Több mint rendezvény

2019. június 19., szerda

„A Csillagponton is megélhetjük, hogy a keresztyén hit nem elavult, hanem Isten országa jelen van és körbevesz bennünket” – hangsúlyozta Bedekovics Péter. Az idei református ifjúsági találkozón arra buzdítják a fiatalokat, hogy azon gondolkodjanak, miként tudják úgy alakítani a világot, hogy az egyre jobban hasonlítson Isten országára. Emellett több mint 100 kulturális, közéleti, tudományos, lelki, zenei és sportprogram várja az érdeklődőket. Június 23-ig ráadásul még kedvezményes áron.

Lóci játszik, Platon Karatev, The Biebers, Magidom, Pál Feri és Kádár Annamária. Marvel kvíz est, video és design workshopok, élő könyvtár és várostrom, valamint kézműves foglalkozások. Csak néhány példa az idei Csillagpont rendkívül széles programkínálatából. A július 23. és 27. között Debrecenben zajló református ifjúsági találkozóra már lehet jegyet venni, június 23-ig ráadásul még kedvezményes áron.

„A Csillagpont azért van, hogy erősítse a gyülekezeti ifjúsági munkát” – fogalmazott Bedekovics Péter, a Magyarországi Református Egyház Ifjúsági Irodájának vezetője. A budapesti egyetemi lelkész elmondta: a találkozó célja, hogy az odalátogató fiatalok számára lehetőséget biztosítson a találkozásra egymással és Istennel, megmutatva nekik, hogy a 21. században is lehet és érdemes Krisztust követni. „Hiszek abban, hogy ma is el lehet és el is kell mondani, mit hiszünk – erős üzenet, hogy emiatt gyűlnek össze a fiatalok a Csillagponton” – fogalmazott az irodavezető.

„A Csillagpont több mint rendezvény, ez egy közösség. Kétévente találkozunk és együtt veszünk részt a különböző programokon – tette hozzá Bedekovics Péter. – Ezen a néhány napon is megélhetjük, a keresztyén hit nem elvault, Isten országa jelen van és körbevesz bennünket. Ehhez hozzátartozik az imádság, az áhítat és Istenre figyelés, de más programok és a különböző, tudományos, kulturális vagy művészeti érdeklődés is.” Az élmények és tapasztalatok segítségével pedig a fiatalok lélekben megerősödve térhetnek haza és vissza a közösségeikbe: „Ezzel segítjük a fiatalok gyülekezetekbe gyűjtését és megmutatjuk milyen sokszínű is egyházunk. A célunk egy olyan Csillagpont, amelynek középpontjában Krisztus áll.”  

A találkozón a szervezők a lelki és popkulturális programok megfelelő egyensúlyával szeretnék hangsúlyozni: a hitéleti programoknak vannak kísérőrendezvényei és nem fordítva. A reggeli idősávokban többféle áhítat közül lehet majd választani, emellett az egyéni csendességre is bátorítják a fiatalokat. Nagy hangsúly lesz a kiscsoportos beszélgetéseken és a dicsőítésen, valamint a főelőadások megújult struktúrája is a könnyebb befogadást segíti majd. Az egyórás előadás helyett ugyanis szerda, csütörtök és péntek délelőtt is egy húszperces előadás és egy bizonyságtétel, valamint egy művészeti produkció segíti a téma megértését. Emellett persze rengeteg szórakozási lehetőség is lesz, a teljes programkínálat a Csillagpont honlapján érhető el.

„Örülünk, hogy a Csillagponton egy olyan közösségbe nyerhetünk betekintést, ami fontos számunkra, hiszen a dobosunk és a billentyűsünk is református” – fogalmazott Csorba Lóci, a Lóci Játszik zenekar frontembere. Mint mondta, különleges tracklisttel készülnek a találkozóra, melynek szerdai napján a frontember a Marslakók tudománynépszerűsítő programon Kiss László csillagásszal is beszélget.

A téma: körbevesz

Az idei Csillagponton a szervezők azt szeretnék megmutatni, hogyan vesz körbe Isten országa mindnyájunkat, akkor is, ha nem érezzük, vagy még nem ismerjük. A találkozó témája kapcsán Járay Márton teológus, egyetemi oktató, lelkigondozó, a Csillagpont idei főelőadója elmondta: „Néha úgy látom, mintha az egyetemisták azt élnék meg, hogy meg kell tanulniuk alkalmazkodni ehhez a világhoz, mert úgy tudnak érvényesülni. Én ellenben azt szeretném, hogy a fiataljaink azon gondolkozzanak, miként tudják úgy alakítani a világot, hogy az egyre jobban hasonlítson Isten országára. Kérdezzenek, gondolkozzunk közösen, formáljuk környezetünket.”

Járay Márton azt vallja, minden nap fontos kérdés, hogy is kell keresztyénként élni. „A Csillagpont főelőadásait összekapcsoló gondolat – Isten országa – egyszerre közeli és nagyon bonyolult fogalom. Együtt kutathatjuk, hogyan kapcsolódunk ehhez személyesen, hogyan van jelen bennünk és a közösségeinkben, de azt is, hogy érzékelhetjük a körülöttünk levő világban.”  A főelőadó hangsúlyozta, kreatív közös gondolkozásra hívja a találkozó résztvevőit: „Magokat szórunk el a délelőtti előadáson és reméljük, hogy ezek közösen növekednek majd tovább a kiscsoportokban.”

Prikryl Edina, a találkozó koordinátora hozzátette: „Remélem, minden fiatal úgy megy haza, hogy felismeri, Isten szeretete veszi körbe és hogy egy megtartó közösség tagja.”

Csillagpont app is lesz

Az idei találkozó egyik nagy újdonsága a Csillagpont alkalmazás, amelyet hamarosan mindenki ingyen letölthet androidos telefonjára.

A Google Play áruházban várhatóan legkésőbb a találkozó előtt néhány nappal már elérhető lesz az app, melyen keresztül a résztvevők elérik a teljes programkínálatot, összeállíthatnak saját programlistát, de megtalálják benne a találkozó digitális énekfüzetét, a reggeli egyéni csendességet segítő kérdéseket, a fesztivál térképét, valamint a találkozóról született híreket is.

„Nagyon hálásak vagyunk a református mérnökmisszió önkénteseinek az alkalmazásért. Nekik hála, a programfüzet méretének csökkentésével és az énekfüzet digitalizálásával is érvényesíthetjük a teremtésvédelmi szempontokat” – fogalmazott Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora.

Az ötnapos fesztiválon a teremtett világ védelmét a szelektív hulladékgyűjtés, a repoharak használata,  illetve a felhasznált papír mennyiségének csökkentése – többek között a rövidebb programfüzettel, és a csak rendelésre nyomtatott énekfüzettel – is szolgálja. A fesztiválra április vége óta lehet regisztrálni a csillagreg.reformatus.hu  felületen keresztül. A jegyek június 23-ig még kedvezményesen válthatók meg, így érdemes igyekezni a regisztrációval és az utalással is.

reformatus.hu, fotó: Szarvas László

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.