Több támogatás a kárpátaljai történelmi egyházaknak

2016. március 04., péntek

A magyar kormány az idén jelentős mértékben megnöveli a kárpátaljai történelmi egyházaknak nyújtott, a helyi magyarság megmaradását, hitéletét és közösségként való megerősítését szolgáló támogatások összegét – jelentette be március 3-án Munkácson Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az egynapos kárpátaljai látogatáson tartózkodó Soltész Miklós Munkácson találkozott és megbeszélést folytatott Majnek Antallal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökével. Az államtitkár a városban felkereste az egyházmegye által fenntartott Szent István Líceumot.

A tanintézetben tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós elmondta: látva azt a hatalmas munkát, amelyet Kárpátalján a református, a római katolikus és a görög katolikus egyházak kifejtenek, a magyar kormány folytatja és az idén jelentős mértékben megnöveli a kárpátaljai történelmi egyházaknak nyújtott, a helyi magyarság megmaradását, hitéletét és közösségként való megerősítését szolgáló támogatások összegét.

Hozzátette, hogy az egyik legfontosabb terület a hívekkel közvetlenül foglalkozó lelkészek támogatása, hiszen ők teszik a legtöbbet a megmaradás érdekében. Hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai római katolikus lelkészek a tavalyi 16 millió forint összeg helyett az idén összesen 32 millió forint támogatásban részesülnek, míg a görög katolikus lelkészek esetében az eddigi 5,5 millió forintos támogatás 9,6 millióra emelkedik, a református lelkipásztoroké pedig 21 millió forintról 42 millióra nő.

Az államtitkár kiemelte, nagyon fontos az a szerep, amelyet a kárpátaljai történelmi egyházak az anyanyelvi oktatás terén betöltenek azáltal, hogy oktatási intézményeket tartanak fenn. Ennek a feladatnak a támogatásaként a magyar kormány ebben az évben 40 millió forinttal járul hozzá a Nagydobronyi Református Líceum folyamatban lévő bővítéséhez, valamint 100 millió forinttal segíti a római katolikus Szent István Líceum kollégiumának a megépítését.

Soltész Miklós köszönetet mondott a kárpátaljai történelmi egyházaknak a magyar közösség érdekében kifejtett eddigi tevékenységéért, és azt is bejelentette, hogy az egyházi épített örökség megőrzésének és közösségi célú programoknak a támogatására a három egyház az idén összesen 70 millió forintot kap.

MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.