Templomépítő gyülekezet Erdélyben – Hinni kell és cselekedni

2010. december 01., szerda

Olyan a templom, mint a közösség hite, amelyből akár több száz évig is élhet a jövendő – vallja Bancea Gábor, Sepsiszentgyörgy új református gyülekezetének lelkésze.

Olyan a templom, mint a közösség hite, amelyből akár több száz évig is élhet a jövendő – vallja Bancea Gábor, Sepsiszentgyörgy új református gyülekezetének lelkésze. Az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó, közel kétezer lelket számláló egyházközségben hatalmas súlya van ezeknek a szavaknak, mert a közösség jövője függ attól, hogy lesz-e saját temploma. A Gyöngyvirág utcai gyülekezetet azért kellett megosztással létrehozni, mert a háromszéki megyeközpont több mint tizenkétezer reformátusa pásztorolását csupán három, jogszabályellenesen magas lélekszámú egyházközségben végezték.

Székelyföld legmagasabban fekvő, állandó lakosú településén született és nőtt fel Bancea Gábor református lelkész, aki a kommandói református gyülekezet gondnoki tisztségét betöltő anyai nagyapja révén már kisgyermekként azt látta, hogy a nagy hittel megáldott kis közösség hogyan épít az imateremből templomot. Nem csoda tehát, ha a teológia elvégzése után, 1995 és 2oo6 közötti, falun töltött szolgálata a folytonos építkezés, javítás jegyében telt el. Amikor pedig megpályázhatta a szolgálata helyszínétől, Bitától alig néhány kilométerre, a megyeközpontban meghirdetett új lelkészi állást, kihívásnak érezte, hogy ő legyen a meglévő három sepsiszentgyörgyi gyülekezetből leválasztott közösség első beiktatott lelkésze, akinek az a nemes, de nagyon nehéz feladat jut, hogy gyülekezetet és templomot építsen. A pályázó lelkészek közül a közösség őt választotta, ünnepélyes beiktatását 2oo7 januárjában tartották abban a Keresztyén Ifjúsági Házban, amely máig is csupán ideiglenes otthona az újonnan alakult, közel kétezer lelket számláló gyülekezetnek. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonát képező épületet 2oo6 áprilisában kapta használatba öt évre a Gyöngyvirág utcai gyülekezet.

Ünnepi istentisztelet az imateremben

A közösség megtartó erő

Bancea tiszteletes a kezdetekről elmondta, a gyermekek és az idősek felől próbálták megközelíteni a gyülekezet fogalmát, „mert ahol a három nemzedék nincs együtt, ott valamilyen probléma van. Régen is úgy volt a bibliai közösségekben, hogy az aktív réteg dolgozott, készítette a gyermekeket a jövőre, az idősebbeket pedig gondozták, ha erre szükség volt. A lelkésznek az a missziói parancsa, hogy gyülekezetbe szervezze az embereket, hisz a gyülekezet, a közösség, az Anyaszentegyház megtartó erő. Ezáltal menti át Isten az életeket az örökkévalóság számára, nekünk pedig meg kell mutatnunk azokat az értékeket, amelyek hiányoznak a bűnbeesett világban, s amelyeket a jézusi értékek képviselnek. Ha szókimondóak vagyunk, és ha megtartjuk a prófétai igehirdetés alapvonalait, akkor lehet, hogy nem tetszetős a prédikáció, ami elhangzik, mert pontosan az embert leplezi le önmaga előtt és arra figyelmezteti, hogy mit jelent az Isten nélküli élet és milyen áldás lenne az istenes élet. Ha a lelkész mégis hűséges marad eredeti megbízatásához, az áldást eredményez.”

Adventi készülődés

A gyülekezetszervezés göröngyös útjain

Egy új gyülekezetben mindent elölről kell kezdeni. A lelkész és a presbitérium a kezébe kap egy utcatérképet, amelyen szigorú vonalak határolják be az új körzetet. A vagyonmegosztás kérdésében nem sikerül megegyezni, így mondhatni, üres kézzel válik le a kétezer lelkes közösség a másik háromról. Ez ellenben nem akadályozza meg a lelkészt és a rendkívül hatékonyan működő presbitériumot abban, hogy kialakítsák minden nemzedék számára a sajátos köröket, bibliaórákat. A lelkész külön foglalkozik a gyermekekkel és az ifjúsággal, felkészíti a konfirmandusokat, családokat látogat. A nőszövetség külön figyel az idősekre, születésnapjukon felköszöntik a hetven év fölöttieket, karácsonykor megajándékozzák őket, adventi vásárt szerveznek. A gyülekezetben havonta egyszer ökumenikus imaórát tartanak, keresztyén pedagóguskör is működik, a fiatalok együtt sportolnak, színjátszanak és rendkívül erős az éneklés szeretete minden korosztály körében.

A lelkipásztor, Bancea Gábor és a presbiterek

A magunk dolgát el kell végeznünk

A lelkész nem húzhatja egyedül a szekeret, ha a presbiterek nem taszítják – vallja Gönczi Ferenc gondnok, aki presbitertársaival együtt úgy tartja, a gyülekezeti munka hivatás, mert „ahhoz, hogy megmaradjunk, minden időkben meg kell tartanunk a templomot és az iskolát”. Bancea tiszteletes szerint a gyülekezet nem érzi eléggé, hogy az épület nem az övé, „ezért nehéz mindenkit egyformán meggyőzni arról, hogy szükségünk van a saját templomunkra, de nekünk mégis meg kell tenni, amit megtehetünk, mert nem magunknak építünk, hanem a jövendőbeli nemzedékeknek. Fontos, hogy legyen egy olyan templomtér, ahol a konfirmációt, a különféle ünnepségeket civilizáltan megszervezhetjük, ahová kórusokat, zenekarokat hívhatunk meg, akik ünnepélyessé tehetnek egy-egy alkalmat. Kell egy kultuszi tér, hogy az ember át tudja élni a vallásos élményét.”
A templomépítésre három évvel ezelőtt kezdtek el gyűjteni, eddig az érintett gyülekezet mellett Kolozsvár–Alsóváros, Négyfalu, Magyarcsapó, Uzon református gyülekezete, valamint az egyházkerület presbiteri szövetsége adakozott. Amíg a félmillió eurós beruházás legalább harmada nem gyűlik össze, addig nem kezdenek neki az építkezésnek. Az idő ellenben sürget, mert a tervek elkészültek, és a megállapodás szerint egy éven belül meg kell történnie az első kapavágásnak. 

A templom terve

Az egyház mi vagyunk

A Sepsi Református Egyházmegye esperese, Dénes Csaba bodoki lelkipásztor támogatja a templomépítést, és határozottan azt állítja: „kell éreznie minden egyháztagnak, hogy az egyház mi vagyunk. Az egyház mindig megtartó erő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, a magyar népet minden időkben megtartotta. Akármilyen szerencsétlen gazdasági helyzet van itt, néhány esztendő nem változtathatja meg a több évszázados ebbéli gondolkodást. Az erdélyi reformátusság akar építeni még egy templomot, mert erre a templomra szükség van. Ez nem egy gyülekezet magánügye, a templomépítés legyen az egész közösség, az egyházkerület és a világ református magyarságának ügye. Mert mi azzal többek vagyunk, ha építünk még egy templomot.”

Fekete Réka

A Gyöngyvirág utcai gyülekezet törekvéseihez a következő elérhetőségeken nyújthatnak segítséget: Sepsiszentgyörgy 4. Református Egyházközség, Gyöngyvirág utca 5., 520090 Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye, RO; 00-40-267-310212, bitapar @gmail.com.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.