Úton a felvidéki fiatalok

2012. augusztus 12., vasárnap

Augusztus 5-én fejeződött be a Fiatal Reformátusok Szövetségének ötnapos országos ifjúsági tábora Kovácspatakon. Az élesztŐ név alatt meghirdetett, több mint kétszáz résztvevővel zajló találkozón megemlékeztek a szlovákiai ifjúsági szervezet megalakulásának huszadik és a Firesz kórus tizenötödik évfordulójáról is.

Eredetileg százhetven résztvevővel számolt a szervezéssel megbízott  Firesz Duna Mente, de az összesítés során kiderült: több mint kétszázan voltak kíváncsiak a fiatalok által fiataloknak összeállított programokra. Ennyi fiatalt eddig - talán csak az 1993-s jabloncai nyári tábort leszámítva - még nem vonzott az utóbbi években kétévente megrendezett tábor.  Süll Tamás ifjúsági lelkészt, a tábor fő koordinátorát is meglepte a részvétel magas száma. "A tábor előkészítésére összehívott tavaszi munkatársi találkozónkon nem kis fejtörést okozott nekünk, hogy a programfüzetekből és propagációs anyagokból mennyit is rendeljünk. A két évvel ezelőtti táborozáson 120 vettek részt és mi ebből a számból indultunk ki, de nagyon örültünk, hogy végül ennyi érdeklődőt vonzott az idei táborunk" - nyilatkozta a Reformata honlapnak.

Úton lenni

Az úton levés adta idéne a tábor fő témáját. Egy bizonyos útszakasz megtétele után a fiataloknak is fontos elgondolkodniuk olyan kérdéseken, hogy honnan is érkeztek és merre tartanak, vannak-e útitársaik vagy a legtöbben csak szembe tartanak velük.  Követnek-e valakit vagy vagy őket követik-e? Visszatekintenének-e a megtett útra, van-e erejük a továbbhaladáshoz? Mi adja meg számukra a tájékozódási pontot az úton, milyen célt képzelnek el maguknak és egyáltalán mit is kell érteni az "Út" alatt? A kérdéseket Schlingloff Sándor, a Közép-Európai Teológiai Akadémia tanára, az Eredményes Élet Találkozók és A Gondolkodás Forradalma program vezetője próbálta megfogalmazni. Délelőtti előadásaiban elsősorban is arra összpontosított, hogy megéri-e keresztyénnek lenni, milyen hatást gyakorlunk a világra és milyen kapcsolatok határozzák meg az életet.

A témához kapcsolódott három fiatal úti élménybeszámolója is. Csiba Zoltán komáromi segédlelkész Balkán 2008 címmel egy széthullott országban megtett kerékpárút tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, Vámos Tamás a Szent Jakab útján megtett zarándokút érdekességeibe avatta be a fiatalokat, Dékány Dániel pedig arról beszélt, hogy miként érintette meg a nyomor Haitin. A szemináriumok közül a legnagyobb érdeklődésnek a fiatalok körében az apologetika és a szerelem biokémiája örvendett, de szó volt a keresztyénségről és a művészetről, valamint a cigányság esélyéről is. A reggeltől éjfélig kínálkozó programok között érzékeny  kérdések is felmerültek: hogyan lehetne megkönnyíteni az élet utolsó szakaszát a távozni készülő számára, ki lehet-e menekülni a depresszióból és a drog fogságából?

Kettős ünnep

A táborban köszöntötték a Fiatal Reformátusok Szövetségét, amely az idén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Korábbi felvételekből készült filmet vetítettek, valamint Horváth Pál egykori Firesz alelnök elevenítette fel a szervezet létrejöttének kezdeti időszakát. A Firesz létrehozását nem mindenki támogatta, és az első sikertelen próbálkozás után végül Mikó Jenő akkori püspök segítségével alakult meg Losoncon az ifjúsági szervezet.

Az ünnepségen részt vett Fekete Vince főgondnok mellett Fazekas László püspök is, aki a kilencvenes években maga is résztvevője volt a táborozásoknak. "Egyházunk számára sem közömbös az, hogy fiatalként melyik utat választjátok: az Istenben való hit és a tartalmas élet, vagy a nélküle élt üres mindennapok útját. Válasszátok az urat!" – üzente a fiataloknak a püspök.

Fazekas László az évfordulón egy emlékplakettet adott át a szervezet jelenlegi elnökének, Molnár Árpádnak. A Firesz elnöke, aki maga is egyike az alapítóknak, személyes bizonyságtétellel köszönte meg az áldásokban gazdag időszakot. A Reformata honlapnak elmondta, hogy tovább kell folytatni a megkezdett munkát, hangsúlyt fektetve az elmélyülésre mind a hitben, mind a kapcsolatokban, a felkészítésben  és a szolgálatban egyaránt.

Pezsgő élet a táborban

Az öt nap alatt többen is felkeresték a tábor bejáratánál elhelyezett, egyéni csendességet biztosító és gondolkodásra is késztető imasátrat. Nagy érdeklődésnek örvendett az "élő könyvtár" is. A kikölcsönzött olvasnivalók mögött valós személyek álltak, akik az  adott témakörben osztották meg tapasztalataikat beszélgetésekben. A Beülő névre keresztelt hangulatos kávézó minden este megtelt beszélgetni vágyó fiatalokkal. Délután a tábori kórus várta az énekelni szeretőket, a sportkedvelőket pedig gyalogtúra és különféle tábori bajnokságok (csocsó, strandfoci, strandröplabda, vízilufi), de lehetőség nyílt a medencében való felfrissülésre is, valamint meg lehetett tekinteni három – Paraizs Veronika, Vajda Dorottya és Gaál Zoltán – fiatal keresztyén képzőművész alkotásait.

Esténként a tábori zenekar szolgáltatta a ráhangolódást az evangelizációra. A fiatalok zenei igényét az egyházfai katolikus fiatalokból álló Crux zenekar és a különböző stílust megszólaltató Lux Aeterna kamarakórus próbálta kielégíteni, a táncos lábúakét pedig a népzenét megszólaltató Hárompatak zenekar. Az öt napos táborozás közös istentisztelettel zárult augusztus 3-án. A tervek szerint a Firesz két év múlva ismét megszervezi országos ifjúsági táborát, várhatóan az ország keleti felében.

Szöveg: Reformata.sk, képek: www.eleszto.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.