Több mint kétszáz reformációi programot támogat 2017-ben az állam

2016. június 20., hétfő

A reformáció 500. éfrodulójának állami emlékévét megnyitó ünnepsége 2017. január 6-án, Vízkereszt napján lesz Budapesten, a Művészetek Palotájában, a reformáció napján, október 31-én pedig nagyszabású református találkozót rendeznek a Papp László Sportarénában – erről Hafenscher Károly miniszteri biztos beszélt június 17-én Szekszárdon.

Az állami Reformáció Emlékbizottság a reformáció kulturális örökségét bemutató koncertsorozatot tervez Kárpát-medencei helyszíneken. Johann Sebastian Bah H-moll miséjét tíz fontos településre viszik el, a Zsoltárok kincse című zenei eseményt Csíkszeredától Pozsonyig több helyen hallhatja majd a közönség, valamint rendeznek egy vegyes egyházzenei produkciót.

A Magyar Nemzeti Múzeumban nemzetközi értékeket is felvonultató, központi kiállítást terveznek 2017. húsvéttól év végéig, az Országos Széchenyi Könyvtárban nyomdatörténeti kiállítás lesz, a Magyar Nemzeti Levéltár pedig a 16. század hazai forrásainak teljes körű feltárásával készül az évfordulóra.

Tervben vannak a fiatalokat megszólító programot is; a napokban fejezték be a – Luther Mártonra és Martin Luther Kingre utaló –, Lutherek című jazzopera színpadra állítását, az egykori Rockszínház társulata adja majd elő Händel Messiásának rockváltozatát. Az általános és középiskolásoknak műveltségi vetélkedőt indítanak a reformáció témakörében, amelynek döntőjét televíziós közvetítéssel szeretnék megrendezni.

A bizottság június 17-én zárta le a programpályázat második körét, amelyben 177 település, civil szervezet, egyházközség pályázott a reformációval kapcsolatos programra; korábban mintegy száz pályázatot támogattak. „Az emlékév eseményei bővülni fognak" – tette hozzá a miniszteri biztos.

Az sorozat egyik vidéki eseménye lesz 2017-ben Tolna megyében, Szálkán a Művészetért Közhasznú Alapítvány tábora; Decsi Kiss János, az alapítvány elnöke elmondta: a jövő nyár folyamán 500 gyermek, fiatal a művészeti foglalkozások mellett egyházzenei programokon, művészettörténeti vetélkedőkön vesz részt, emellett megismerkednek a paksi atomerőművel is. A gyerekek ezen túl bekapcsolódnak az Örökségünk mozgalomba, azaz megtanulják az azonos című, a magyar nyelv ápolásáról szóló dalt, majd a paksi Gyulai István szerzeményét elviszik lakóhelyük közösségébe is.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.