Több mint harmincezer eurót osztottak ki egyházi alkalmak megszervezésére

2010. augusztus 02., hétfő

altAz elmúlt év decemberében fogadta el a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinata a közalapról szóló törvényt.

 

A Közalap egyházépítői keretének a jóvoltából az idén több nyári országos vagy gyülekezeti gyermek- és ifjúsági tábor, bibliaismereti- és szavalóversenyek,  valamint evangelizációs alkalmak zajlottak már le, illetve azok megvalósulása folyamatban van. A pályázók között több mint harmincezer euró került kiosztásra.

A Közalap egyházépítői keretéhez, amelynek összegéből a törvény szerint missziói, diakóniai, egyházépítői, egyházi kultúrát és oktatást támogató programok megvalósítására kérhető támogatás, 37 egyházközség és ifjúsági szervezet nyújtott be célirányos pályázatot. Az igényelt  49 046 eurós összegből 30 015 eurót javasolt kifizetésre a kérelmeket elbíráló tanács. A keretből az idén harminc pályázat nyert támogatást. A legnagyobb összeget, mintegy ötezer eurót a Fiatal Reformátusok Szövetsége kapta az ÉleteszŐ országos ifjúsági táborának a megszervezésére. Ugyancsak ez a szervezet kapta a másik két legnagyobb támogatást. 4 100 eurót a Firesz-FIX munkacsoport , 4 200 eurót pedig a Firesz-Duna Menti Területi Egysége ifjúsági alkalmak megszervezésére. A legkisebb összeget – száz eurót – nyári napközis táborok támogatására a lakszakállasi, a marcelházai, a tornaljai, a nagygéresi és a nagytoronyai egyházközségek kapták, valamint ugyanennyi összeget ajánlott a tanács a kisgéresi egyházmegyei szavalóverseny megszervezésére.

A 2010. január elsején a zsinat jóváhagyásával életbe lépett Közalap bevételeit az  egyházközségek, az egyházmegyék és az Egyetemes Egyház járulékai,  adományok és támogatások, a Közalap alaptőkéjének felhasználásából származó jövedelmek teszik ki.

reformata.sk

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →