Templom a sziget rejtekén

2016. július 23., szombat

„Hosszú ideje mesélek már a templomról, mindig ugyanazt mondom el, de sosem ugyanúgy” – fogalmazott Borsó János presbiter a Középkori templomok útjának következő állomásán, Nagyszekeresen.

Szamosháton már a melegtől elcsigázva szállunk le a buszról. A településen béke és csönd honol, kicsit úgy érzem, érkezésünkkel megzavarjuk ezt a nyugalmat. A templom felé menet idegenvezetőnkkel elidőzünk kicsit az utat szegélyező meggyfák árnyékában, hogy felfrissülve és új információk  birtokában folytassuk a sétát.

Híd, ami összeköt

Az első dolog, amit megtudok Nagyszekeresről, hogy a település már a XII. század végétől ismert, nevét valószínűleg lakóiról, szolgálókról és szekeresekről kapta. A középkorban és a török hódoltság idején fontos kereskedelmi út haladt át rajta, az erdélyi és az északkeleti országrész kereskedelemében volt komolyabb szerepe.

A középkorban folyamatosan bel- és árvizek nehezítették a vidéken élők mindennapjait, ezek hatására a folyók közelében kialakult a lápvidék, mely a folyószabályozásokig képes volt menedéket nyújtani a portyázó seregek ellen. Ezen a lépvidéken, a Gőgő-Szenke patak által közrefogott kis szigeten épült egykor templom a Boldogságos Szűz tiszteletére, azokban az időkben kizárólag egy keskeny fahídon keresztül lehetett megközelíteni a szigetet. Ezt már a saját szememmel is látom, a fehér falú templom felé még ma is híd vezet, melynek végében a XVIII. században épült fa harangtorony áll. A torony felújítási munkálatai nemrég kezdődhettek el, a fülledt meleg ellenére is dolgoznak rajta.

A négy fiatornyos harangtorony fazsindelyes borítású, bár ez most annyira nem látszik az állványoktól. Készítési idejét kutatók a XVIII. századra teszik, száz kilogrammos harangját 1802-ben öntötték. A harangtorony mellett elsétálva belépünk a templomba, ahol hűs, fehér falak fogadnak, a padok egyszerű, kellemes színei megnyugtatóan illenek a környezetbe. Hangulatában és díszítésében a lónyai és a tiszaszentmártoni templomokra emlékeztet.

Gótikus ablakok

Maga a templom gótikus stílusban épült és középkori formáját jórészt megtartotta a mai napig. Ez az épület is téglalap alaprajzú hajóból és hozzá keletről csatlakozó keskeny szentélyből állt, ehhez hasonlót már láttunk Tiszaszentmártonon. A széleskörű feltárási munkálatoknak köszönhetően itt a tetőszerkezet kő konzoljaira leltek rá, melyek egykori helyét könnyen beazonosították a falkutatók  – bár ezt segítette, hogy a kőfaragók egy-egy számot faragtak az oszlopokra, hogy ezzel is megkönnyítsék a kőművesek munkáját. Ezeket már mind Borsó János, a gyülekezet presbitere és harangozója mondja el, akin látszik, hogy őszintén örül nekünk.

A templomnak falazott tornya, ahogy a középkorban, úgy most sincs. A szentélyhez biztos, hogy egykor sekrestye is tartozott, ennek falait is feltárták a kutatások során, majd a szentélybe vezető ajtót és egy kisméretű fülkét kibontottak a látogatók számára. Arról, hogy eredetileg milyen volt a főpárkány, sajnos nincsenek források, ma közvetlenül a falak tetején ül a tetőszerkezet.

A hajó ablakai megegyeznek egymással, méretük, kialakításuk és elhelyezésük is egyforma. A falkutatás során megfigyelték, hogy feltehetőleg az építkezés során az ablakoknak először kihagyták a helyet, majd a munkálatok befejezése előtt helyezték el a faragott kőlemezeket.

Református hangulat

„A kutatások során bizonyossá vált: a templom egyetlen periódusban jött létre a XV. században” – teszi hozzá Borsó János, majd elmondja azt is, hogy a hajó belsejében nincs más középkori részlet az említetteken kívül. Ebből azonban egyértelműen kiderül, hogy a ma álló templom nem azonos az 1351-es forrásban említett kápolnával, ennek semmilyen részletét nem találták meg az épületben.

A rövid előadás után körbejárok az épületben, majd János bácsihoz fordulok, aki örömmel válaszol, mikor arról kérdezem, milyen érzés számára ehhez a gyülekezethez tartozni. „Volt egy időszak, amikor ritkábban jártam a templomba – vallja be. – De mióta presbiter vagyok és mesélhetek a látogatóknak a templomról, valami megváltozott. Ha van egy nap, amikor nem jövök, nem érzem jól magam.” Mint megtudom, ezzel így van a gyülekezet többi tagja is, a presbiterek például aktívan részt vesznek a templom körüli munkában is.

Beszélgetés közben csodálkozva nézem a padok mintáit, de hamarosan erre is megkapom a magyarázatot: a XVIII. század végén már jellemző volt a Felső-Tisza-vidék református templomaira, hogy festették berendezési tárgyaikat, hiszen erre az időszakra a gyülekezek már megerősödtek. A helyreállított templomaikban szószéket vagy karzatot tudtak elhelyezni, egyre több helyen díszítették ezeket népi motívumokkal is. Nagyszekeresre is ez lett jellemző: a szószékkorona piros, kék és arany színeivel valóban koronája a belső térnek. „Megjelenik a népi motívumok közül a gyermekeit saját véréből tápláló pelikán képe is” – mutatja meg János bácsi, engem pedig meglep, mennyire egyszerű szimbólumokkal tudták református őseink kifejezni az evangéliumot.

Ok a büszkeségre

A gyülekezet ezen a helyen is inkább öregedő, ennek ellenére évente néhány keresztelő és esküvő itt is van. A kis falusi közösséget 2012 júliusától Kormány László vezeti. Azt már tőle tudom meg, hogy a feltárási munkálatokat a helyiek örömmel fogadták, a harangláb felújítása pedig a nyár egyik komoly feladata, de ez is elkészül július végéig.

„A gyülekezet büszke a templomra és örömmel kalauzolják a hozzánk érkező turistákat, vendégeket – fogalmazza meg a lelkipásztor. – Büszkék rá, hogy már az őseik is ebben a templomban ültek, nem ritka, hogy még a pontos helyüket is tudják a padokban.” Ahogy körbenézek, ezt teljesen megértem, ide tartozni valóban büszkeség lehet: a kék boltozaton arany csillagok ragyognak, ez pedig különleges módon jelképezi számomra a biztonságot és a békét.

Búcsúzóul a református lelkész még hozzáteszi, hogy ez az egyik leglátogatottabb temploma a Középkori templomok útjának. „A látogatók közül vannak, akik csak néhány templomhoz utaznak el, de Nagyszekeres a legtöbbször szerepel a tervek között” – foglalja össze. Turisták ide is az év bármely szakában jöhetnek, azt pedig, hogy Nagyszekeres valóban kedvelt úti cél, a saját szememmel is látom: mögöttünk már érkezik a következő csoport, hogy megismerkedhessenek a templom történetével. 

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Sorozatunk további részei:
Templom a búzatábla mellett << | >> Templom, ahol a szentek is mosolyognak

Istent keresem

2Tim 1,15–18

„...az Ázsiában lévők mind elfordulnak tőlem...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →