Történelmi igazság csak az lehet, amit nem felejtünk el – a konferencia harmadik napja

2011. március 14., hétfő

„A történelem nyitott. Tehát nem az a baj, ha a történelem többféle olvasatú, hanem az, ha valaki egy olvasatot kizárólagossá akar emelni. Az egyház a múltat is a bűn és kegyelem, az ítélet és a szabadítás összefüggésében szemléli” – mondta Fazakas Sándor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címet viselő konferencia utolsó napján. Az ökumenikus konferencia célja az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzen a magyarországi történelmi egyházak, valamint a romániai, szerbiai és szlovákiai egyházak között.

A konferencia harmadik napját az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Egyház és Társadalom Bizottságának igazgatója nyitotta meg. Rüdiger Noll köszöntőjében a megbékélés fontosságát a magyar soros EU-elnökségben érzékeltetve megemlítette a Duna-stratégiát, amelyhez az egyházak is készítenek hozzászólást. „A gazdasági, gazdaságpolitikai vonatkozások mellett a dunai régióban nem szabad megfeledkezni az emberi tényezőről, a kulturális vetületről, valamint arról, hogy az Európai Unió stratégiát készít a cigányság integrációjára, amelynek elkészítéséhez a magyar kormány is számít az egyházak együttműködésére”– mondta az igazgató. Rüdiger Noll arra is rámutatott, hogy az egyházak számára a megbékélés úgy válik igazán termékenyítővé, ha nem csak a múltunkra és saját magunkra tekintünk, hanem arra, hogyan tudunk egymással megbékélve, közösen szolgálni másokért.

A konferencia délutáni programjában lehetőség nyílt pódiumbeszélgetésre is, A 20. század történelmi eseményeinek jelentősége a Közép- és Délkelet-Európa kulturális régióiban működő egyházak együttélésében címmel.

Fazakas Sándor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora előadásában kifejtette: az egész 20. század Közép-Európa kollektív emlékezetében az elnyomás időszakaként vagy az elszenvedett sérelmek időszakaként maradt meg. „Az emlékezés konjunktúrájának időszakában élünk, ez az identitás-politika része, felerősítve a média és az „élménytársadalom” igénye által. Ennek vallási dimenziói is megjelennek. A szent helyek, kvázi-liturgikus dimenziók, elkötelezni és irányítani akarnak. Az eltérők tévelygőknek számítanak, akiket a közösség megvetéssel illet. Az egyházaktól nem idegen az emlékezés, a Krisztus halálára és feltámadására emlékeztetés. Ez azonban istentisztelet is, nem pedig megáldása vagy megszentelése a nemzeti ünnepeknek, nem a fennálló állapotok szentesítése. A történelem nyitott. Tehát nem az a baj, ha a történelem többféle olvasatú, hanem az, ha valaki egy olvasatot kizárólagossá akar emelni. Az egyház a múltat is a bűn és kegyelem, az ítélet és a szabadítás összefüggésében szemléli.”

„Kik az alanyai a megbékélésnek? Van-e kollektív szubjektum, mely áldozattá lett, vagy magatartásával eljátszotta hitelét? – tette fel a kérdést Fazakas Sándor. – E térségben a traumák és narratívák beárnyékolják a közös emlékezést. A bűn mindig személyhez kötött, és szükséges, hogy azonosítható, számon kérhető legyen. Történelmi igazság csak az lehet, amit nem felejtünk el.”

„Őszinteség, és a bűnbánat merészsége nélkül nem fog menni a magunk és mások gyógyítása – mondta Erdélyi Géza volt felvidéki püspök. – Nem szabad leegyszerűsíteni, általánosítani, meg kell érteni a társág bonyolult helyzetét. Valamennyi nemzet, legyen többség vagy kisebbség, valamilyen formában sérült.” Erdélyi Géza ugyanakkor feltette kérdést is: Lehet-e úgy gyógyítani, hogy nincs megállapítva a pontos diagnózis? „Jézust hívjuk segítségül, hiszen a hegyi beszéd végén olvassuk: Ahogy akarjátok, hogy veletek cselekedjenek, ti is úgy tegyetek másokkal. Ha azt akarjuk, hogy megértsenek minket, bele kell élnünk magunkat a másik helyzetébe.”

Rüdiger Noll kérdésre, hogy van-e egyáltalán esélye a megbékélésnek a térségben, Erdélyi Géza kifejtette: „Nincs más alternatíva! Fontos, hogy elmeséltük egymásnak történelem-értelmezéseinket, és beszélgettünk róla. Egymástól kell tanulnunk, és történelmünket meg kell osztanunk a másikkal.”

„A legfontosabb a keresztyén identitás, és ebben nagyon fontos az eszkatológikus identitás, ami nem azt jelenti, hogy felejtsük el a történelmet, hanem, hogy ha a Miatyánkot imádkozzuk, teljes valóságként éljük meg azt a kérést, hogy „jöjjön el a Te országod” – tette hozzá Dorko Dogo szarajevói professzor.

Református.hu

Istent keresem

2Krón 28

„...nem azt tette..., amit helyesnek lát az Úr” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →