Teológusjelöltek meghallgatása Kárpátalján

2010. február 17., szerda

altA beregszászi református Püspöki Hivatalban hallgatták meg azokat a kárpátaljai fiatalokat, akik teológus vagy vallástanári szakon kívánják folytatni tanulmányaikat valamelyik magyarországi teológián. Tavaly a Kárpátaljai Református Egyház vezetősége nem adhatott ki támogatási nyilatkozatot a jelentkezőknek, a vonatkozó zsinati határozat ugyanis kimondja, hogy vagy egy felsőoktatási tanintézményben két érvényes félévvel, vagy egyéves diakóniai tapasztalattal kell rendelkeznie a 18. életévét betöltött jelentkezőnek.

Idén 12 fiatalt hallgatott meg a bizottság, mely – zsinati határozat értelmében – az egyházkerület és a megyék elnökségéből, valamint orvos és pedagógus részvételével állt össze. Egy központi teszt során felmérték a jelentkezők általános bibliaismereti és kultúrtörténeti felkészültségét. Majd a szóbeli során a rátermettséget, képességet vizsgálták. Mivel az egyházi szolgálathoz – ahogy Héder János főjegyző, a tanügyi bizottság elnöke tájékoztatott – nem csak tudás szükséges. A hitet ugyan nem lehet mérleggel mérni, és nem attól hívő valaki, hogy ezt állítja magáról, de hogy mennyire jártas a hit dolgaiban, mennyire érett, azt fel lehet térképezni.

A meghallgatást követően a bizottság nyolcból öt esetben tett javaslatot lelkész-teológus szakra, vallástanári képzésre pedig négy fiatalt ajánlottak. Három esetben, mivel a fent említett követelményeknek nem feleltek meg, lelkészi szakra nem tudták elfogadni a fiatalok jelentkezését. Akik idén nem feleltek meg a lelkészi szakirány által támasztott kritériumoknak, azok jövőre újra jelentkezhetnek, de idén is megkaphatják a támogató nyilatkozatot, mégpedig vallástanári szakra.

Felmerült egy egyéves felkészítő tanfolyam gondolata is, ahogy erről a főjegyző beszámolt. Hasonló kezdeményezésre, mint mondta, a 90-es években már volt példa, akkor kiegyenlítve a hiányosságokat, a teológusjelölteket egy évig képezték Kárpátalján, s ezáltal tudtak felzárkózni, felkészülni hivatásukra. A képzésre tavasszal és nyáron kerülhet sor. A következő években pedig akár kritériumává válhat a felvételizésnek. Az egyházi vezetők szerint ha valaki tényleg elkötelezett, odaszánja ezt az évet, és sokat nyer általa. Ellenkező esetben elég lesz arra, hogy lemorzsolódjanak, akik hamis illúziókkal indulnak a lelkipásztori pályára.

A támogató nyilatkozat kiadása ugyan nem jelent konkrét állásajánlatot is, mindamellett a Kárpátaljai Református Egyház várja haza a most kibocsátott fiatalokat, kiknek a tanulmányi időszak alatt arra is van lehetőségük, hogy tartsák a kapcsolatot az anyaegyházzal.

Örülünk, hogy ennyien voltak, akik elhatározták, hogy odaszánják az életüket Isten szolgálatára – fogalmazott Héder János főjegyző. Őszinte szívvel, imádsággal kívánjuk, hogy végig tudják járni az utat! És bizonyosak vagyunk afelől, hogy ha megfelelő képességgel rendelkeznek, és elkötelezettek lesznek egyházuk iránt, megtalálják helyüket a szolgálatban.

forrás: reformatus.com.ua

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió