Tízéves a csíkszeredai református templom

2010. szeptember 13., hétfő

altTíz éven át tartó építkezés után, 2000 szeptemberében szentelték fel. Az esemény tiszteletére szeptember 19-én ünnepi istentiszteletet tartanak.

 

Antal Zoltán esperes hirdet majd igét az ünnepi istentiszteleten, amelyet annak tiszteletére szerveznek, hogy tíz évvel ezelőtt, a néhai Csiha Kálmán erdélyi református püspök felszentelte Csíkszeredán a református gyülekezet templomát. A templomépítőkről is méltón kívánnak megemlékezni a hívek és papjaik, ezért a templom oldalbejáratánál lévő előtérben márványtáblát helyeznek majd el, amelyen azon személyek neve szerepel, akik szolgálata idején épült a templom: Hegyi István lelkész, Kovács János és Takács István főgondnokok, Péterfi Elemér és Magyari István gondnokok, illetve Csiha Kálmán püspök.

Szatmári Szilárd lelkész azt mondta, hogy a szeptember 19-i ünnepi istentiszteletre várják a ceglédi testvérgyülekezet lelkészét és híveit, szeretnék, ha visszaemlékező beszédet tartana a templomépítő lelkipásztor, Hegyi István is.

A csíkszeredai református templom építése 1990-ben kezdődött, miután a hívek 3000 aláírással ellátott kéréssel fordultak lelkipásztorukhoz, ugyanis a Petőfi utcai, 250 férőhelyes imaházat kinőtte a 70-es évektől igen megnőtt, mára már körülbelül 2300 lelket számláló gyülekezet. A hívek részéről jött tehát a kezdeményezés, amelyre igennel felelt akkor Hegyi István lelkész, és a hívek hozzájárulásával, holland, valamint helyi vállalkozók támogatásával sikerült felépíteni a körülbelül 500 férőhelyes új templomot.

forrás: Hargita Népe

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió