Több mint 2300 szavazat az Agnus Rádió blogján - a keresztyén zenefesztivál együtteseit népszerűsítették

2009. december 08., kedd

Három nap alatt 2347-en válaszoltak a "Melyik együttes szerepelt a legjobban a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztiválon?" kérdésre az Agnus Rádió blogján elhelyezett szavazógép segítségével. Az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), valamint a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) által szervezett zenefesztiválon meghirdetett szavazás célja az volt, hogy a résztvevő együtteseket népszerűsítsék, ezért már a fesztiválon szavazni lehetett az egyes zenekarokra. Az első öt legkedveltebb zeneszámot december 8-án déli 12 órától 13 óráig sugározza az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsváron működő rádiója. A legkedveltebb dalok mellett az együttesekkel készített interjúk is elhangzanak. A műsort december 9-én, szerdán délután 14 óra 20 perces kezdettel is megismétlik, majd szombaton, december 12-én 7 óra 5 perctől hangzik el újból. Az Agnus Rádió blogját 2008 decemberében indították útjára, közel 150 bejegyzést tartalmaz, közéleti és egyházi témájú cikkek születtek az Agnus Rádió szerkesztőinek tollából, ezen kívül videók és műsorokból kiemelt hanganyagok várják a látogatókat. Az Agnus Rádió blogja a http://agnusradio.blogspot.com cím alatt található meg. (forrás: Agnus Rádió)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.