Trianonra emlékezett a Zsinat

2010. június 04., péntek

A Trianon utáni első zsinati ülésen elhangzott drámai mondatok felidézésével, a Generális Konventnek a kilencvenedik évfordulóra kiadott nyilatkozatával, a Nemzeti Összetartozás Napjáról, valamint a kettős állampolgársághoz jutás könnyítését üdvözlő határozattal emlékezett ünnepélyesen a történelmi Magyarország létezését megszüntető békeszerződésről a Magyarországi Református Egyház Zsinata pénteken.

A Trianon utáni első zsinati ülésen elhangzott drámai mondatok felidézésével, a Generális Konventnek a kilencvenedik évfordulóra kiadott nyilatkozatával, a Nemzeti Összetartozás Napjáról, valamint a kettős állampolgársághoz jutás könnyítését üdvözlő határozattal emlékezett ünnepélyesen a történelmi Magyarország létezését megszüntető békeszerződésről a Magyarországi Református Egyház Zsinata pénteken.

A zsinati székház üléstermének közepén álló, a történelmi Magyarországot szimbolizáló asztalról a virágfüzér lassan felemelkedett, és kirajzolódott a magyar Szent Korona.

„Mindenható Isten! Mennyei édes Atyánk! Viharos vizekről, szélvészek ostromaiból gyülekeztünk ide, a magyar református egyház tördelt hajójának hajósai. A magunk csinálta kötelek, vitorlák elszakadoztak, az árbócok eltöredeztek, segítségért kiáltunk hozzád, hogy el ne vesszünk. A próbáltatások háborúi felülmúlják a mi erőnket, külső-belső ellenségeink hatalma nagyobb, sem mint mi a magunk erején meg tudnánk állani ellenök.

De, Uram, a te neved erős torony és kőszikla, amelyhez bátorságosan fogódzhatunk. Szent Fiad, ki fenséges nyugalmával a viharvert hajóban csendesen aluszik, felébred és kicsiny hitünket megdorgálván, a világ meggyőzésére is megerősítheti azt. Várjuk, Uram, e felébredést és készítjük magunkat a dorgáláshoz alázatosan.

Mert abban is, hogy vihar van, abban is, hogy a vihar erejét nem bírja a hajónk: részesek vagyunk. Szelet vetettünk irigységgel, haraggal, magunk közötti hasonlásokkal, egybezendülésekkel. Eltévelyedéseink, elhajlásaink maguk gyengítették az egykor vihart álló hajó eresztékeit.

Küldd el hozzánk, jelentesd meg közöttünk szent Fiadat ama békesség szavával, mely minden emberi értelmet felül halad. Tedd szentek egyességévé ezt a gyülekezetet, hogy minden tanács tiszta bölcsesség mélyéből buzogjon elő; minden indulatot szeretet vezessen építésre és sikerre, minden szándékot az a hit, amelynek „mindenek lehetségesek”.

Mi Jézust testben megjelent Krisztusnak valljuk, hisszük tehát, hogy Te benne lakozol a mi lelkünkben, Atyánk. A Te jelenléted nagy méltóságának ékes ruháját segíts, Uram, felöltöznünk abban a szeretetben, amely által földi hazánkat sírjából felemelhetjük, örök hazánk dicsőségét öregbíthetjük a Jézusért. Ámen.”

Ezzel az imádsággal kezdte Dr. Bölcskei Gusztáv lelkészi elnök az MRE Zsinatának megemlékezését a kilencven évvel ezelőtti trianoni békeszerződésről. Ez az ima majdnem kilencven évvel ezelőtt hangzott el először a Zsinaton: 1920. szeptember 28-án, Dr. Baltazár Dezső lelkészi elnök ezzel nyitotta meg a Trianon utáni első zsinati ülést.

A megemlékezés ugyanúgy folytatódott, ahogyan 1920-ban, az ülést megnyitó gróf Degenfeld József főgondnok, világi elnök szavait ezúttal Ódor Balázs, a Zsinati Hivatal külügyi irodájának vezetője tolmácsolta. Degenfeld József szavai jól írják le a Trianon utáni állapotokat, magyarázatukhoz hozzátartozik, hogy 1922-ig a Magyarországi Református Egyház Zsinatában ott ültek az erdélyi egyházkerület képviselői is.

„Van szerencsém tisztelettel üdvözölni a zsinat megjelent tagjait. Méltóztatnak visszaemlékezni, hogy a múlt esztendőben, október elejére, összehívtuk volt a zsinat harmadik ülésszakát, azonban az akkori viszonyok miatt nem jöhettünk össze határozatképes számban és így semmiféle érdemleges munkát nem végezhettünk. Az akkori zsinat azonban mégis megbízta a zsinati elnökséget, – amint különben annak feladata a törvények értelmében is – hogy egy esztendőn belül hívja össze negyedik ülésszakra a zsinat tagjait. Ez a magyarázata annak, hogy mai napra volt szerencsénk elnöktársammal együtt a zsinatot összehívni.

A múlt esztendő óta a viszonyok nagyon sokat változtak. Nem számolhatunk azonban be arról, hogy valami különös nagy javulás állott volna be a mi viszonyainkban. Mindazonáltal ma talán már leszünk abban a helyzetben, hogy határozatképes számban összejövén, valami érdemleges munkát is végezhetünk, bár még ma is hazánknak és egyházunknak nagy része ellenséges hatalmak megszállása alatt van és ennélfogva nagyon sokan a zsinati tagok közül nem voltak abban a helyzetben, hogy az itt, Budapesten tartandó zsinaton megjelenjenek. Igazán fájdalmas dolog meggondolni azt, hogy szép magyar hazánk nagy részében még ma is nem a magyar az úr. Ez az állapot a mi egyházunkra nézve is, különösen adminisztrációnális tekintetben, nagyon sok nehézséggel jár. Azonkívül az is bizonyos, hogy a mi egyházunknak és iskoláinknak autonómiája nem mindenütt részesül azon tiszteletben és elismerésben, amelyre számít. Hogy egyházunk állapotán segítsünk, különösen a tekintetben, hogy ne legyen részekre szakítva a mi egyetemes református egyházunk, tettünk intézkedéseket és különösen felkértük a mi külföldi testvéreinket, akiknek ezekben az ügyekben nagyobb befolyásuk van, hogy a mi egyházunk szétdarabolása ellen igyekezzenek szót emelni, eddig azonban még valami megfogható eredménye ennek nem volt.”

A megemlékezés ezen a ponton is követte az 1920-as tanácskozáson történteket, a szeptember 29-i ülés jegyzőkönyvéből olvasott fel Kiss Sándor, a Reformátusok Lapja újságírója, Szécsi Sándor, a Pedagógiai Intézet munkatársa és Szilágyi Ferenc önkéntes Baltazár Dezső, gróf Degenfeld József, valamint dr. Kun Béla és Ravasz Árpád világi főjegyzők szerepét átvéve.

„Zsinatunk rövid memorandummal fordult a Népek Szövetségéhez, a League of Nations-hoz és a Népek Szövetségének egyesületéhez, League of Nations-Union-hoz, arra kérve, hogy biztosítsák a magyar református egyházunk organikus egységét.

Hogy pedig e kérdés napirenden tartassék, s az elszakított testvéreinkkel való összeköttetés is fennmaradjon, valamint, hogy másfelől a külföldi református testvéreinkkel való bensőbb és szorosabb összeköttetés állandóan munkáltassék, a zsinat magyar református egyházunk tagjaiból egy huszonöt tagból álló állandó külügyi bizottságot alakít, s megbízza ezen érdekek állandó képviseletével és munkálásával oly módon, hogy munkájáért a zsinatnak felelős és működéséről a zsinatnak köteles jelentést beterjeszteni, illetőleg, abban az esetben, ha a zsinat egy teljes éven át sem tartana ülést, a jelentést a konvent elé tartozik terjeszteni és a konventnek felelős” – vezette fel a javaslatokat Kun Béla.

A jegyzőkönyvek jelenetszerű, a történteket felidéző felolvasása után Bölcskei Gusztáv a jelenbe szólította a résztvevőket és megkérte Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, hogy szóljon a Zsinat tagjaihoz. A királyhágómelléki püspök azt mondta, a magyarság ezekben a hetekben nagy lépést tett annak irányában, hogy méltó kegyen ismét régi nagy nevére, majd felolvasta a Kárpát-medencei reformátusság legmagasabb fórumának, a Generális Konventnek a múlt héten a trianoni évforduló kapcsán kiadott nyilatkozatát. A hit erejével elhordozni, de nem elfelejteni kezdetű dokumentum Trianont igazságtalan, generációkon átívelő, nemzeteket, embereket, családokat megnyomorító békediktátumnak nevezte, amely mind a mai napig feszültté teszi nemcsak a magyar, hanem a Kárpát-medencében élő összes nemzet életét, egymáshoz való viszonyát is. A nyilatkozat megemlékezett az egységes Magyar Református Egyház létrejöttéről is, amelynek a reformátusságon túlmutató jelentősége is van: felelősséget jelent, hogy úgy kell szolgálni az egységet, hogy az mintául lehessen az egész nemzet számára.

A Konvent nyilatkozata arról a reménységről is tanúságot tett, hogy Isten mindeneket megbékéltető kegyelme Krisztusban hatalmasabb minden ember okozta békétlenségnél és szétszakadozottságnál. A dokumentum tavalyi Alkotmányozó Zsinat jelmondatával zárul: „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”

Csűry István ezután saját szavaival is szólt a Zsinathoz, azt mondta, kilencven év után vegyük fel újra a szálakat ott, ahol elejtettük. A királyhágómelléki püspök szerint kezdünk méltók lenni arra, hogy nagy nemzet legyünk. Hozzátette, mindenki tudja, nem a magunk tehetségéből építkezünk, nem a saját elhatározásunkból cselekszünk: „Te vagy a krisztus –mondják a viharba került hajón a tanítványok, és ez ad erőt nekünk is.”

A megemlékezés utolsó részében ismertették a Zsinaton hozott azon határozatokat, amelyek – Bölcskei Gusztáv szavaival – „azt bizonyítják, megtanulunk újra együtt lélegezni.”

A Zsinat határozatot fogadott el a Nemzeti Összetartozás Napjáról, amelyben üdvözölte, hogy az Országgyűlés törvényben erősítette meg a megemlékezést. „Mi is, reformátusok keresztyének, akik magyarságunk, emberségünk és vallásunk védelmében végig küzdöttük ezt a kilencven esztendőt, a Nemzeti Összetartozás Napján fejet hajtunk az előttünk járó generációk előtt. Hitük, áldozatvállalásuk nem volt hiábavaló” – áll a határozatban.

Bölcskei Gusztáv beszámolt arról, a mostani zsinati ülésen hozott határozatról, amely értelmében a Magyarországi Református Egyház területén ezentúl nemcsak magyar állampolgárok tölthetnek be lelkészi állást, hanem a Magyar Református Egyházhoz tartozó valamennyi lelkipásztor.

A Zsinat végül határozatban üdvözölte, hogy az Országgyűlés könnyítette a kettős állampolgársághoz való jutást a határon túli magyarok számára. „Az egykori magyar állampolgárok leszármazottai részéről jogos igény a magyar állampolgárság oly módon történő visszaszerzésére, hogy ehhez a történelmi változások következtében más állam közigazgatása alá tartozó szülőföldjét ne kelljen elhagynia. Az alapvető szabadságjogokra épülő európai normákat is figyelembe véve, nem csak elengedhetetlen jogi, hanem elvitathatatlan lelki igénye minden embernek, hogy szabadon megélhesse és formálisan is kifejezésre juttathassa összetartozását azzal a közösséggel, amelyhez lelki, kulturális, történelmi, nyelvi vagy vallási kapcsolatok kötik” – olvasható a határozathoz kapcsolt nyilatkozatban.

A megemlékezés vége egyben a XIII. zsinati ciklus ötödik ülésszakának a végét is jelentette, zárásként a zsinati tagok elénekelték a Himnuszt.

Csepregi Botond fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

5Móz 28,49–69

„És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →