Ülésezett a Zsinati Tanács

2011. május 25., szerda

Gazdasági ügyek tették ki a Zsinati Tanács szerdai ülésének munkáját: a 2010-es zárszámadások elfogadása, a 2011-es költségvetés módosítása szerepelt a napirenden.

A Zsinati Tanács ülését Bölcskei Gusztáv püspök, zsinati lelkészi elnök áhítata vezette fel, a megjelenteket pedig Huszár Pál főgondnok, világi elnök köszöntötte. A határozatképesség megállapítása után Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitója következett, ebben a zsinati vezető a Tanács határozatainak végrehajtásáról számolt be.

Ennek keretében elhangzott, hogy megkezdődött az önkéntes munka hangsúlyosabb összefogása, ennek felelőse a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványa lesz, a pontos struktúra kialakítása még hátra van.

A Zsinat elnöke beszámolt arról, hogy a balatonszárszói SDG Konferenciaközpont üzemeletetésére átmenetileg, egy évre, az eddigi üzemeltetővel kötött megállapodást. Az Elnökség  megbízta Fónagy Pétert a telep ügyeinek operatív intézésére és javaslatot tett arra a személyre, aki a hosszú távú üzemeltetési koncepciót kidolgozza majd.

Bölcskei Gusztáv szólt arról, hogy a Zsinati Tanács legutóbbi, februári ülésén kérést fogalmazott meg a gyülekezetek felé, hogy tartózkodjanak a bajba jutott önkormányzatok szociális és oktatási intézményeinek átvételétől. Az Elnökség tudomása szerint ezt megértéssel fogadták az egyházközségek, az egyházkerületek pedig mechanizmusokat dolgoztak ki arra, hogy segítsék az érintetteket az ilyen megkeresések ügyében. A finanszírozás jövőbeni alakulása továbbra sem ismert, miközben a sajtó a mai napig élénken érdeklődik a kérdés iránt. Összegzésül elhangzott, az elmúlt időszakban hat óvoda, négy általános iskola és egy középiskola, valamint három szociális intézmény átvétele zajlott le. A Zsinati Tanács az elnöki jelentést elfogadta.

Ezt követően a Számvizsgáló Bizottság jelentését tárgyalták és fogadták el a Magyarországi Református Egyház 2010. évi gazdálkodásáról. Majd a Zsinati Tanács elfogadta az MRE 2010. évi zárszámadását. 

A zsinati tanácsi tagok meghallgatták és tudomásul vették a Számvizsgálói Bizottság jelentését a közegyházi intézmények 2010. évi gazdálkodásáról, az MRE Bethesda Gyermekkórház, az MRE Kálvin János Kiadó, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet, a Reformátusok Lapja, a Református Missziói Központ, a Református Pedagógiai Intézet, az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat, az MRE Szeretetszolgálati Iroda, az SDG Konferenciaközpont, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem előző évi gazdálkodásáról.

A zsinati tanácsi tagok elfogadták a közegyházi intézmények 2010. évi zárszámadását, az MRE Bethesda Gyermekkórház, az MRE Kálvin János Kiadó, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet, a Reformátusok Lapja, a Református Missziói Központ, a Református Pedagógiai Intézet, az MRE Szeretetszolgálati Iroda, az SDG Konferenciaközpont, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem zárszámadását.

A Zsinati Tanács ezt követően módosította a Magyarországi Református Egyház 2011-es költségvetését.

A Zsinati Tanács határozott arról is, hogy a Gazdasági Bizottság albizottságot hoz létre, amely megvizsgálja az államosításkor elvett egyházi vagyon 90-es évekbeli kártalanításának folyamatát, és annak lehetőségét, hogy megtörténhet-e az elvett vagyon teljesebb kártalanítása.

Csepregi Botond, fotó: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.