötven főt foglalkoztatnak és többszáz emberről gondoskodnak. Ezzel a gyülekezet – s ezzel együtt a lelkészek kapcsolatrendszere is – bekerült a megyei szociális ellátórendszer vérkeringésébe. Fodor Gusztáv jelenleg az MRSZ területi koordinátora, közreműködésével számos adományt juttattak környékbeli kórházaknak, intézményeknek. Legjelentősebb támogatójuk a hollandiai Bussum városának négy református gyülekezete, akik segítségével megújulhattak a szentimrei szociális intézmények.

Megtalált múlt

Bármerre megyünk a parókia udvarán, (szó szerint) különleges téglákba botlunk: abból van kirakva a kerítés és a járda, de itt-ott még a fehér falból is mintás, úgynevezett pecsétes téglák vöröslenek elő: egyiken egy korona, másikon Krisztus szögei, harmadikon kereszt és szív, végül három betű: PAX. „Ez egy vallomás" – mondja a házigazda, s már el is kezdi feloldani a rejtvényt: „ha Jézus Krisztus lesz életed királya és beengeded Őt a szívedbe, akkor békességed lesz."

A lelkész téglagyűjtő szenvedélye a két alsó téglával indult, rajtuk a felirat: 1772 és REFORMA•EK. „A templom felújításakor sok ilyen pecsétes, monogramos tégla kiforgott az épületből. Miért égettek elődeink jeleket az agyagba, s miért pont ezeket?" – mesél a kezdetekről. Az eredeti (katolikus) templomot Szent Imre hercegnek szentelték, innen a település neve is. A reformátusok 1772-ben bontották le, s két év alatt – részben eredeti, katolikus pecsétes, részben friss, gyülekezeti, illetve földesurak által felajánlott téglákból – újjáépítették. „A templom falai máig is őrzik a gyülekezet történetét, a falu múltját."

Rövid kutakodás után a lelkész rátalált a 2007 óta működő Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületére, melynek tagjai Kárpát-medence pecsétes tégláinak csereberélésével és dokumentálásával foglalkoznak, egyfajta kultúrtörténeti munkát végeznek. „Ötven kevésbé értékes téglával elmentem az egyesület egyik találkozójára, bejelentettem, hogy szeretnék egy egyházi pecsétes téglamúzeumot, s százhúsz értékes darabot hoztam haza." A gyűjtemény azóta folyamatosan gyarapszik – ismerősök, de még ismeretlenek is hoznak téglát –, s egy része a templomtorony első emeletén berendezett téglamúzeumban kapott helyet.

Evangélikus, református, katolikus, ortodox egyházi épületből származó téglák sorakoznak a polcokon, kiegészülve a gyűjtemény külföldi darabjaival és különleges mintákkal. A lelkésznek van Dobó-, Rákóczi-, Zsolnay-, pozsonyi magyar címeres téglája, de egy hozzávetőleg ezernyolcszáz éves római kori téglája is. A készíttetőre utaló címereken, évszámokon és monogramokon túl a pecsétek között gyakori a kereszt, a különböző állati motívumok, s lenyomatok.

Ahogy a különböző jelek és betűk értelmet nyertek Fodor Gusztáv számára, kiderült, hogy a templomban talált téglák túlnyomó többsége Tiszaszentimrén vagy a környéken készült. „Olyasmi lehet ez, mint mikor az ember szerelmes, s szeretné, hogy a neki kedves név, emlék fennmaradjon. Az építők azt akarták, hogy megmaradjon a falu és az egyház – mondja fellelkesülve. Megpróbálta felkutatni az összes, a közösség történetét őrző tárgyakat. Gyűjtést hirdetett, fényképeket digitalizált, felújíttatta a lelkészi hivatal egykori berendezését, s ebből az anyagból született meg a gyülekezettörténeti kiállítás. „Apró részletekből, mint egy mozaik, állt össze a gyülekezet múltja" – mondja a lelkész, aki örömmel vezeti körbe a szép számmal érkező látogatókat, s élvezetesen meséli nekik, mit üzennek Tiszaszentimre téglái.

„A tégla el van vetve"

 

Az égetett téglát az ókortól kezdve használják építőanyagként. Hazánkban a téglakészítés az XIX. század közepéig a földbirtokosok (így az egyházak) és városok privilégiuma volt. A gépesített, nagyüzemi téglagyártás csak az 1800-as években terjedt el, addig céhek vagy téglavető cigányok égettek téglát. A nedvesen megmunkált agyagot formába, úgynevezett vetőládába öntötték, majd kemencében hevítették, hogy elpárologjon belőle a nedvesség. A török hódoltság idején jött divatba a falazótéglák megjelölése, mégpedig úgy, hogy a vetőforma aljába vésték, vagy erősítették rá a jelet. Ennek megfelelően lett aztán domború vagy mélyített a bélyeg. A kommunista ipar kezdett jelölés nélküli egyentéglákat gyártani, manapság viszont reneszánszát éli a bélyeges építőanyag. Tiszaszentimrén található Európa első egyházi pecsétes téglagyűjteménye, a múzeum előre egyeztetett (tegularium@gmail.com, 06-30-540-0390) időpontokban ingyenesen látogatható. A második egyházi bélyeges téglagyűjteményt a naszályi református parókián alakították ki a közelmúltban.

Feke György, képek: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2014. október 19. számában

Istent keresem

Bír 19,22–30

„Ugyan, testvéreim, ne tegyetek rosszat! tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →