Több keresztyénséget az amerikai történelemoktatásban!

2010. március 16., kedd

altAz USA történelmének vallási örökségét egyre nagyobb mértékben felejtik el – állapítja meg Jay Sekulow, az Amerikai Központ a Törvényességért és Igazságosságért nevű szervezet vezető munkatársa. Azért, hogy ezen változtassanak, Texas Államban nevelésügyi bizottságot hoztak létre. Ha ez a texasi kísérlet eredményes lesz, az egész országban bevezetik majd.

A texasi Austinban az elmúlt pénteken hozták létre azt a nevelésügyi bizottságot, aminek a feladata javaslattétel változtatások bevezetésére az oktatási programban. A CBN tv-társaság közlése szerint a tantervek elsőrenden a texasi állami iskolákat érintik. A tantervi változások az 1–12. osztályban fokozatosan kerülnének bevezetésre. A New York Times szerint a bizottság 15 tagja ideológiai vitát folytat. Egyik oldalon vannak a konzervatívok, akik a darwini evolúcióelméletet vonják kétségbe, s meggyőződésük, hogy az USA alapító atyáit keresztyén motívumok vezették. A másik oldalon a demokraták és a mérsékelt republikánusok állnak, akik az állam és egyház teljes szétválasztásáért emelnek szót, s amellett, hogy a darwinizmust továbbra is oktassák az iskolákban. De vita tárgyát képezi a Kr. e. vagy az időszámítás előtt kifejezés is. A konzervatívok azért is küzdenek, hogy a keresztyénség szerepét az USA életében és történetében erőteljesebben hangsúlyozzák. Szerintük Thomas Jefferson mellett sokkal nagyobb hatást gyakorolt a  kezdődő amerikai történelemre Aquinói Tamás és Kálvin János. (pro-medienmagazin.de – 2010-03-16 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió