Új szakokat indít a Partiumi Keresztény Egyetem

2010. június 02., szerda

altA közelgő egyetemi felvételi időszakban két új szakra hirdet felvételit a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem.

 

A 2010/2011-es tanévben indul Nagyváradon a Magyar nyelv és irodalom szak. A PKE rektora, dr. János-Szatmári Szabolcs szerint az új szak indítása szimbolikus jelentőségű és gyakorlati fontosságú az egyetem számára, hisz az önmagát magyar egyetemként meghatározó intézmény számára a tudatosan vállalt magyar értékek erősítését jelenti a magyar kultúrával, nyelvvel és irodalommal való akadémiai szintű foglakozás lehetősége, másrészt pedig a szak indítását regionális és szakmai-piaci igény is indokolja, amennyiben továbbra is nagy igény mutatkozik magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, fordítók, kulturális szakemberek, programszervezők, ügyintézők iránt.

Ugyancsak újdonság a Társadalmi marginalitás és inklúzió néven szintén 2010-ben induló mesterképzési program is, amelyet a szociális munkás szakos képzésre építve indít az egyetem Társadalomtudományi Tanszéke.

A Partiumi Keresztény egyetem keretein belül jelenleg három kar működik, amelyek a bölcsész- és társadalomtudományi, közgazdaságtudományi, illetve művészeti képzéseknek nyújtanak szervezeti keretet. A Bölcsészettudományi Kar keretében nyolc szak (Református didaktikai teológia, Német nyelv és irodalom, Szociális munka, Filozófia, Angol nyelv és irodalom, Angol nyelv és irodalom– román nyelv és irodalom, Szociológia, Román nyelv és irodalom) működik. A Művészeti Kar keretében a Zenepedagógia és a Képzőművészet szakok szerveződnek, míg a Közgazdaságtudományi Kar a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana szakokat egyesíti. A három karon összesen 950 hallgató folytatja tanulmányait, ebből 881 alapképzésben, 69 pedig mesteri programok keretén belül.

A PKE és a Debreceni Egyetem stratégiai partnerségének jegyében kialakult együttműködés eredménye, hogy 2005-től egyetemünk ad helyet a Mezőgazdasági mérnöki BSc alapszaknak, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának kihelyezett képzéseként.

Mivel a Partiumi Keresztény Egyetem 2008-ban elnyerte az intézményi akkreditációt, lehetővé vált mesteri képzés indítása is az intézmény keretein belül. 2009-ben négy mesterképző program (Többnyelvűség és multikulturalitás, Európai szociálpolitikák, Kortárs politikai filozófia, Filozófia és művészet a nyilvános térben) nyerte el a akkreditációt, illetve előkészületben van a Kis- és középvállalatok menedzsmentje nevű közgazdaságtudományi mesteri program akkreditációs dossziéja is, amelynek pozitív elbírálása esetén már ez év őszén beindulhat a mesterképzés ezen a szakterületen is.

A felvételivel kapcsolatos bővebb információk, valamint az idei Felvételi Tájékoztató az egyetem honlapján, a www.partium.ro címen érhetők el.

Istent keresem

5Móz 28,49–69

„És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →