Teológia és klímaváltozás ökumenikus távlatban

2016. március 18., péntek

Ökoteológia, környezeti igazságosság és élelmiszerbiztonság volt a fő témája a Vóloszi Teológiai Akadémia és az Egyházak Világtanácsa (EVT) közös szervezésében – március 10. és 13. között – zajló konzultációnak.

A görögországi tanácskozáson az EVT teremtésvédelemért és környezeti igazságosságért felelős programigazgatója, Guillermo Gerber is részt vett. Gerber emlékeztetett, hogy ez a tanácskozás egy hosszabb folyamat része volt, amely a klímaváltozás teológiai és morális távlatának közös mérlegelése során megalapozhatja az egyházak világosabb állásfoglalását és határozottabb fellépését a helyi közösségek szintjén is. „Ahogy feltárul előttünk, hogy mit jelent egyháznak lenni a környezeti igazságosság és élelmiszerbiztonság kontextusában, egyre életszerűbben látjuk a klímaváltozás és a felebarátunk sérülékenysége és törékenysége közötti szoros kapcsolatot" – fogalmazott az igazgató.

Az „Ökoteológia, környezeti igazságosság és élelmiszerbiztonság" (ETCF) program, az EVT, a Globethics.net, illetve a Brot für die Welt (Kenyeret a világnak) és az Vereinte Evangelische Mission (Egyesült Protestáns Misszió - UEM) német egyházi szervezetek közös vállalkozásának első eredménye egy internetes közvélemény kutatás volt, amelyet a Vólosz Akadémiával és a krétai Ortodox Akadémiával közösen végeztek.

A konzultáció résztvevői megismerkedhettek a kutatás eredményeivel, az eszmecsere kiindulópontjául emellett két főelőadás szolgált. Ekaterini G. Tsalampouni, a Thessaloniki Arisztotelész Egyetem újszövetségi professzora az ortodox hagyomány szempontjából elemezte a környezeti igazságosság kihívásait és dilemmáit. A másik főelőadás, amelyet a fokvárosi egyetem rendszeres teológiai professzora, Ernst Cornadie tartott, az idei dél-afrikai aszály élelmiszer-, energia- és vízellátásra gyakorolt hatását figyelembe véve elemezte, hogyan befolyásolja a környezeti és élelmezési krízis istenképünket. A református professzor hangsúlyozta, hogy nem várathat magára a keresztyénség ökológiai reformációja.

A konferencia résztvevői esettanulmányokat osztottak meg egymással saját környezetükből, az egyházak, teológiai intézmények és ökumenikus szervezetek képviselői bemutatták és megvitatták saját kezdeményezéseiket. A résztvevők egyben arra is felhívták a figyelmet, hogy az olyan jelentős események, mint az idén júniusra tervezett összortodox zsinat, vagy a reformáció 2017-es jubileuma, nem nélkülözhetik az ökoteológiai szempontokat.

Az EVT és tagegyházai a párizsi klímacsúcs kapcsán megfogalmazott üzenetükben már kinyilvánították, milyen fontos szerepet tulajdonítanak az igazságosságnak és emberi jogoknak a klímaváltozás összefüggésében. „Továbbra is közösen mérlegeljük sajátos elhívásunkat keresztyénként, hogy a teremtett világról gondot viseljünk egy olyan helyzetben, amelyben világszerte méltányos megállapodásokra van szükség környezetünkre nézve." – hangsúlyozta Kerber.

Az elmúlt két év során az ETCF projektet irányító bizottság tagjaiként Dr. Dietrich Werner (Brot für die Welt), Dr. Jochen Motte és Dr. Andar Parlindungan (UEM), Dr. Stephen Brown és Kóczián Viktória (Globethics.net), valamint Dr. Guillermo Kerber (EVT) szolgáltak.

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikoumene.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.